Szélhámosmuzsika

(Folytatás a szeptember 8-i lapszámból)

Mivel gyakran kellett új lakhelyet keresnie, szinte egész Európát körbejárta. Akár polihisztornak is nevezhetnénk, mert jogból, teológiából, filozófiából majdnem verhetetlen volt, de az orvosláshoz és a matematikához is hozzá tudott szólni. Nyelvtehetsége is kiemelkedőnek számított, mert legalább hét nyelven beszélt – ez azt jelenti, hogy ennyi országban tartózkodott huzamosabb ideig.  Ismerőse volt 

Rousse-nak és Voltaire-nek is. Legjobban az zavarta, hogy alulmaradt a Voltaire-rel folytatott vitákban. Botrányai miatt előbb-utóbb mindenhonnan kiutasították. Hosszú kitérő után 1774-ben mégiscsak hazatért Velencébe, ahol meglepő módon besúgóként az inkvizíció munkatársa lett.

1782-ben már azt képzelte, neki mindent szabad, és írt egy politikai gúnyiratot – egy pamfletet. Éppen nem verték agyon emiatt, de kiutasították a városból. Ekkor már nagy bajban volt, mert egész Európa rendőrsége nyilvántartást vezetett róla.

Háromévnyi sikertelen bolyongás után, 1785-ben megismerkedett a Duchocovban (Dux) élő Waldstein gróffal, aki könyvtárosként alkalmazta. Itt írta meg francia nyelven közel négyezer oldalnyi emlékiratait, műve korának enciklopédiájává vált. Bár e terjedelmes műben önmagának és sikeres éveinek állít emléket, mégis részletes társadalmi és szociális képet festett a XVIII. századról.

Érdekes módon könyvtárosi életében is volt kapcsolata a zenével. Igaz, hogy nem muzsikusként, de ötleteivel hozzájárult egy híres operához. A szintén velencei származású Lorenzo da Pontéval is baráti viszonyt ápolt, és feltételezések szerint együtt dolgoztak a Mozart által megzenésített Don Giovanni opera szövegkönyvén. Don Giovanni nem más, mint a Don Juan olasz neve, és mivel a történet szintén egy szélhámos életéről szól, librettóírás közben Casanova életéből is több esemény bekerült az operába. Közvetve tehát Casanova is feltételezett alkotója Mozart operájának. Tény, hogy az operát Prágában mutatták be 1787. október 29-én Mozart vezényletével, és az előadáson Casanova is jelen volt.

A feltételezéseket alátámasztják a dátumok, ugyanis 1787-ben Mozart és Casanova is egy időben egy Bertramka nevű prágai villában tartózkodott. Mivel a Don Giovanni librettója félkészen remegett Mozart kezében, talán Casanova is besegített a véglegesítésben.

Waldstein gróf megbecsülte kalandos életű könyvtárosát, mert a kastélyában lakhatott élete végéig. Mintha az élet apró fintort mutatott volna az öreg Casanova elé, a kalandor 1798 áprilisában (születésének hónapjában) lebetegedett, és június 4-én elhunyt.

A „világ legnagyobb szeretője” a Szent Barbara-templom közelében nyugszik, a gróf egy keresztet állíttatott az emlékére. Waldstein minden bizonnyal értette a viccet, mert úgy helyeztette el Casanova sírját, hogy az a templom női bejárata közelében legyen – hogy még a sírból is benézhessen a suhogó szoknyák alá…

Casanova keresztje lassan porladni kezdett, és egyszer csak letört. A kiálló facsonkba több asszony szoknyája is beleakadt. Innen származik az a legenda, hogy Casanova még halála után is el-elkapott egy-egy szoknyát.