Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-11-22 13:50:03
Budapesten az Andrássy út 103. szám alatti keleti gyűjteményt egyre több magyar iparművész, díszlettervező, filmrendező keresi fel, hogy részleteiben megismerhesse a kínai, japán, koreai stb. kultúrák értékeit. Nő a számuk a Nyugat-Európából ide érkező íróknak, képzőművészeknek, kerámiaművészeknek stb. is. Több ezer éves tapasztalatot, fejlett ízlést, tudást hordoznak az itt bemutatott alkotások. Élményeimről magam is beszámolhatok, hiszen minden év májusában a múzeumban ismerkedhettem a japán, kínai stb. textil-, fém-, fa-, grafikai alkotásokkal. Csodáltam a keleti ízlést, színvilágot, pontosságot, miniatűr kidolgozást, amelyet a kiállított munkák sugároznak.
De nézzük, mikor jött létre, kik gazdagították az említett művészeti múzeumot!
A legtöbb kelet-ázsiai művészi alkotást Hopp Ferenc* világutazó, műgyűjtő hozta, aki 1882-ben indult először világ körüli útjára. Ő a Calderoni és Társa cég optikusa, majd igazgatója volt. A cég optikai eszközök és fényképezőgépek gyártásával valamint forgalmazásával foglalkozott. A forgalmazás második szakaszában Magyarország valamennyi állami fenntartású közoktatási intézményébe ők szállították az iskolai szemléltető eszközöket is. A piac egyre bővült. Ennek eredményeként Hopp Ferenc 1882-1914 között öt alkalommal utazta körül a Földet. Leginkább Kína, Japán, India művészete érdekelte, de megfordult Indonéziában, Malajziában, Burmában, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is.
A XIX. század végén kinyílt a világ az utazni vágyók előtt. A gőzhajózás fejlődésével, a vasútvonal kiépülésével Európa tehetős polgárai úgynevezett openjegyet váltottak, körbeutazták a világot.
Az útra indulók elfogadták az iroda javasolt útvonalát, és azzal a reménnyel indultak, hogy minden nap valamilyen különlegességet tartogat számukra. Ezt a fajta utazást akkoriban szalonturizmusnak nevezték, ugyanis javarészt angol gyarmatterületen, az angolok által alapított városok, kikötők szállásainak biztonságában pihentek napokig vagy hetekig.
Hopp Ferencet is vonzották az idegen tájak. Viszont ő tudatosabban készült a kereskedői-műgyűjtői útjaira. Kereste az optikában hasznosítható technikai újdonságokat is. Az ő korában Európára nagymértékben hatott az 1850-ben megrendezett londoni világkiállítás.
Attól kezdve megélénkült az érdeklődés más tájak, országok technikai, művészeti eredményei iránt.
A fejlett keleti kézművestechnikáknak az átültetésével a Nyugat szakemberei javítani próbáltak az európai tömegtermelés hanyatló színvonalán.
Hopp Ferenc eleinte élményeket és szuveníreket1 gyűjtött. Kb. 1900-tól viszont a tárgyakra koncentrál, például lakk-, porcelán- és rekeszzománcos tárgyakat hozott haza, ami az európai iparművészetnek nem volt sajátja.
Levelezéséből tudjuk, hogy a japán művészetet kedvelte leginkább. Gyűjtötte a szamurájkard-markolatokat, a miniatűr japán faragványokat. Nagyon értékelte a kínai drágakő faragványokat. Az utóbbiakról később kiderült, hogy kisebb értéket képviseltek, mint ő gondolta. A kínai kerámiagyűjteménye viszont sokkal értékesebb, mint ő vélte.
Felvinczi Takács Zoltán segített a tárgyakat tematizálni, rendszerezni. Később négy éven át kategorizálta a négyezres gyűjteményt. 1923-tól F. Takács Zoltán lett a múzeum első igazgatója.
Az utóbbi évtizedekben a magyar ékszerkészítők ihletet merítettek a japán öltözködés hagyományos darabjaiból, és a nyugati ízlés számára megfelelő divatszereket terveztek.
A mai alkotók közel érzik magukhoz a japán művészek formavilágát, technikáit, motívumkincsét.
Egy művész számára izgalmas kihívás az, hogy a kötöttségek figyelembevételével miként tud olyan tárgyat létrehozni, ami a szabályokon túli világhoz kapcsolódik. A japánok a mi fogalmaink szerint nem viselnek ékszert, nem viselnek fülbevalót, nyakláncot. A japán ékszer a hajban valamint a kimonót2 leszorító obiban3 hordott tárgyakból áll, a T szabású kimonó viseletére épül. Ugyanis a kimonó és az obi társítása a kombinatorika, ami a japán nők ruhatárában a legnagyobb változatosságot tette lehetővé; ebben viseltek minden szépséget: kizárólag a textil különböző rétegei, mintázata és színe mutatta a viselője rangját, társadalmi helyzetét.
