A magyar mondavilág és népművészet motívumait álmodja maivá Gergely – lánykori nevén Máté – Katalin szebbnél szebb táskáin, hátizsákjain. Eddig a bőrdíszművességet a férfiak által végzett, lassan eltűnőben lévő mesterségek között tartottam számon, ez a kép azonban a maroskeresztúri kézműves családnál tett látogatás után teljesen átalakult bennem. Történetük egy női ágon öröklődő, háromgenerációs szenvedélyről szól, amelyről Katalin és édesanyja, Máté Gyöngyvér örömmel mesélt.
– Beleszülettem ebbe a szakmába – szögezi le látogatásom elején a 34. életévében járó vállalkozó, akit szülőjével és párjával, Richárddal munka közben találtam a közös műhelyben. – Anyukám hivatásos bőrdíszműves, ő ezt tanulta, és emlékszem, hogy gyerekként úgymond segítettem neki, letisztáztam egy munka – egy táska – végét.
– Már akkor látszott, hogy van kézügyessége – veszi át a szót az édesanya. – Ötödik osztálytól a marosvásárhelyi Művészeti Líceumba járt, majd Kolozsváron végzett művészeti egyetemet. A táskákra ő rajzolja meg a tulipánokat – teszi hozzá, majd azt is elárulja, hogy családjukban a nagynénje volt az első bőrdíszműves, Gyöngyvér őt nézve szeretett bele ebbe a szakmába, amit aztán a lánya is a magáévá tett.
– Tizedik osztályban szakosodni kellett, és én a szobrászatot választottam. Kolozsváron is ezt végeztem, de mivel ez egy nagyon hely- és időigényes művészeti ág, azóta sem gyakorolom. Taníthatnám is, mert megvan hozzá a képzettségem, de más utat választottam – szövi tovább a történetszálat Katalin, aki utolsó éves egyetemistaként kóstolt bele először a kézművesvásárok mikrouniverzumába.
– Akkor ismerkedtem meg Molnár Attilával, az Erdélyi Kézmíves Céh elnökével, ő vezetett be ebbe a világba. Vele beszélgettem arról, hogy mennyire kihalófélben levő szakma a bőrdíszművesség, és hogy jó lenne feléleszteni. Az egyetemről hazatérve mondtam is anyumnak, hogy táskák készítésével szeretnék foglalkozni. Abban az évben a Kolozsvári Magyar Napokon sor került egy kézművesvásárra, amin én is részt
vettem a bőrből készült munkákkal. A mostani 130-170 standosokhoz képest kicsi vásár volt az akkori, mintegy 50 kézművessel, bár én nagynak láttam. Azután tíz év szünet következett. Munka reményében Budapestre költöztem. Közel három évig dolgoztam ott grafikusként, közben megismertem a későbbi férjemet. Amikor belefáradtam a nagyvárosi mókuskerekezésbe, és főleg mivel nem láttam a lehetőséget a növekedésre, fejlődésre, elhatároztam, hogy visszatérek az eredeti tervhez, a bőrökhöz, és hazaköltöztem. A párom is velem jött. A saját vállalkozás elindításához kellett egy alaptőke, ezért Richárddal együtt kimentünk dolgozni Hollandiába, a Baarlo nevű faluba.
– Az ottani munka is kapcsolódott a választott hivatáshoz? – szólok közbe.
– Nem, egy phloxot, azaz lángvirágot termesztő virágüzemben találtunk állást. A párom szedte a virágot, én a raktárban csomagoltam. Nem volt álommunka, de jól fizették. Másfél évet dolgoztunk ott, aztán egy fél évre hazajöttünk, majd egy másik helyen, raktári munkát végezve folytattuk még három évig a hollandiai pénzgyűjtést. A koronavírus-járvány külföldön talált. Mi akkoriban Németországban laktunk, és Hollandiában dolgoztunk, naponta kétszer kellett átlépnünk a határt. Abban az időszakban ez rettenetesen körülményes volt. Egy idő múlva aztán elegünk lett az egészből, és hazaköltöztünk.
– 2021 őszén jöttek vissza, amikor már szabadabban lehetett mozogni – egészíti ki a hallottakat az édesanya.
