– Tudtál aludni, Mancika?
– Tudott a fene! Megint fájt a hátam, el volt dagadva a lábam, hiába vettem be a gyógyszert, épp elaludtam volna, s megint jött az a kefés autó, felébresztett, nem tudtam visszaaludni. Ilonkának is ez volt a baja, a tegnap beszéltük, amikor találkoztunk a bejáratnál, ez a Leóna meg megint valami hagymatokányt csinált, bűzlött tőle az egész lépcsőház, nem tudtam kinyitni az ablakot sem, azt hittem, megnyuvadok. S ráadásul a múlt héten sem aludtam semmit, itt volt ez az átkozott fesztivál, hogy a brant ette volna meg, úgy ment a zene, rezegtek az ablakok még itt nálunk is a hetediken. Mégis mit képzelnek ezek? Milyen emberek járnak ilyen helyekre? Hát nem félnek, hogy megsüketülnek? Hogy megveri őket az Isten? Biztos tele volt részeg drogosokkal, nem is tudom elképzelni, miféle emberek járhatnak ilyen helyekre. Ilyen a mai fiatalság! Bezzeg a mi időkben nem volt ilyesmi. Pedig mi is szórakoztunk, este, mikor jöttünk visszafelé a szőlőből, énekeltünk, viccelődtünk. Milyen jó is volt! Miért nem tudnak ezek is így mulatni? Hogy engedik el őket a szüleik? Hát nem félnek attól, hogy elzüllenek? S akkor milyen lesz a jövő? Egy csomó részeges drogosból fog állni. Így sem akarnak dolgozni, mindegyik csak a kompjútert bújja, nem tudnák azt csinálni, amit én, hogy lehúztam három váltást a konzervgyárban, s utána mentem haza rendet rakni, gyermeket nevelni, mert az uram arra se volt képes, csak a kocsmákban ténfergett. Nehéz volt, de szép volt és jó volt. Ő is jó ember volt, az Isten áldja, csak akkor ütött meg, amikor megérdemeltem. Ilyet ma már nem kap az ember! Csak a részeg drogosokat, akik itt üvöltették a zajt négy napig a Maros-parton. S a város még asszisztál ehhez! Amikor véget ért a Peninszula vagy Félsziget vagy mi, azt mondtam, ha még egyszer lesz itt egy ilyen, visszaköltözök falura! Annyit imádkoztam, hogy egyszer dögöljenek bele abba a mocsokba, azok is részeg drogosok voltak, biztos mind elzüllött az egész, erre pár év múlva kezdődik minden elölről más névvel! S ha ők nincsenek, akkor jönnek a hülye motorosok felvonulgatni szombat délben, hogy délután se lehessen tőlük pihenni, idióta szervdonor az egész! A vásárhelyi napokon megint üvöltött a zene, hát hülyék ezek, a várban és a főtéren szerveznek koncertet, hogy mindenki hallja? És éjjel tűzijátékoznak? Akkorát ugrottam álmomban, hogy levertem a Calmopirint, azóta sem tudom, hol van. S napközben ilyen utcazenészek vagy mik játszanak a belvárosban, hát mit képzelnek ezek, ki a fészkes fene kíváncsi rájuk? A múltkor még sétálni sem tudtam, mert futóverseny volt, képzeld el, a főtéren az is, minden hülye színes pólóban futkorászott fel s alá, úgy lihegtek, esett ki a nyelvük. Mi értelme annak is? A mi időnkben nem kellett fussunk, hogy lefogyjunk, egy nap a mezőn annyi volt, mint ezeknek kéthétnyi szaladgálás. Persze ott is úgy ment a zene, hogy süketültünk meg, a bemondó meg ordított egész nap. De várjál, nincs még vége: a múltkor voltak valami kiállítások. Megnéztem az egyiket, hát komolyan mondom, jobban festek, mint az az ember. Te tudod, láttad a tojásaimat. S hogy mindez ne legyen elég, megint lesznek valami koncertek a várban, s aztán jön a Sokadalom vagy Forgatag vagy mi a franc, na akkor aztán lássad, hogy mi lesz itt megint, akkor sem fogunk aludni egy hétig. Ezek borudvart is szerveznek, képzeld el, direkt züllesztik a népet, ott is tele lesz részeg drogosokkal, én már csak tudom! Hol van itt a kultúra, milyen emberek ezek, hát nem tudnak otthon ülni szépen, megnézni egy filmet, csendesen vigadni, ahogy mi is mulattunk? Pedig mi is jártunk emberek közé, ettünk halfasírtot a Somin, de nem volt ilyen ordenáré mocsokság, mint ezek a fesztiválok vagy mik! S a csomó gazember újságíró még dicsőíti is, biztos jól lefizették őket, csak úgy ömlik hozzájuk a pénz, amúgy is hazug szemétládák, szabadságkőművesek vagy mik az egészen, s az a dolguk, hogy hülyítsenek. Olvastam én is eleget életemben, tudom, amit tudok!
S tudod, mi a legszomorúbb az egészben, Sárika? Hogy ha én is kimennék egy kicsit a városba szórakozni, nincs ahova mennem! Olyan ez a hely, mint Karaháli. Mint az a sivatag. S az emberek is olyanok: semmi sem jó senkinek! És azt tudod, hogy mi a legrosszabb? Hogy egész évben nem történik itt semmi!