A férfiaknál szintén az obiban hordott tárgyak – pipatok, orvosságosdobozka, az inro4 vagy az írószertartó – jelentették az ékszer fogalmát.
A tradicionális japán tárgyakat együtt állították ki a magyar tervezők ékszereivel, láttatva, hogy mi inspirálta őket munkájuk során.
2013-ban a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum megnyitotta A szamurájok5 és gésák6 című tárlatot, amely az ázsiai kultúrák és a kortárs művészet közti párbeszédet igyekezett bemutatni. A múzeum igazgató asszonya azt tapasztalta, hogy egyre inkább nő az érdeklődés a keleti művészetek iránt.
Száz év alatt állt össze az országban egyedülálló keleti művészeti szakkönyvtáruk, mely az ipar- és képzőművészek, filmes szakemberek számára is komoly segítséget nyújt: legutóbb az Operettszínház Miss Saigon című előadásához kértek háttéranyagot a jelmez- és díszlettervezők.
A magyar dotációt kiegészíti egy-egy ázsiai ország pályázati támogatása. Az elmúlt három évben tízmillió forint támogatást juttatott a múzeumhoz a Korea Foundation és más állami fenntartású, de kulturális célokat támogató koreai intézmény.
Ennek valódi oka, hogy az ázsiai országok a néhány évvel ezelőtt megkezdett európai kulturális térhódításukat változó lendülettel végzik. Korea rendkívül fontosnak tartja, hogy Európában kellő színvonalon jelenjen meg a művészetük. E mögött az a megfontolás áll, hogy a kulturális hírverés után egyszerűbb a gazdasági térnyerés Európában.
Más a szemlélete Kínának. Ő nem képes olyan intenzív kultúrtámogatásra, mint Korea. Kína tudja, hogy a kínai művészet sikerei, amit a Velencei Képzőművészeti Biennálén vagy a bázeli Art Faire-en elértek, fontos kapocs lehet a nyugati világ felé. Kína jelenleg a helyét keresi, és próbálja lefaragni lépéshátrányát a többi ázsiai kultúrához képest.
Mindegyik ázsiai ország célközönsége Európa népei. A fővárosban látható keleti műalkotások vonatkozásában meg kell említenünk néhány jelentős adományozót, akik egyenként sok száz nagy értékű tárgyat adományoztak az Iparművészeti Múzeumnak:
Schwaiger Imre (1868–1940) nepáli kisplasztikákat, ékszereket, 15. századi hindu istennőt, vörösréz–arany Buddha-szobrot, remekmű ezüstdobozt – amelyen korall, türkiz, lapis lazuri, rubin, krizolit, gránát és almandin díszlenek – adományozott a fent említett múzeumnak.
Csopek Károly (1904–1976) tibeti sino és kínai buddhista kisplasztikát gyűjtött, melyeket a XV-XIX. században alkottak.
Delmár Emil (1876–1959) műgyűjtő 1907-ben rendezett a fővárosban kiállítást. Műtárgyainak egy része dr. Fettich Ottó nagy hírű gyűjteményébe került.
A kínai szobában főként dr. Bozóky Dezső hajóorvos (1871–1957) Keletről hozott tárgyait, bútorait láthatjuk.
Érdeklődéssel szemléltem Nemes Marcell műgyűjtő (1866–1930) Keleten vásárolt tárgyait.
Őrzi a múzeum gróf Zichy Jenő (1837–1906) utazó, expedícióvezető adományait.
Ott sorakoznak Xantus János (1825–1894) néprajztudós bronz- és réztárgyai.
Vay Péter (1864–1948) püspök kétezer japán fametszetet hozott keleti útjáról. Ezek révén betekintést nyerhetünk a japán fürdőkultúrába, sajátos szórakozási módjukba.
Jegyzetek:
Hopp Ferenc világutazó (1833-1919)
1. szuvenír – francia emléktárgy
2. kimonó – jap.; 1. ujjával egybeszabott, bokáig érő, díszes övvel összefogott bő köntös; hagyományos japán férfi és női viselet; 2. div. az ilyen szabású női pongyola.
3. obi – jap.; a kimonót összefogó hosszú és széles selyemöv
4. inró – jap.; berakott vagy lakkozott japán gyógyszeresszelence.
5. szamuráj – jap.; történelmi: 1. előjo-gokkal felruházott nemesi-katonai kaszt a hűbéri Japánban 1868 előtt; 2. e kaszthoz tartozó személy.
6. gésa – jap.; táncosnő és énekesnő a japán teaházban; művelt és hivatásos társalgó.
Felhasznált irodalom:
Művészeti kislexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 1973.
Cseh Éva: NEKUCE, japán miniatűr faragványok; Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest 2000.
Szentei Anna: KELETI KAPOCS (Száz év az ázsiai kultúra szolgálatában), Magyar Demokrata, 2013. okt. 9.
Jegyzetek a 2012-es, 2013-as múzeumi látogatásomról (Márton Béla)
Márton Béla