2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemcsak álmodnak, de dolgoznak is érte

Nehéz, küzdelmes év áll mögöttünk, de a tettek igazolták az ígéreteket, sikerült újat, jót hozni a községnek – összegezett lapunknak Varga József polgármester, aki az elmúlt négy év főbb megvalósításai után az elkezdett és folyamatban levő beruházásokról és tervekről tájékoztatta a Népújság olvasóit.
„Azért dolgozunk, hogy a község lakosságának is jusson ki mindaz, ami egy városi embernek. Előttünk egy új év, és az ígéret helyett biztosítom a helyieket afelől, hogy a munka, a szolgálat részemről nem ért véget. Az idei év sem lesz könnyű, feszültségektől mentes, de az idén is az a feladatunk, hogy segítőkészséggel forduljunk azok felé, akik valamilyen hiányt szenvednek, segítségre szorulnak” – fogalmazott az elöljáró.


Havadtőn három beruházás folyik, köztük a kultúrotthon javítása is, mindhármat átadnák az idén
           Fotó: Gligor Róbert László



Jelentős fejlesztések Kelementelkén

 Kelementelkén három nagy projekt van kivitelezési szakaszban. Az Országos Beruházási Társaság (CNI) támogatásával kulturális központ épül, mivel a falunak 1996 óta nincs művelődési otthona. A munkálatok értéke meghaladja az 5,1 millió lejt, és akár már a következő hónapok folyamán átadhatja a kivitelező a kész épületet az önkormányzatnak, amely a maga során az infrastruktúrával, az udvar rendezésével, parkoló kialakításával és a telek bekerítésével járult hozzá a megvalósításhoz. Ugyanitt szeretne az önkormányzat egy műfüves sportpályát is építeni a helyi fiatalok számára, erre pályázatot fog készíteni.
 A regionális operatív program (POR) 4 millió lejes támogatásával folyik az 1-8. osztályos általános iskola bővítése és felújítása: a régi épületszárnyat már felújították, hőszigetelték, jelenleg az új épületrész tetőzete épül.
 Az országos vidékfejlesztési program második szakasza (PNDL 2) révén kezdik el a szennyvízhálózat kiépítését a faluban. A közbeszerzési eljárás befejeződött, a napokban aláírják a kivitelezési megállapodást az 5.321.410 lej értékű, több mint 3600 méter hosszú hálózat megépítésére. A faluban már hat éve kiépült az ivóvízhálózat, akkor a környezetvédelmi tárca nem biztosított pénzt a csatornahálózatra is.

  Havadtőn jó ütemben haladnak

  A PNDL 1 program keretében folyik a szenny- és ivóvízrendszerek kiépítése Havadtőn, és már csak egy-két hónap van hátra, amíg a vállalkozó befejez minden munkálatot: a lakosság türelmetlenül várja a 4,5 millió lej értékű, előrehaladott állapotban levő projekt zárását, hogy rácsatlakozhasson a közműhálózatra.
 Haladnak a művelődési otthon teljes külső és belső felújításával is, erre a vidékfejlesztési program második szakaszában kiutalt támogatásokból kaptak 1.025.700 lejt. A kivitelező ebben az esetben is jól halad a munkálatokkal, és reményeik szerint már az év derekán átadja a megszépített épületet.
 A Ravát Havadtővel összekötő fahíd a 2019. évi árvizek során annyira megrongálódott, hogy az illetékes megyei szakbizottság vasbeton híd megépítését javasolta helyette, amire a kormány sürgősségi alapjaiból kapott 5,46 millió lejes finanszírozást a község. A polgármester reméli, hogy a nyáron elkészül az 50 méter hosszú, 10 méter széles, kétoldali gyalogjáróval és két aszfaltréteggel ellátott új híd a Kis-
Küküllőn.


