Száz éve hunyt el Herman Ottó természettudós, etnográfus, polihisztor

• 2014-04-04 13:22:18

Az édesapja sebészorvos volt Breznóbányán1. Ő is ott töltötte gyermekkorát. Mindketten szenvedélyes természetjárók voltak.

Az édesapja sebészorvos volt Breznóbányán1. Ő is ott töltötte gyermekkorát. Mindketten szenvedélyes természetjárók voltak. Az édesapja nemcsak vadászott, hanem madárfigyeléseket is végzett. Tudományos igényű ornitológussá képezte magát. A természetjáró orvos kapcsolatot épített ki kora legkiválóbb szakemberével, C. L. Brehmmel2, J. F. Naumann-nal3 és Petényi János Salamonnal4. Ez a szellemi kör erős hatást gyakorolt a természet jelenségei iránt erőteljesen érdeklődő ifjúra. Herman Ottó szemléletének alakulásában fontos szerepet játszott Stetter F. Vilmos5 Erdély madarai című könyve. Ebben a műben Stetter három nyelven – magyar, német, román – jelölte meg a madarak nevét; a könyvnek más értékei is vannak.

Közben a kincstári sebészorvost Breznóbányáról áthelyezték a Bükk-hegység keleti lejtőjén fekvő Diósgyőrbe. Együtt járták a természetet; bogarakat, tojásokat gyűjtöttek, ornitológiai megfigyeléseket végeztek.

Herman Ottó később Bécsben géplakatosként dolgozott. Szabad idejében bejárt a természetrajzi múzeumba. Szorgalmasan rajzol, vigyáz a szakszerűségre. Felfigyel rá Karl Brunner von Wattenwill6, az egyenesszárnyúak tudós szakértője. Brunner több dolgozatát Herman Ottóval illusztráltatja. Az ifjút bevezeti a rovargyűjtés és a gerinctelen állatok preparálásának titkaiba. Herman Ottó tíz év múlva a mindaddig legmonumentálisabb pókmonográfia szerzője lesz.

Sorkatonai szolgálatra hívták be, de a katonai szolgálat nem lett számára veszendőbe ment idő. A dalmát tengerpart gazdag élővilága, sokszínű néprajzi tagozottsága, a táj egzotikus szépsége alkalom volt tudásszomjának kielégítésére. Hévvel gyűjti a kagylókat, csigákat, rovarokat; jegyzi a megfigyeléseit a pókokról, skorpiókról, gekkókról.

Később önként a kalandos újdonságokkal csábító életmódot választja. Forradalmi eszménye az 1848–49-es szabadságharc volt.

A Kőszegen töltött időszak sorsfordulót jelentett életében. A kőszegi földbirtokos, Chernel Kálmán ott hívja fel a figyelmét Brassai Sámuel7 konzervátori pályázatára. Ő látta el ajánlólevéllel. Így lett az Erdélyi Múzeum-Egyesület belső munkatársa. Fő feladata volt az állattáranyagának rendszerezése. Gyűjtőútjainak sugara egyre messzibbre mutatott. Múzeumi működésének hét esztendeje alatt saját kezűleg gyűjtött és preparált 5.021 gerinctelen és 100 gerinces állatot, 395 csontvázkészítményt, megvetette a tojásgyűjtemény alapjait is 212 madárfajnak 2.869 gondosan kifújt és preparált tojásával8.

Heteket, hónapokat áldozott a Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos között elterülő szénafüves, kopár Tóvidék faunájának megfigyelésére. A Szarvas-tó9, (Hódos-tó névváltozata) környékére vezetett „kétszemélyes expedíciót”.

A fentieknél sokkal jelentősebbek a tudományos szintézisei. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1864 októberében bemutatta első tanulmányát a kabasólyomról. Az Évkönyv III. kötetében (1864–1865) jelent meg Adatok Erdély pókfaunájához című értekezése. Erdély jeles tudósai nyomban teljes jogú tagként fogadták maguk közé.

Dolgozatai jelentek meg a bécsi Császári-Királyi Állat- és Növénytani Társaság Közleményei című folyóiratban.

A kolozsvári Nagy Naptár 1866-os kötetében A pók művészete címmel gondolatgazdag, saját kezűleg illusztrált, olvasmányos munkája jelent meg.

Életcéljává érlelődött a madárvonulás kutatásának szakszerű megszervezése és kiterjesztése is. 1891-től korszerű apparátussal foghatott hozzá adatbegyűjtéseinek rendszerezéséhez. 1867 és 1868 tavaszán egy-egy negyedévet töltött igen mostoha körülmények között a mezőségi tavaknál Gyekén és Mezőzáhon.

