Százéves a Waldorf-oktatás

Harmóniában a világgal

„A világba nézek én, melyben ragyog a napfény” – üzeni Rudolf Steiner a marosvásárhelyi waldorfos ötödikesek tantermének falán, a hagyományostól több szempontból is eltérő órarend szomszédságában. Városunkban idén, a Steiner alapította reformpedagógia centenáriumi évében indult be a felső tagozatos Waldorf-oktatás, a többnemzedéknyi gyermeket útjára indító óvoda pedig 21. életévébe lépett. 

Május huszonhatodikán fehér pólós gyerekek sokasága lepte el Marosvásárhelyen a Színház teret. A centenáriumra az óvodások és az iskola diákjai, mindkét tagozatról, együtt emlékeztek meg egy villámcsődület formájában.

Néhány percig énektől, furulyaszótól volt hangos a tér. 

A nevelést művészetként felfogó, kihívásnak tekintő pedagógiáról sokan, sokszor írtak már, lapunk olvasói is mindegyre tájékozódhattak a témáról. A századik évforduló, illetve a vásárhelyi ötödik osztály beindulása kapcsán újra időszerűvé vált a vissza- és előretekintés.

– 1919 szeptemberében nyitotta meg kapuit a stuttgarti első Waldorf-iskola, az első világháború tragikus történelmi tapasztalatából felocsúdva, azzal a szándékkal, hogy egy élhető társadalom számára neveljen felelősségteljes, kreatív, szabad gondolkodású polgárokat. A pedagógiai módszer kidolgozója, Rudolf Steiner életének utolsó hat évében kísérte az iskola fejlődését. A pedagógia alapja egy nagyon alapos emberismeret, amely lehetővé teszi, hogy minden életkorban azzal az ismerettel és tapasztalattal találkozzon a gyerek, illetve fiatal, amelyre éppen szüksége van a fejlődéséhez – hangzott el Mátéfi Enikő Waldorf-pedagógiát alkalmazó óvodapedagógus előadásában október végén, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség szervezte, alternatív pedagógiai módszereket bemutató országos konferencián, Csíkszeredában.

Esély az újjászületésre

Mátéfi Enikő Bölöni Ágnessel, Bence Emőkével és néhány éve Panea Henriettával a marosvásárhelyi Fecske napközi otthon waldorfos apróságainak mindennapjait teszi színessé, élménygazdaggá. Enikővel és Ágnessel a biztonságos fészekként működő – nevében is ezt jelző – óvoda születését idéztük fel. 

– 1989-ben új esélyt kapott az ország arra, hogy újjászülessen, másképpen gondolkodjon, ehhez viszont másként gondolkodó emberekre volt szükség. Ezért volt annyira üdvözölendő, hogy már 1990-ben a frissen alakult tanügyminisztérium teret adott az alternatív oktatásnak. Az összes másként dolgozó pedagógiai módszert egy kalap alá vették – bár lényeges különbség, hogy míg az alternatív pedagógiák egy korszak társadalmi igényeire válaszolnak, és állandó változásban vannak, a reformpedagógiák, amelyek közé a Waldorf is sorolható, egy eszmerendszer mentén alakultak ki, és a mai napig megőrizték az alapítók alapkoncepcióit –, de a lényeg, hogy zöld utat kaptunk, és így Marosvásárhelyen is elindulhatott az első óvodás Waldorf-csoport – foglalta össze az előzményeket Mátéfi Enikő. 

1998-ban egy normál programú csoport indult a befogadó intézmény szerepét vállaló Fecske napközi otthonban, 1999-ben pedig még egy, szintén rövid programmal működő csoportot sikerült elindítani. Menet közben kiderült, hogy nagy szükség van a napközis programra, így az egyik csoport erre tért át. Három éve mindkét csoport hosszított programmal működik, ekkor csatlakozott a lelkes óvodapedagógusok hármasához Panea Henrietta.

Öleléstől mesemondásig

– Hogyan telik egy waldorfos óvodás hétköznapja? – kérdeztük Bölöni Ágnest.

