Szegény pedagógusok!
A közelmúltban szereztem tudomást az új gyermekjogvédő törvényről, amely többek között kimondja, hogy az a pedagógus, aki az iskolában szóbeli vagy tettleges fenyítést alkalmaz tanítványaival szemben, 1000–2500 lejjel büntethető.
A közelmúltban szereztem tudomást az új gyermekjogvédő törvényről, amely többek között kimondja, hogy az a pedagógus, aki az iskolában szóbeli vagy tettleges fenyítést alkalmaz tanítványaival szemben, 1000–2500 lejjel büntethető. Azt tudtuk eddig is, hogy a testi fenyítést a törvény tiltja. De, hogy a szóbeli fenyítést is pénzbírsággal büntethetik, ez már egészen új, és teljesen érthetetlen.
Ezzel kapcsolatosan az a véleményem, hogy azok az urak, akik ezt a törvényt megalkották, soha nem tanítottak iskolában, és halvány fogalmuk sincs a pedagógiáról, lélektanról, neveléstanról. Az illető uraknak tudniuk kell azt, hogy rend és fegyelem nélkül nem lehet dolgozni, nem lehet eredményt elérni. Ez pedig sokszorosan igaz az iskolára, a nevelésre. A munka mezején, gyárakban, üzemekben, a kereskedelemben, a hadseregben vagy az élet bármely területén rendet, fegyelmet tartanak, mert másképp nem megy az élet. Ha egy vállalatnál az osztályfőnöknek vagy az igazgatónak joga van felelősségre vonni, megrovásban részesíteni – írásban vagy szóban –, vagy akár kitenni az állásából azt a dolgozót, aki nem tud vagy nem akar beilleszkedni a közösség, a társadalom rendjébe, vagy éppen akadályozza a munka jó menetét, miért nem teheti meg ugyazt a pedagógus is? Makarenko, a híres orosz pedagógus, aki talán a világon elsőnek emelte fel szavát a testi fenyítés ellen, nem emelt szót a szóbeli fenyítés ellen, amit bizony szükség esetén ő maga is alkalmazott. És ez nagyon természetes, hiszen ott, ahol semmiféle fegyelmező módszert nem alkalmazhat a nevelő, nem tehet mást, mint hogy a gyeplőt bedobja a lovak közé, hadd menjenek, ahogy és ahová akarnak. Ez pedig nem nevelés! Ha tőlem függne, ezeket a törvényalkotó urakat arra kötelezném, hogy legalább egy évig tanítsanak középiskolában kamaszkorú gyermekeket, és egyévi gyakorlat után üljenek le és alkossanak tanügyi törvényeket. Mi az, hogy a tanítónak, tanárnak nincs joga megdorgálni, megfenyíteni azt a diákot, aki úgy viselkedik, hogy miatta nem lehet megtartani az órát? Nem ismerem a törvény egész szövegét, de biztos vagyok abban, hogy a törvényalkotók nem beszélnek arról, hogy mégis mit tehet, milyen módszert alkalmazhat a tanár ahhoz, hogy teljesíthesse feladatát. Valószínűleg arról sem beszél, hogy mi a tanuló kötelessége, holott talán ezzel kellett volna kezdeni, nem pedig a tanügyi káderek amúgy is megtépázott tekintélyének további rombolásával. Sok esetben maga a szülő sem tudja kezelni bizonyos korban a gyermekét, pedig csupán egy-két gyermekkel van dolga, hogyan tudjon kezelni egy tanár vagy tanító – akinek kivesznek a kezéből minden fegyelmező eszközt – 15-20 vagy akár 30 gyermeket. Oda akarják juttatni iskoláinkat, mint sok amerikai vagy más nyugati országok iskoláit, ahol a diák, csak úgy, vagányságból vagy sértődöttségből egyszerűen felpofozza vagy fenéken rúgja a tanárát, netán éppen megerőszakolja tanárnőjét az osztály szeme láttára, vagy pisztolyt ránt elő és elkezd lövöldözni? Azt akarják, hogy iskoláink tanítók, tanárok és óvónők nélkül maradjanak? Mert ilyen törvények mellett a képzők bezárhatják kapuikat! Annál is inkább, mert köztudott, hogy hazánkban a tanügyi szektort fizetik a leggyengébben, ráadásul törvénnyel tiltják meg a pedagógusnak, hogy munkáját, feladatát tisztességgel, becsülettel végezze, úgy, ahogy a szakiskolákban arra felkészítették.
A magyar nyelvben van három gyönyörű szó: szeretet, gyöngédség, türelem. E három szó talán életünk meghatározója születésünktől halálunkig. A tanítót, a tanárt, a pedagógust e három szó alapján készítik fel a szakiskolák hivatásuk betöltésére. Gyermeket nevelni, tanítani, embert formálni belőle és felkészíteni az életre csakis e három szó gyakorlatba ültetésével lehet. Minden pedagógus, aki ezt a szakmát választotta, első perctől tudta, tudnia kellett, hogy hivatását csakis ennek tudatában teljesítheti. És minden jó pedagógus ezt teszi! De a tanár, a tanító és az óvónő is ember. Nekik is van idegrendsze-rük, és a türelmüknek is van felső határa. Ezt a határt senkinek nincs joga átlépni, mert aki ezt teszi, az semmibe veszi annak az embernek a szaktudását, munkáját, fáradozását, aki éppen őbelőle akar embert faragni, önzetlenül, gyöngédséggel, szeretettel. Tekintettel arra, hogy minden diák magával viszi az iskolába az otthon szellemét, csak éppen nincs kiírva a homlokára, hogy így élünk mi otthon, így nevelnek engem szüleim, ezt mindenekelőtt a szülőknek kell tudomásul venniük, megérteniük, és ebben a szellemben nevelniük, tanítaniuk és iskolába küldeniük gyermekeiket.
Szilágyi Domokos
