Szilágyi Enikő újra marosvásárhelyi színpadon

1987-ben játszott itt utoljára, de sokan emlékeznek rá, hiszen hamar kedvenccé vált. Az 1980-as pályakezdéstől kiváló alakításokkal bizonyította tehetségét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásain, gyakran csillogtatta meg sokoldalúságát, versmondó és énekes adottságait a rádióban, televízióban. Erőteljes színészi egyéniségét a mozivásznon is felmutathatta. 1989-ig, amikor elhagyta az országot, 17 filmszerepben láthattuk átlényegülő arcait. Amikor a diktatórikus önkény elől menekülve férjével az emigrálás mellett döntöttek, már két éve a Kolozsvári Állami Magyar Színházban remekelt. Félévnyi hollandiai tartózkodás után belgiumi négy esztendő következett, majd Párizs. Aztán közel másfél évtized Magyarországon, debreceni, kecskeméti, budapesti színházaknál. 2005-től Párizsban él, ott küzdött meg előadóművészként, sanzonénekesként az érvényesülésért, a sikerért, a nemzetközi elismerésért. Ami sohasem könnyű. Egy kívülről érkezett ismeretlennek a fény városában, ahova annyi különleges talentum megy szerencsét próbálni, különösen nem, de Szilágyi Enikőt sosem az jellemezte, hogy a nehézségek miatt feladná álmait. Sikerre vitte életének ezt a zaklatott szakaszát is, amely, mint egy interjújában vallja, színes, izgalmas, kihívásokkal teli, találkozásokban gazdag periódus volt, gyötrelmek, küzdelmek, kételyek valóságos labirintusa. 

A magyarországi színházakban is sokféle szerepekben érdemelte ki a tapsot s a szakmai elismerést, a határokon átívelő mai megbecsüléséhez, ismertségéhez azonban egyéni műsorai, mély benyomást keltő dalestjei vezettek. A művészetét méltató írásokból tallózva emeljük ki Jean-Marc Warszawski párizsi muzikológus néhány sorát: Szilágyi Enikő „érzelemgazdag előadásmódja megérint és felemel, meghatározó erővel hívja elő mélyebb emberi létünket, humanizmusunkat (…) Tehetsége és erős egyénisége méltó helyet biztosít számára a nagy tradíciójú előadóművészek sorában, Florelle, Lys Ganty, Caura Vaucaire, Juliette Gréco és Barbara mellett.” És nem csak a híres párizsi színpadokon, koncerttermeken ünnepli a közönség, New York, Brüsszel, London is úgy ismerte meg, mint a francia sanzon egyik eredeti, egyéni hangú előadóját, aki öntörvényűen, mégis hitelesen szólaltatja meg Edith Piaf, Jacques Brel, Barbara dalait, Boris Vian, Kurt Weil songjait. És a számára írt, megzenésített verseket is. „A magányos királynő”, ahogy a költő Nádasdy Ádám nevezte, képes világokat teremteni maga köré a dobogón, s ez annak is köszönhető, hogy kiváló zeneszerzőkkel, szövegírókkal dolgozhat, akik között többen világhírűek.

Mindezt megérezhetik, átérezhetik azok, akik október 28-án, pénteken 18 órától részt vesznek a XIX. Bernády Napok záróestjén a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A Párizs, Erdély és Én című koncerten Edith Piaf dalai mellett néhány verset is előad a művésznő. Ezek teljesebbé, még bensőségesebbé teszik önvallomását, amelynek érzelmi telítettségét biztos feldúsítja a vásárhelyi közönséggel való újratalálkozás. Fogadjuk szeretettel!