– Óvodai életünket a természet körforgásához igazítva, a világegyetem rendjéből kiindulva igyekszünk felépíteni, megszervezni. Reggel öleléssel vagy kézfogással köszöntjük egymást, majd következik a reggeli, amelyért hálát adunk. Reggeli után az évszakasztalnál gyülekezünk, az évszakhoz vagy ünnephez kapcsolódva versben, dalban köszöntjük a napot és egymást. Ezt követően előkészítjük a művészeti vagy gyakorlati tevékenységet. A gyerekek részt vesznek a munka előkészítésében is, hiszen fontos, hogy lássák a teljes munkafolyamatot. Ez is a tanulás része, ugyanakkor, minél átláthatóbb az őket körülvevő világ működése, annál biztonságosabban eligazodnak benne. Rendszerint a gyerekek kisebb csoportja kapcsolódik be az éppen zajló tevékenységbe, míg a többiek szabadon játszanak, az óvónő kezdeményezése nélkül. Ebben a helyzetben maguknak kell kitalálniuk az elfoglaltságot, döntéseket kell hozniuk, bátorságot kell gyűjteniük, problémákat kell megoldaniuk. Mindez önállóvá és kreatívvá teszi a gyerekeket, valamint a tanítónők visszajelzése alapján a társas együttműködés, önszerveződés szintjén is észrevehetőek a különbségek. Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a szabad mozgás milyen sok lehetőséget ad a gyerekeknek különböző mozgásformák gyakorlására. Ha egy gyerek éppen befejezett egy játékot, vagy észrevette, hogy valami nagyon érdekes történik az asztalnál, bekapcsolódik a munkába. Így ritkán történik meg, hogy valaki ne venne részt a művészeti vagy gyakorlati tevékenységben. A szabad játék végén dallal jelezzük a játékidő befejezését. Következik a közös rendrakás, majd miután minden a helyére került, a „komatál”. Ezután egy ritmikus körjáték, egy történetbe ágyazott, ritmikus mozgással egybekötött verses, dalos rész következik. Ehhez az óvónő inspirálódhat a műköltészetből, vagy maga találhat ki megfelelő történetet, verset. Mi leggyakrabban a népi kultúra elemeit használjuk fel, hiszen ez áll leginkább közel hozzánk. 10.30-11-kor kimegyünk az udvarra, ahol szabad játékot, mozgásos népi gyermekjátékokat játszunk, vagy bekapcsolódnak a gyerekek a kerti munkába. A délelőttöt gyertyát körülülve, kezünket, arcunkat illatos olajjal megkenve, élőszavas mesével fejezzük be. Az átmenet egyik tevékenységből a másikba könnyed, mert vezényszavak helyett jó szokások irányítják az együttlétünket. A visszatérő napszerkezet érzelmi biztonságot ad, jól lehet tájékozódni  az időben.

A Waldorf-pedagógia lényegéhez tartozik a szülők bevonása az intézmények életébe, az úgynevezett háromlábú szerkezet – gyermek-szülő-pedagógus együttműködésének – megteremtése, fenntartása. Mátéfi Enikő arra is kitért, hogy a hagyományos óvodai oktatásba szeptembertől bevezetett, európai szabványoknak megfelelő új kerettanterv és a Waldorf-pedagógia tanterve egyre jobban közelít, hiszen mindkettőnek fontos része a tapasztalati tanulás, a szabad játék, a mindennapi mese és a szabadtéri játék.

– Az elmúlt két évtizedben bebizonyosodott, hogy egykori óvodásaink iskolába kerülve a hagyományos oktatási rendszerben is jól megállják a helyüket. Több- nemzedéknyi végzős diák útját kísérjük figyelemmel, büszkék is vagyunk rájuk! Rendszerint kicsengetési kártyát is hoznak az óvodába – mondták az óvónők. Az óvoda fészek volt, ahonnan szárnyalhattak és vissza is térhetnek a gyerekek – tették hozzá mosolyogva. 

Bolygók az udvaron

A Waldorf-pedagógiát alkalmazó tanintézmények a világ minden táján szülői kezdeményezésre alakulnak. Így indult el a Magocska Waldorf Egyesület jogi hátterével 2014 őszén az első marosvásárhelyi Waldorf-osztály is, amelyet a Nicolae Bălcescu általános iskola fogadott be. (Erről Kisdiákok Waldorf-világa címmel 2014. október 8-i lapszámunkban írtunk.) Az akkori előkészítősök ma ötödikesek, és a szülők, pedagógusok összefogásának köszönhetően továbbra is a testi, lelki fejlődésükhöz szabott, élményteli úton haladhatnak tovább.

Nemes-Nagy Norbert osztályába a matematikaóra végén érkeztünk. Mint ismeretes, a Waldorf-pedagógia epochális, ciklikus rendszerben zajlik, három–négy héten keresztül, a tanítás első két órájában ugyanazzal a tantárggyal foglalkoznak. A marosvásárhelyi waldorfosok osztályfőnöke földrajz–történelem szakos tanár, így a tanév első hat–hét hetében ez a két tantárgy töltötte ki a reggel 8 órától 10 óráig tartó fő oktatási időt.

– A földrajzórákon egyrészt a világegyetemmel ismerkedtünk, kívülről közelítettünk a Föld felé, másrészt helyből, a gyermekek szűkebb környezete, lakhelye felől is útnak indultunk, hogy ez a két szint végül találkozzon. A bolygók mozgását az udvaron is eljátszottuk, emellett minden diák térképet készített a városáról, otthonáról. Ezeket az alkotásokat majd az udvaron egy nagy közös munkában fogjuk megjeleníteni, ezt követően pedig el is látogatunk minden gyerekhez – mondta Nemes-Nagy Norbert, aki a történelemórák során a Közel-Kelet világát varázsolta be osztályába. 

– Az epocha végén a „Gangesz partjára”, azaz a Maros-partra is elmentünk a gyerekekkel. Előzetesen mindenkinek fel kellett írni három tulajdonságot, amitől szabadulni szeretne, és három dolgot, amiről álmodik. Készítettünk egy tutajt, az elvetendő tulajdonságokat alul, az álmokat felül tettük rá, és elindítottuk a vízen – mesélte az osztályfőnök, akit tanítványai tegezhetnek, és aki a Waldorf-forgatókönyv szerint a nap kezdetén elsőként fogadja, személyesen üdvözli a gyermekeket. 

Kíváncsiságból, nem a tízesért

– Ebben a pedagógiában nincs osztályozás. Ez milyen hatással van a diákokra, hogyan lehet őket motiválni? – kérdeztük.

– Nincs stressz a jegyek miatt, így a gyerekek kíváncsiságból tanulnak. Tanév végén mindenki személyre szóló jellemzést kap, amelyben a pozitívumokat emeljük ki, a negatívumokat pedig finoman, javító célzattal érintjük. A Waldorf-iskolában nincs buktatás, a cél mindenkinek a tudását fejleszteni, szem előtt tartva, hogy minden gyerek másban jó. Mivel nyolcadik osztály végén majd a mi diákjainknak is vizsgázniuk kell, ötödiktől kénytelenek vagyunk jegyet is beírni a naplóba, de ennek nem lesz jeletősége. Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy bár a tantervet egész más ritmusban, az egyéni igények szerint sajátítják el a waldorfosok – például az írástanulás is sokkal tovább tart, mint a hagyományos rendszerben –, az általános iskola végére magabiztosabbak és felkészültebbek lesznek a gyermekközpontú helyett tananyagcentrikus oktatásban részesült társaiknál – összegzett Nemes-Nagy Norbert. 

Nyomozóiroda, csereberevásár

 Az osztályfőnöki óra előtti szünetben készségessen válaszoltak kérdéseinkre, és még titkaikba is beavattak az ötödikesek. Egy lánycsapat – Anna, Panka, Eszter, Zsófi – például elmondta, hogy nyomozóirodát alapítottak a fürdőben, ott igyekeznek kideríteni, hogy kinek szólnak a fiúk szerelmes levelei. Később azt is megtudtuk, hogy Zsófi a tornaórákat, a ritmusozást és a reggeli fohászt szereti leginkább az iskolai életben, Annának a matek, Pankának a biológia a kedvence. Eszter örül, hogy játékosan tanulhat, és a matek- és torna- mellett a románórákat is várja. Tomi és Szilárd a faragásórát szereti leginkább, a Szent Mihály-napi ünnepre nagy örömmel készítették el nyakláncaikat. 

– Mivel tudnánk még szórakoztatni? – tette fel Panka távozásunk előtt a vendégmarasztaló kérdést – amihez hasonlóval diákkörnyezetben még nem találkoztam –, aztán társaival egymást túlkacagva meséltek a csereberevásárokról, amikor apró tárgyakat – hajgumit, karkötőt, üveggolyót – cserélnek el egymás között, és a sítáborról, ahova eddig a tanító néni kísérte el őket, és ahova idén először az oszival mennek.