2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tényleg? Tényleg távolodik tőlünk az 1920-as békecsinálók, a magyarokra (és a szomszédokra) kényszerített békeszerződés szelleme, súlya, átka, fenyegetése? Annyi szenvedés és szenvedély, frusztráció és örömködéssel vegyes gőg, lenézés, megalázás, kivagyiság, pozícióátrendeződés forrása. A határ egyik oldalán, az egyik fővárosban gyásznap, a másikban most, száz évvel később válik hivatalos ünneppé. Kell ez? Cui prodest?

Tényleg olyan pompás, naggyá tevő, olyan hepi? Tényleg olyan tragikus? Tényleg olyan kicsinyítő, zsugorító, esetleg tán gúzsba kötő? Nemzeti összbánkódásra alkalom?

Immár harminc éve szabadon gondolkodhatunk Trianonról. Vallhatunk többé-kevésbé nyíltan színt arról, ami az odáig vezető utat illeti, ahogyan történt és amiként fogadták ők és mi, nagyapáink, amint (nem) beszéltek róla apáink-anyáink, tanáraink, ahogyan suttogtunk róla a diktatórikus évtizedekben, ahogyan eltemettük és feltámasztottuk 90-től szellemét, visszfényét, hátrányait, hátrányainkat, ahogyan keseregtünk, kutattuk, kutatjuk az okokat, ahogyan (nem) felejteni, (nem) túllépni akarunk mi.

Született is új kézikönyvtárnyi irodalom. Mindenki a neki tetszőt tartja kéznél. Azt olvassa, amiben nagyok voltunk, ahogyan velünk bántak és elbántak. Vagy amiben naggyá lettek, megnagyobbodtak, birtokukba vették, kiépítették, igyekeztek elmosni a nem csupán regionális különbségeket, betömködni a szakadékokat, miközben a régi országrész az újonnan csatolt országrészekkel bánt és elbánt, káderpolitikát űzött, gazdaságilag térhódítva a másik felet visszaszorította, birtokait elszedte, földosztással gyengítette a városokat, és főleg a szervezetek, intézmények és egyházak, anyagi erőforrások közösségmegőrző erejét.

Trianon kérdésében száz év után sincs nagy változás. Továbbra is fennáll az ŐK és MI. Nem csupán a politikai, gazdasági, kulturális, történettudományi, társadalmi elitek szintjén, hanem a közgondolkodásban. Időlegesen elfedheti, pillanatnyilag elfeledteti, mondjuk, a koronavírus, éppen úgy, mint a pártharcok, a parlamenti csatározások, hírlapi gyalázkodások, de marad a végeredmény: mi és ők. Ebben még száz év után sincs integráció, asszimiláció, homogén homokpart, kiegyenlítődés, elgereblyézés, terepegyengetés. A különtudatot még nem sikerült le- és elbuldózerezni. 

Közemberi szinten sem. Legfennebb nem fáj már annyira. Lehet utazni, átjárni, találkozni, itt vagy ott letelepedni, hazatérni emigrációból, a határok másik oldalán vállalkozni, befektetni, üzleti, emberi, társadalmi kapcsolatot építeni, fenntartani, kórustalálkozni vagy a másik nemzeti bajnokságban (is) játszani, drukkolni, testvértelepülést választani, összejárni, március 15.-ézni, október 6-án emlékezni, közbeszélni, ünnepelni és gyászolni, egyetemre, iskolába járni, blogot írni, interneten csatangolni, pártot alapítani és pártoskodni, frakciókká hasadozni ugyanazon törzs körül. Van EU és hágai döntőbíróság, strasbourgi törvényszék, diszkrimináció elleni tanács… Szabadabban érezhetjük magunkat rosszul és egy kicsit jobban, lehet feliratozni, belemerülni emlékezésbe, szimbolikus tartalmakba, harcokba és könyvekbe, képekbe, megrendelhetők könyvek és folyóiratok, jóléti cikkek, lehet bírósághoz fordulni (a pernyerés lehetősége széljárásfüggő…), a nyelvhasználat ügyében nyílt sisakkal lehet küzdeni. Harminc év alatt a sikerek és kudarcok jegyében eltávolodtunk Trianontól, azaz az ős-Trianon-érzéstől. Másként látszik a szubjektív történelmi távlatból. De még mindig megérintő, érzelmet keltő. Elérhető, csak elő kell vedd a neked tetsző könyvet, ideát, érzést, szimbólumot. A magántüntetés bő eszköztárából válogathatsz.

Egyszer már leírtam – ha már a magánérzéseknél, sejtéseknél tartunk –, hogy Trianon közvetve felelős a holokausztért. Legalábbis ami az erdélyi, délvidéki és felvidéki, meg a magyarországit illeti. Hiszen ha nem szabdalják szét, nyírják körül valódi és elfogult okok ollójával a régi Monarchiát, akkor a magyar politikai elit nem biztos hogy megszavazza a zsidótörvényeket, hogy lebonyolítja a deportálást, akkor nem biztos, hogy Magyarország a világháborúban Németország, Hitler szövetségese lesz. Sőt az sem biztos, hogy Németország és Európa sorsa ilyen tragikusan alakul.

De hát ez csak utólagos keserű okoskodás. Én mindenesetre egy percre megállok jövő hónap negyedikén. És ismételten gyertyát gyújtok halottaimért.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató