Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Székelyföld szerencsés helyzetben van, országos viszonylatban élen jár a „civilek” nyújtotta szociális szolgáltatások tekintetében – világítottak rá azon a beszélgetésen, amelyre Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője Szociális ellátás a Székelyföldön című könyvének marosvásárhelyi bemutatója alkalmából került sor nemrég a Vásárhelyi Forgatagon.
A szociális ellátás hazai és azon belül a székelyföldi helyzetét mutatja be Elekes Zoltán kötete, annak történetét, vitás kérdéseit, fejlesztési dilemmáit, hiányosságait és erősségeit, kutatási adatokkal alátámasztva. A könyv a szerző doktori dolgozatának az anyaga, kilencéves munka van mögötte – árulta el Elekes Zoltán, aki egykor civil szervezetnél, a Caritasnál dolgozott, most pedig évek óta a Hargita megyei szociális igazgatóságot vezeti.
Rámutatott, ez egy olyan terület, amelynek viszonylag kevés figyelem jut a társadalomban, annak ellenére, hogy nagyon sok embert érint, hiszen gyakorlatilag nincs olyan személy, aki életének valamely szakaszában ne találkozna a szociális ellátás különböző formájával, legyen az pénzbeli juttatás vagy szociális szolgáltatás. Sokat beszélünk az egészségügyről, a tanügyről, erről viszont kevesebbet. Olyankor kerül inkább szóba, amikor rossz hírek látnak napvilágot, mint nemrég, amikor időseket és fogyatékkal élőket gondozó otthonokban bukkantak embertelen körülményekre a hatóságok. Egy-egy ilyen eset pedig a teljes rendszert megbélyegzi – jegyezte meg a szerző.
– A könyvemben nemcsak kimondottan a szociális ellátórendszerre próbáltam összpontosítani, hanem azt kontextusban vizsgálni, emiatt foglalkoztam a demográfiai, gazdasági kérdésekkel is. A könyv a székelyföldi helyzetképet mutatja be, kutatás szempontjából Hargita, Kovászna és Maros megye szociális helyzetét vizsgálja, összehasonlítva ezt a régiót az ország más térségeivel, helyenként magyarországi adatokkal is.
A történelmi áttekintés is része a könyvnek, mint mondta, már az ókorban is voltak szociális kezdeményezések, a görög városállamokban, a római birodalomban, majd a kereszténység elterjedésével Európában az összes szociális kezdeményezés gyakorlatilag a keresztény egyházhoz volt köthető. A hagyományos közösségek is sajátos módon kezelték ezt a kérdést, például a falvak mindig igyekeztek gondoskodni a rászorulókról, segítettek egymásnak az emberek. Bizonyos segítési formák ma is megmaradtak, például katasztrófahelyzetben, ha valahol tűz üt ki egy-egy vidéki településen, ma is összefog a közösség, gyakori, hogy kalákában építik fel a leégett ingatlant.
– A szociális rendszerről el kell mondani, hogy két nagy vetülete van: a társadalombiztosítási rendszer és a nem hozzájárulásos rendszer; az előzőnek a lényege, hogy oda befizetünk, és annak függvényében részesülünk nyugdíjban, egészségügyi biztosításban stb. A nem kontributív rendszer a rászorultság alapján juttatja a támogatást. A szociális ellátás kapcsán ugyanakkor számos dilemma megfogalmazódik: például csak azon segítsünk, aki „megérdemli”, aki dolgozik? Ez ma is kérdés. Felmerül az is, hogy mennyit segítsünk, hogyan segítsünk, ki segítsen, a család, a helyi közösség vagy az állam, a civil szervezetek, az egyház?
A szerző elmondta, az elemzésekből kiderült, hogy Romániában a népességre a kilencvenes évekig jelentős növekedés volt jellemző, azóta azonban folyamatosan csökken, és ez az elöregedéssel jár együtt. 2012-ben a Székelyföldön a 60 év fölötti népesség aránya 21,7 százalék volt, hét év múlva, 2019-ben már 24,8%-ra nőtt. Szociális szempontból ez fontos probléma.
Az etnikumok tekintetében az adatok arra utalnak, hogy a román és a magyar népesség száma csökken, a romáé pedig növekszik, ami újabb szociális problémákat vet fel.
Gazdasági szempontból az elmúlt húsz évben mindenhol, így a Székelyföldön is jelentős gazdasági növekedés volt, a bruttó nemzeti össztermék több mint nyolcszorosára emelkedett, viszont a Székelyföldön ez a növekedés kisebb volt, mint az országos átlag, gazdasági szempontból a térség nincs az élmezőnyben.
A kutatások szerint a székelyföldi szociális ellátási rendszer jóval fejlettebb és szélesebb körű Románia más térségeihez viszonyítva.
– Az elemzéseimből kiderült, hogy a szociális ellátottság szempontjából élen járó térség vagyunk, Erdély szépen elhatárolható a szociális szolgáltatásokkal való ellátottság tekintetében. Százezer lakosra számítva, a központi régióban például háromszor annyi a civil szolgáltatók száma, mint az ország déli térségében – világított rá Elekes Zoltán, aki könyvében azt is vizsgálta, hogy megyéken belül vannak-e különbségek például a katolikus, illetve ortodox többségű régiók között, és kiderült, hogy vannak. Mint mondta, országos viszonylatban a szociális szolgáltatások zömét a megyei szociális igazgatóságok biztosítják, míg a Székelyföldön a civil szervezetek a szociális szolgáltatások 54 százalékát nyújtják.
