Amiatt sajnálkozott a napokban a kormányfő, hogy a brüsszeli szakik a mikrovállalkozások adózásának szigorításához is kötik egyebek mellett a helyreállítási alap további kifizetéseinek jóváhagyását, és azt ígérte, hogy megpróbálja ezt kivédeni, mivel szerinte ezek a vállalkozások képtelenek a jelenleginél nagyobb adóterhet elviselni. Itt a látszat mögött az van, hogy a nyugatiak pontosan tisztában vannak a regáti trükkökkel, és úgy tűnik, kezd elegük lenni ezekből. Ez szigorodó adópolitika képében köszönhet vissza akár rövid távon is, aminek a kormány nem biztos, hogy örvendeni fog a választási esztendőben, de az adófizetőknek sem ígér ez semmi jót.
Szép hazánkban nagyságrendileg mintegy 5,7 millió munkavállaló van, közülük durván 1,2 millió költségvetési alkalmazott, további 1,9 millió pedig minimálbért keres. A 2,7 milliónyi minimálbér felett fizetett munkavállalóhoz és a mintegy százezer nyereségesen működő céghez viszonyítva is hatalmas a mikrovállalkozások aránya, tavalyelőtt szinte 400 ezer ilyen volt bejegyezve. Ennek nem az a titka, hogy az abszurdisztáni tájakon a cégalapítás tömegsport lett, hanem az, hogy mikrovállalkozás álcája alatt elvégezve ugyanazt a munkát, amit alkalmazottként is lehetne, az adott munkavállalónak csak a minimálbér után kellett fizetnie társadalombiztosítási hozzájárulást, és voltak egyéb adókedvezményei is. A számokból látni, hogy a jobban fizetett alkalmazottaknak durván a tizede élt is ezzel a lehetőséggel.
Ennek a mikrovállalkozási láznak főleg az áll a hátterében, hogy szép hazánk élen jár a kontinensen a munkára kivetett adóterhek nagyságát illetően. Tavaly ősszel egy vállalkozói szervezet készített egy felmérést, aminek a korrektségével lehet vitázni, de az adataival nehéz. Eszerint nálunk a munkára kivetett adóteher 42,8% volt, ami jóval nagyobb a 35,1%-os európai átlagnál, nagyobb a régió környező országaiban jegyzettnél is, és kiugróan magas egyes nyugati államokhoz viszonyítva is. Elméleti 1000 eurós bruttó bér mellett egy abszurdisztáni szakinak 572 eurója marad kézben, egy bolgár kollégájának 653, de egy ágrólszakadt hollandnak például 746. Mivel a felmérésben szereplő országokban részben progresszív adózás van, magasabb értékeknél a különbségek már nem ugyanilyen arányúak, de az is jól megfigyelhető, hogy a vizsgált országok többségében úgy próbálták a munkára kivetett adóterhet korrekt szinten tartani, hogy a társadalombiztosítási és egyéb hozzájárulásoknak szabtak egy felső értékhatárt. Nálunk nem, ezért érte meg mikroszinten vállalkozásba menekülni. Ez azért van, mivel az abszurdisztáni kormányoknak nem a korrekt adópolitika a céljuk, hanem az, hogy a minimálbéres alkalmazottakat foglalkoztató cégeket úgy kopasszák meg, hogy közben látszólag törődnek az alkalmazottaik fizetésével – valójában csak ezeknek a szavazataira hajtanak a minimálbér-„emelésekkel” – a jobban keresőket meg útonálló módjára, miközben hagynak az élelmeseknek kiskaput is, mert azok is járhatnak ám szavazni négyévente. Ha az illetékesek a zsebeléshez hasonlóan értenének a feladatukhoz is, a mikrovállalkozási láz mögötti hibás szabályokat nem lenne nehéz korrekten átszabni, így viszont lehet, hogy az európai pénzek lehívásáért úgy fognak alkut kötni, hogy arra a tisztességes adófizető fázik rá a legjobban.