Közben goromba támadás érte.

Az Esküllő10 határában levő Igric-barlangot is megásatja (1868), felszínre hozzák a jégkorszaki kihalt medveóriás csontvázát.

Politikai küzdelmei kudarccal végződnek. Elhatározza, hogy ezek után kizárólag tudományos célokat tűz maga elé.

A Természettudományi Társulat felkérésére vállalta a Magyarország pókfaunája c. monográfia megírását. A Természettudományi Társulat 2.000 forintnyi előleggel segítette a pókmonográfia megírását. A közemberek és az olvasók addig irtózattal viszonyultak a pókokhoz. Ő sikerkönyvet írt, mellyel megváltoztatta az olvasók véleményét. 328 pókfajt gyűjtött be. A függelékben 28 kaszáspókot tárgyal. A mű fő érdeme az ökológiai szemlélet következetes érvényesítése. Az új fogalmak jelölésére műszavakat vezetett be, melyek a népnyelvből származtak. L. K. Kock11 magánlevélben méltatta az eredményeit.

Herman Ottó a pókmonográfiával megalkotta élete főművét. Máig ható érdeme, hogy egész tudományágakat hozott létre: a tárgyi néprajzot, az ősrégészetet.

Tudományos munkásságának minőségét az is mutatja, hogy nemrég egyik oxfordi kiadó mikrolapokon, német nyelven megjelentette a nagy pókmunkát: Ungars Spinnenfauna címmel. Ez mutatja, hogy a nagyszabású mű száz év múlva is őrzi értékét.

1875 februárjában nevezik ki őrsegédnek a budapesti Nemzeti Múzeum állattárához. Ott befejezi a pókmonográfia II. és III. kötetét.

Lendülettel hozzákezd a korszerű ornitológia műveléséhez is. Megírta Petényi János Salamon életrajzát is. Vizsgálta a balatoni halászat módjait és eszközeit. Hozzáfogott a halászszerszámok rajzolásához. Azt tapasztalta, hogy a nép szívósan ragaszkodik mindahhoz, ami ősi. Látta a halászat terének zsugorodását; félt, hogy elvész az ősi szókincs.

Négy év alatt elkészült a második nagylélegzetű munkája: A magyar halászat könyve I. és II. kötet, 1877. Az 1885-ös országos kiállítás halászati anyagát ő rendezte, mellyel nemzetközi sikert ért el.

Később a faragó kanásszal való találkozása felkeltette az érdeklődését a pásztorművészet iránt. 1891-ben előadást tartott a Néprajzi Társaságban Magyar pásztoremberek remeklése címmel. 1898-ban összefoglaló művet ír az ősfoglalkozásokról.

Az élő természet alkotóelemének tekintette a madarat, minden eszközzel a biológiai egyensúly fenntartásában betöltött szerepét igyekezett kideríteni.

1901-ben megjelent A madarak hasznáról és káráról c. könyve. Megjelenését Darányi Ignác földművelési miniszter támogatta.

Létrehozta a madártani intézetet. Elindította az Aquila madártani szaklapot, amely napjainkban is megjelenik.

Márton Béla

Jegyzetek:

*Hálával és köszönettel gondolok Gábor Dénes jeles tanárra, bibliográfusra, aki Herman Ottó Az Adriától a Jeges-tengerig című könyv előszavában megbízható adatok sokaságával segített engem is a tudós életpályájának megrajzolásában.

1 Breznóbánya: Brezno, kisváros a mai Szlovákiában

2 Cristian Ludwig Brehm (1787–1864) ornitológus

3 Naumann, Johann Fridrich (1780–1857), német ornitológus, gazdálkodó, aki nagyon jelentős tudományos eredményeiért professzori címet kapott.

4 Petényi János Salamon (1799–1855), a magyar tudományos madártan megalapítója. Herman Ottó nagyra becsülte eredményeit.

5 Stetter Friedrich Wilhelm dévai építészmérnök, madártannal is foglalkozott.

6 Az adatok Gábor Dénes előszavából származnak.

7 Brassai Sámuel (1797–1897) polihisztor, híres kolozsvári tudós.

8 Gábor Dénes adatai

9 Szarvas-tó (Hódos-tó) az erdélyi Mezőségen található Czegei-tó régi neve

10 Esküllő: romániai helység Élesdtől (Aleşd) délre. Előtagja es, a magyar ős szó régi formája. Utótagja a küllő: madár, mely a harkályok rokonságába tartozik. A barlangja őskori emlékeket rejtett.

11 Kock, Karl Ludwig (1778–1873) német zoológus, a pókok, ezerlábúak, kétszárnyúak szakértője