Területi lefedettségben is óriási különbségek vannak, a Székelyföldön is nagy az eltérés a vidéken és a városi környezetben elérhető szolgáltatások között; a vidék alulmarad ezen a téren. Ugyanakkor a szociális szolgáltatások finanszírozása kiszámíthatatlan, még a legnagyobb civil szolgáltatók is állandóan finanszírozási problémákkal küszködnek – ismertette a könyvben is levont főbb következtetéseket Elekes Zoltán.
Csép Éva Andrea hangsúlyozta, a munkájában rendkívül fontos az a szakmai segítség, amit a szociális szféra különböző területein dolgozó szakemberektől kap. Ők azok, akik olyan dolgokra, hiányosságokra hívják fel a figyelmét, amelyeket nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni az őket érintő törvények meghozatalakor. Erre van szükség ahhoz, hogy a Bukarestben napvilágot látó törvények, döntések valós megoldásokat kínáljanak azokra a hiányosságokra, problémákra, amelyekkel az érintettek a mindennapokban szembesülnek.
Ami a romániai szolgáltatói rendszer felépítését illeti, a képviselő megjegyezte, amikor hét évvel ezelőtt Bukarestbe került, az akkori miniszter asszonynak, Olguţa Vasilescunak próbálta bemutatni, hogyan is működik nálunk a szociális rendszer, és mennyire fontos a magánszolgáltatók finanszírozása, azonban kiderült, hogy Craiován, ahonnan a miniszter származik, egyetlen szociális szolgáltató volt.
Mint mondta, Erdély szerencsés helyzetben van ebből a szempontból, nagy az igény ezek iránt, és nemcsak a lakóotthonok iránti igényről beszélünk, hanem a nappali foglalkoztatókról, illetve az otthoni idősgondozói szolgáltatásokról is, amelyek rendkívül fontosak az elöregedő társadalomban. Jelenleg Romániában száz munkaképes fiatalra 120 idős személy jut. Az Európai Bizottság számításai szerint húsz év múlva a költségvetésben ötször annyi pénzt kell elkülöníteni nyugdíjakra, mint jelenleg – ismertette az előrejelzéseket a parlamenti képviselő.
Az utóbbi időben a sajtóban napvilágot látott esetek, az idősotthonokban tapasztalt embertelen bánásmód kapcsán a képviselő kiemelte, ennek fényében is prioritás kell legyen az, hogy inkább támogassuk a nappali központ, illetve otthoni gondozás típusú szolgáltatásokat, minthogy a családból kiemeljük az időseket, fogyatékkal élőket. Ugyanakkor a bentlakó rendszerben elhelyezett idősek, fogyatékkal élő felnőttek esetében is fontos, hogy tartsák a kapcsolatot a családdal, a hozzátartozók rendszeresen látogassák és érdeklődjenek lakóotthonban élő családtagjuk felől.
Mindemellett a hátborzongató esetek is bizonyítékai annak, hogy az otthonok ellenőrzésével megbízott hatóságoknál kevés a személyzet, például Maros megyében a szociális kifizetési ügynökségnél két személy van erre.
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója kiemelte, bármennyire büszkék vagyunk arra, hogy Székelyföldön sok szociális szolgáltatás érhető el, a valóság az, hogy ez messze nem elégíti ki a régió szükségleteit.
– Az adatok szerint 11 ezer szociális munkás munkája hiányzik a romániai rendszerből. Rengeteget beszélünk például az orvoskivándorlásról, ami valós dolog, arról viszont kevés szó esik, hogy a szociális ellátás terén az elmúlt években nagyon akut munkaerőhiány alakult ki – hangsúlyozta az ágazati igazgató, aki elismerően szólt a
könyvről, aminek szerinte „életszaga” van, ugyanis nem olyan személy írta, aki ismer valakit, aki hallott a témáról, Elekes Zoltán mögött több évtizedes tapasztalat áll, civil múlttal is rendelkezik, ugyanakkor évek óta az állami szociális szférában dolgozik.
Ludescher László pozitívumnak tartja, hogy olyan tabukra is rávilágít a könyv, amelyekről viszonylag kevés szó esik, például arra, hogy vannak székelyföldi települések, ahol a megszülető gyerekek több mint fele roma, ami önmagában nem baj, de mivel ezek a közösségek mélyszegénységben élnek, ez számos szociális problémát vet fel, amelyekre megoldást kell találni.
– Hogy a Kárpátokon innen fejlettebbek a szociális szolgáltatások, az zömében a civil szervezeteknek köszönhető, amelyek a viszonylag kedvezőtlen gazdasági környezetben is felelősséget vállalnak, hatékonyan válaszolnak az adott közösségben felmerülő igényekre, anélkül, hogy mindent az államtól várnának – világított rá a Caritas ágazati igazgatója, aki végezetül megjegyezte, Elekes Zoltán könyvét minden önkormányzati vezető, illetve szociálpolitikával foglalkozó döntéshozónak ajánlja olvasásra, ugyanis a mindennapi munkájuk során ma is tapasztalják, hogy vannak vezető tisztségben lévő személyek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mi a különbség szociális juttatás és szociális szolgáltatás között.
A könyvbemutatót művészi produkció, Ludescher László Barna és Ludescher Janka ifjú tehetségek komolyzenei előadása tette ünnepélyesebbé.