– Miután hazajöttünk, fél évig pihentünk, de én közben készítettem mintákat, díszítettem pár táskát – veszi át újra a szót Katalin. – Anyukám akkoriban egy másik helyen volt alkalmazott, és esténként, amikor hazajött, besegített nekem. Nem volt könnyű időszak. 2022 tavaszán láttunk neki a mostani műhely kialakításának. Itt, ahol most beszélgetünk, korábban garázs állt, azt alakítottuk át, és júniusban már megnyitottam a céget.
– Mindent saját kezűleg csináltak, a férjem is besegített – teszi hozzá Gyöngyvér.
– Amikor meglett a cég, elkezdtünk vásárokba járni – mesél újra Katalin. – Az első a Nyárádmente Fesztivál volt. Óriási eső kerekedett azon a hétvégén, patakban folyt a víz, el is mosta a vásárt. Ezután a Vásárhelyi Forgatag következett, majd sorra jöttek azok a rendezvények, amelyekre nehezebb vásárosként bekerülni, például a Brassói Magyar Napok. Temesváron is voltunk a termékeinkkel, majd a vásárhelyi karácsonyi vásár zárta az évet, utána pedig kezdődött minden elölről. A maroskeresztúri vásárok időpontja eddig mindig egybeesett egy másik rendezvénnyel, ahova már bejelentkeztünk, így még egyen sem voltam jelen, pedig egy kedves idevalósi kézműves ismerősöm mesélt arról, hogy milyen jól szoktak sikerülni az itteni alkalmak bevétel szempontjából is.
– Vannak-e olyan időszakok, amikor nagyobb a kereslet a bőrtáskák, hátizsákok és egyéb, bőrből készült termékek iránt?
– A tanévzárás közeledte mindig érezhető, a tanároknak sokan rendelnek ilyen ajándékot. Számos, táskára vagy más termékre átváltható ajándékutalványt is ki kell ilyenkor állítanunk. A karácsony is forgalmas időszak, az év két első hónapja azonban többnyire csendes, ahogy más területeken is.
– Melyek a legkeresettebb árucikkek?
– Egyértelműen a hátizsákok, ez a kezdetektől így volt. Mostanában nagyon népszerű a feltekerhető, gördíthető tetejű rolltop fazon, de a kicsi táskáknak is van keletje. A nagyobb modelleknek kevésbé, azok inkább kopnak, mint fogynak. Ami a mintavilágot illeti, igyekszem kicsit átkomponálni, modernebbé tenni a motívumokat, ugyanakkor azt tapasztalom, hogy a hagyományos megoldásokra mindig fogékonyak az emberek.
Katalin, Gyöngyvér és Richárd a táskák, hátizsákok mellett övtáskákat, pénztárcákat, sőt állatfigurás és virágmintás kulcstartókat is készít, ez utóbbiakat megmaradt bőrdarabokból.
– Drága az alapanyag, ezért mindent felhasználunk – magyarázza az édesanya, miközben a lánya büszkén mutatja az új szerzeményt, a szíjvágó gépet, ami lehetővé teszi a termékskála bővítését.
– A vásárokon mindig keresik a standunknál a szíjakat az emberek, és ezután meg is fogják találni – mondja a fiatal bőrdíszműves. Katalinék a hét végén a torockói Duna Napokkal indítják a szezont, aztán a június végi Marosvásárhelyi Napok következnek. Augusztusra a Kolozsvári Magyar Napokra jelentkeztek, szurkolnak, hogy ezt a lehetőséget is megkaphassák.
– Milyen terveik vannak a jövőre nézve? – kérdeztem a látogatás végén.
– Bár Mátka néven van egy
Facebook-oldalunk, ahol a termékeink megtekinthetők, kicsit jobban rá kellene állnunk az online jelenlétre, a honlapunk elkészítésére, a táskák leírására, tehát arra, hogy virtuálisan is működőképesebbek legyünk. Így lenne egy biztos jövedelmünk, és nem kellene az összes vásárra eljárnunk. Bár megvan a maga szépsége, ez mégiscsak egy nagyon megerőltető létforma, hiszen hajnalban kelünk, és az esti összepakolásig kint vagyunk a termékekkel – fejtette ki Katalin.
A fiatal házaspár a későbbiekben a családot is bővítené. Egyelőre épül az új házuk a műhely udvarán, és ha meglesz, a gyermekáldás idejét is elérkezettnek éreznék – árulta el a tulipános bőrtáskák megálmodója.
