Szubjektív hangon a tényekről

Szász Endre festőművészről

Nemrég a közösségi médiában egy – jó értelemben vett – vitába keveredtem. A csevegés tárgya Szász Endre világhírű festőművész volt, akiről azt állította az egyik hozzászóló, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett. Az állítás előzménye több hasonló, téves információ.

A Népújság 2019. 08. 14-i számában például Kaáli Nagy Botond ezt írta:
„16 éve hunyt el Szász Endre. E heti mellékletünket a magyar képzőművészet világhírű képviselője, a 2003. augusztus 18-án elhunyt Szász Endre alkotásaival illusztráljuk. Az 1926-ban Csíkszeredában született Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, látványtervező és porcelánfestő Marosvásárhelyen, a Református Kollégiumban érettségizett, majd 1946-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Szőnyi István osztályában végzett, 1949-ben.”
Nagy Miklós Kund is ugyanezt írta a Múzsák fellegvára című, nagyon értékes és példás kivitelű könyvében.
Honnan ez a tévedés? Szász Endre a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumba járt, Marosvásárhelyen még élhetnek osztálytársai, de az alsóbb osztálybeli iskolatársai minden bizonnyal emlékeznek még rá. Szász Endre festőművész osztálytársai közül megemlítenék olyan ismert marosvásárhelyi személyiségeket, mint Zsigmond Attila festőművész, Zrínyi Endre muzeológus, dr. Szabó Endre fizikus, aki az orvosi egyetemen eredeti módszert fejlesztett ki a radioaktivitás mérésére, vagy Antalffy András kórbonctanprofesszor. Ezt ellenőrizni lehet a gimnázium évkönyvében (A Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 1702–2002 évkönyve, Lyra Kiadó, 35. old.).
Édesapám, néhai Oláh Róbert is ebbe az osztályba járt, és egyik legjobb barátja volt Szász Endrének. Illusztrációként mellékelek is néhány rajzot, amit a tehetséges és állandóan rajzoló barát, Szász Endre készített apámról.
Szász Endréről családi történetek mesélnek. Természetesen ezek szubjektívek, mint a családi emlékezet általában. Ám ahhoz a tényhez, hogy a római katolikus gimnáziumban érettségizett, kétség  nem fér. Mint ahogy ahhoz sem, hogy születési és anyakönyvi neve Szász Béla volt, és a latin nyelvű római katolikus egyházi anyakönyvben Adalbertusként szerepel. Itt most jön egy szubjektív megállapítás: Szász Endre nemcsak a képzőművészetben, de az életben is nagy művész volt. Csak az utolsó négy gimnáziumi osztályt járta Marosvásárhelyen, addig Csíkszeredában élt. Apja, Szász Béla ismert csíkszeredai közszereplő, rövid ideig polgármester is volt. Azt már nem tudom, hogy Szász Endre édesanyja miért költözött Marosvásárhelyre, bizonyára családi okok magyarázzák, de azt biztosra állítom, hogy a későbbi nagy festőművész azért használta az Endre nevet, és nem a Bélát, mert megromlott az apjával való viszonya, legalábbis így emlékezett édesapám. Marosvásárhelyen nagyon nehéz anyagi körülmények között élt, édesanyja alkalmi munkából tartotta el a fiát.
Apám jó barátjaként sokszor kosztozott nálunk, és családi problémáiról sokat mesélt.
Visszatérve az iskoláira, 1945/46-ban a tanárok nagy részét elvitték a háborúba, nem volt, aki tanítson, ezért a két nagy felekezeti iskola, a református és a katolikus összevonta a végzős osztályokat, úgy fejezték be a VIII. gimnáziumi osztályt. Szász Endre, akit mindig is vonzott a modern irodalom, különösen élvezte Molter Károly irodalomóráit és németleckéit. Későbbi vallomásában azt mondta, hogy neki Molter Károly volt az osztályfőnöke. Ez akár igaz is lehetne, ha a pedagógus növendékeire való hatását, életre való nevelését tekintjük. Ettől függetlenül megválaszolatlan kérdés marad, hogy miért ragaszkodott téves életrajzi adatokhoz, mint a református kollégium vagy tanárai. Rosszul emlékezett? Vagy egyszerűen a – talán – jobban hangzó, vagy a köztudatban ismertebb nevek jobban illettek a művészi életrajzhoz? Szász Endre tudta, főleg az Amerikai Egyesült Államokból Magyarországra való hazaköltözése után, hogy a művészetet is pénzben mérik, és így az a legjobb, ha minél több van belőle. Más szóval a művészetet el kell adni, és ahhoz jó PR kell.
Hadd iktassak be ide egy kis anekdotikus történetet Kányádi Sándorral. 2004-ben Csíkszeredában, ahol utcát is elneveztek róla (itt található egykori családi háza, a mai evangélikus parókia épülete), rendeztek egy gyűjteményes kiállítást, és annak megnyitóján Kányádi Sándor is részt vett, a kiállításon ugyanis szerepelt egy Szász Endre által festett Kányádi-portré. Jó barátok voltak, Szász Endre figyelemmel kísérte a modern minőségi magyar irodalmat, nagyra értékelte Kányádi költészetét. Így lehetett vendége azon a díszvacsorán, amit a hollóházi porcelánmanufaktúra avatására rendeztek. Szász Endre mint porcelánfestő lett partnere a híres hollóházi manufaktúrának. Kányádi mesélte, hogy arról győzködte őt, írjon olyan kis verseket, melyeket a rajzai mellé felírhatnak a porcelántányérokra. Mondandója megerősítésére – idézte fel Kányádi – előleget is adott volna a megírandó versekre, mert Kányádi tányérja alatt sok pénz volt előkészítve. És akkor, mesélte a költő Csíkszeredában, eszébe jutott Nagy Imre példája. Ellentétben Szász Endrével, aki meg is fogalmazta, hogy „a pénz a szabadságot jelenti”, a zsögödi festő így intette fiatal barátait: „Fiam, mindig csak annyi pénzt szabad elfogadni, amennyi a jó előremenetelhez szükséges”. Nos, ezt a kedves intést felidézve emlékezetében, visszautasította Szász Endre ajánlatát.
Szász Endre visszaemlékezett arra, hogy ő egy szegény zsidó lányt segített, aki nagy szerelme volt. A tény pedig a következő: mikor megkezdték Marosvásárhelyen is a zsidó lakosság deportálását, főleg 16-18 éves kollégiumi diákokat kerestek, hogy azokkal írassák össze a zsidó családok vagyoni helyzetét. Természetesen azt ígérték nekik, hogy a munkájukat megfizetik. Ugyanis a zsidó lakosságtól mindenüket elkobozták, és a formaság betartásáért a hatóság erről egy „vázlatos” jegyzőkönyvet írt. Erre kellettek a diákok. Az összeírásra Szász Endre az elsők között jelentkezett, mert állandó pénztelenségben szenvedett. Apámnak szigorúan megtiltotta nagyapám a részvételt. A kutatók számára is kérdés, hogy hol vannak ezek a jegyzőkönyvek?
(Folytatjuk)