Kelementelkén régi szükséglet az iskola bővítése, felújítása – idén ez is megvalósul
Fotó: Takács Kálmán



  A kisebb falvakra is figyelnek

  Bordoson sem tétlenkednek, már túl vannak az iskola és óvoda teljes körű felújításán, és elkezdték a művelődési otthon felújítását európai alapokból. A kivitelező jelenleg a tetőzeten dolgozik, és azt várják tőle, hogy az idén elvégezze a 494.616 lej értékű beruházást.
 Rava részére a művelődési otthon felújítására nyújtott be pályázatot az önkormányzat tavaly szeptemberben a CNI-hez, míg Csöbben további két pályázat elbírálását várják: a művelődési otthon felújítása mellett a 47. számú községi út korszerűsítésére ugyancsak a CNI-től várnak kedvező választ, ugyanis ez már a harmadik intézmény, ahová kérelmet nyújtott be a község a mintegy 2,5 kilométer hosszú bekötőút aszfaltozására, de eddig nem járt sikerrel.

  Gyulakuta is merészen tervez

  A községközpontban is hamarosan befejezik a művelődési otthon teljes felújítását, az 1.474.300 lejes beruházás eredményével elégedettek is lesznek majd a helyiek – véli a polgármester.
 Ennél nagyobb, 1.526.400 lej értékű beruházás zajlik az óvoda és bölcsőde épületénél, ahol a PNDL 2 keretéből kapott támogatással teljesen megújul az épület belseje, az új körülmények közé új bútorzatot is kap az intézmény, az épületre pedig sátortetőt emelnek. A nyár folyamán itt is szeretnék lezárni a munkálatokat.
 A legnagyobb idei gyulakutai beruházás az 1. és 2. számú általános iskola és a tornaterem felújítása lesz: a munkálatokra a regionális operatív program által nyertek közel 6,9 millió lejt, a támogatási szerződést már megkötötték, folyik a közbeszerzési eljárás, és remélik, hogy a nyáron a kivitelező elkezdhet dolgozni. Az iskola új fizika, kémia és számítógépes szaktantermekkel is gazdagodik, a tornaterem pedig új sátortetőt kap.
 Ezzel remélhetőleg nem áll meg a beruházások sora Gyulakután, hiszen az önkormányzat további két projektre tett le kérelmet tavaly a CNI-hez. A jelenlegi futballpálya területén és szomszédságában egy sport- és szabadidőközpontot képzeltek el, ahol a természetes gyepes, normál méretű focipályán kívül két teniszpálya, kézi- és kosárlabdapálya, valamint egy tanuszoda épülne. A másik projekt az eső- és talajvizek csatornázását célozza, tulajdonképpen folytatni szeretnék a tavaly elkezdett beruházást, amely során 1800 méteren betonsáncokat és egységes bejárati hidakat építettek. Ezek további építése mellett az összes aszfaltozott utcára egy 4-5 centiméter vastagságú koptatóréteget húznának. Várják mindkét kérelem elbírálásának eredményét.

  Rengeteget szeretnének még dolgozni

 A CNI-hez benyújtott említett öt projektet leszámítva a többi megnyert, folyamatban levő vagy induló beruházás összértéke mintegy 35 millió lej. Emellett a járdahálózat kiépítésére is figyelni szeretnének, de erre két faluban egyelőre még
várni kell. Kelementelkén elkezdődött a csatornahálózat kiépítése, Bordoson pedig vagy a megyei mesterterv keretében, vagy önerőből, de meg fog épülni a vízhálózat. Amíg a mély talajmunkálatok zajlanak, addig e két településen értelmetlen volna a járdaépítés.
 Odafigyelnek az árvízvédelemre, a mezei utak karbantartására, a polgárvédelemre, az egészségügyi központ kialakítására, támogatják az otthoni beteggondozást, a hátrányos helyzetű családok és tanulók felzárkóztatását, a történelmi egyházakat és iskolákat, a civil és kulturális szervezeteket – sorolta a további elképzeléseket Varga József.

  A legjobbak között

  A fejlesztési és közigazgatási minisztérium hatáskörébe tartozó adó- és költségvetéspolitikai ügynökség adatai szerint 2019-ben Maros megye leggazdagabb községe Gyulakuta volt, amely 18,24 millió lejt kezelt. Országos szinten a Küküllő menti község a 33. helyen állt a 41 megye vidéki legjobbjai sorában, mivel közel egyötödével növelte a 2018-hoz viszonyított összbevételét. A vidéki önkormányzatok pénzügyi forrásait elemzők szerint egy község költségvetésének legtöbb egyharmadát képezik a saját bevételek, a pénzek nagy része a jövedelemadóból származó leosztásokból érkezik a megyei önkormányzatok révén.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató