2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tulipánok még virítanak, a labdarózsák később kezdték, de hamar elvirágoztak. 

Lángfehér virágú szép cseresznye sziromhulltába tartom a fejem


A madarak és fák napja teltével, május 10. után, a pasztellzöldeket leharsogó mélyebb tónusú kékeszöldek s egyre fakuló, mély árnyékú barnák még itt-ott virágözönt bújtatnak a rekkenő hőséggel beköszöntő májusközép sötétebb azúrba csobbanó ege alá. A tulipánok még virítanak, a labdarózsák később kezdték, de hamar elvirágoztak. Az akácok alatt sziromszőnyeg idézi a hirtelen jött melegbe ellobbanó mézlegelők illatát. A nőszirmok megannyi faja és fajtája is virágot bontott már, buja virágaik pompája gyorsan hervadó szépség. A hazai orchideák megannyi faja – kosborok és ujjaskosborok, bangók, kisasszonypapucsok, madársisakok, gérbics, madárfészek, békakonty, bibircsvirág – is már a kora nyári előkánikulában táncoltatja illatpillangóit. A medvehagyma rég elvirágzott, a gyöngyvirág s a salamonpecsét is követi nemsokára. Már a kontyvirágok is bontják zöldessárga, aszimmetrikus virágocskáikat a virágja hervadt, de zöld szoknyába öltöző galagonya- és kökénybokrok árnyékában. Ágas homokliliomok settenkednek elő, s a napverte dombhátakon a késő tavasz utolsó nedveit felszippantva hirtelen virágba borulnak a pézsmahagymák.
Kosztolányi Dezsőt hívom segítségül:
 
Május.
Szív és torok hogy fuldokol.
Isten fölöttem és az ég
s lenn a fényes pokol.
 
Egy éneket,
hatalmasat és lüktető-vadat,
neked.
 
Térdig rózsában és övig a fűben
kacagni,
egészségesen, egyszerűen.
 
Szeszélyt
dadog a szájam, és ifjú foggal harapnám
a vad veszélyt.
 
Nem félek én,
mert hogyha meghalok, ezerszer élek én,
és szép a sorsom,
és szép, ezerszer szép az én koporsóm.
 
Én.
Hazug a rím, nem leszek soha
vén.
 
Ettem.
Virágot, mézet, lángokat.
Szerettem.
 
Már a pipacsok lángjai is égnek a puszta mezőkön, s a boglárkák, borbálafüvek, repcsények, vadrezeda sárgája von köréjük kerítést. A lóherék és lucernák még csak készülődnek, de a lednekek már-már elvirágzanak. A kutyatejek még csak készítik napra néző sátoros virágzataikat, de az orbáncfű már javában sárgul a mezei utak árnyékosabb árkaiban. Árvacsalánok utánozzák a csalán leveleit, de elárulják őket fehér, kékes, sárga vagy éppen bíboros fürtjeik. Tisztesfüvek, kakukkfüvek, veronikák kékjei s lilái, szagos müge hófehér virágocskái, galajok tüllsárgái szerénykednek a szárazabb gyepekben. S a bodza illata terjeng a város feletti református, katolikus és zsidó temető fölött. Ökörszemek bámulnak az égre a Somostető nagy tisztásán, mintha kéküket a felhősödő, zápor előtti égtől kölcsönöznék. Harangvirágok, peremizsek, cickafark, aszatok, pitypangok, hölgymálok készülődnek a bimbóbontásra. Hitelen virágba lobban egy-egy vadrózsabokor. A Németkalap-széli erdő vadalmája s az egyetem feletti dombhát nagy vackorfája már ledobta virágszirmait. De még virágzanak az erdő madárcseresznyéi. Hársak méhlegelői bomlanak, veres gyűrűs som, juharok és kőrisek bontják sátorozó virágzatukat. De a kányafák és jerikói loncok még melegebbre várnak.
Mintha csak Vivaldi Négy évszakának, a Tavasznak a zárótételét táncolná megannyi virág. Pásztorok és nimfák, virágok és hímporszállító rovarok tánca. A beárnyékolódó, addig felhőtlen ég – a gond nélküli ifjúság (gyors léptű késő tavasz sietteti őket) – a közelgő nyár terhébe hull. S a Maros hullámzik tova vele.
Május. Kosztolányi Májusa: 
 
Úsztam.
Az elmúló folyón örök barázdát
húztam
s fülem körül – még egyre hallani –
csörgött a hajnali
folyó.
 
Vizes hajamra lángoló
csókot dobott a nyár,
és – hallali –
nem múl el soha már.
 
Hallod?
Hogy zengenek a messze-messze halmok,
s a szép
és mély zenét,
mely csöndbe simul szívünk láza mellé,
mint hogyha benne most is hullám csobogna
s a nyugtalan folyó emelné.
 
A parton
a boldogságomat magasba tartom
atléta-kézzel és fejem
könnyű ábrándra fektetem.
Így dalolok, egészen és betelten,
amíg az élet záporozva hull rám,
s a lelkem
viszi a hullám.
 
A meteorológusok szikár tavaszutó néven nevezik a májust.
A latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték volna el – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. – Valószínűbb azonban, hogy a régi római termékenység-istennő, Maia vagy férfi párja, Maius volt a névadó. A görögöknél Maia a pleiászok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője, és a főistennel együtt töltött éjszakák eredményeként Hermész (a latin Mercurius) anyja. Ez a planétaistenfi az asztrológia májusi Ikrek jegyében van „otthon”. (…) a 7 pleiászt, a Pleiades 7 csillagát a görögök – de mások is – kapcsolatba hozták a 7 planétával. A (…) csillagzat szabad szemmel látható csillagainak a száma megegyezik a szabad szemmel látható planétákéval. (…) A csillagkép olümposzi védnöke ugyanakkor Apollón volt. Ők hárman egy vidám regében együtt is szerepelnek. Ez az isteni tolvaj Hermész első csínytevéséről szól, aki még azon a napon, hogy megszületett, ellopta bácsikájának, Apollónnak 50 marháját – a hónap első kétharmadában még a Bika havában járunk –, aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszabújt a pólyába, Maia ölébe. A görög maia „anyácskát”, „dajkát”, „bábát”, a dór nyelvjárásban „nagyanyát” jelentett (…) Maia a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott, s a május valóban a növekedés hónapja. Bizonyos értelemben Ovidius fején találta a szöget, hisz maior, maius a latin magnus, „nagy” melléknév közép- és felsőfoka, és a növekedést fejezi ki.
A hónap régmúltjába pillantva, a május mindenütt a nyár aggodalmas adventjének tűnik, aminek a jövendő termés féltése volt az alapja. Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt.
A régi magyar kalendáriumok ígéret havaként tisztelték.
A május ugyanakkor a nyár aggodalmas adventje – a jövendő termés féltése. Rómában tilos volt ekkor új ruhát ölteni, házasságot kötni és házaséletet élni, ekkor takarították ki a templomokat, mosták le az istenszobrokat. A legjellegzetesebb római ünnep a 9-én, 11-én és 13-án tartott Lemuria: a „holt lelkek” (lemures) engesztelőnapjai. Március idusát követően a Róma területén felállított alkalmi szentélyekben szalmából és kákából font bábokat helyeztek el. Május 15-e után ezeket a Vesta-szüzek főpapi segédlettel ünnepélyesen a Tiberiszbe vetették jelképes emberáldozatul.
E napok a közbeesőket is beárnyékolták. Lemuriát a termésért való aggodalom tette komorrá. Eredete ez a fagyosszenteknek is. A hagyomány szerint Pancratius és Bonifatius ókeresztény vértanúk voltak (†304, illetve 303), akárcsak Servatius (†384) Rajna-vidéki püspök. Kitalált személyek voltak, a katolikus egyház törölte is őket a naptárból. De napjaikon (május 12., 13. és 14.) Közép-Európában – évszázados paraszti tapasztalat szerint – a melegedő, néha kánikulába csapó időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.
 
A Hója erdő lombjai felett
tavaszi napfény-patak csergedez
 
– kezdi Majálison című versét 1927-ben Dsida Jenő –
 
a tisztásokról dal szürönközik,
majálisozók víg ünnepe ez.
Tüzek gyúlnak, és távol füstjük édes.
A Hója erdő lombjai felett
ölelkező kacaj ül ünnepet,
s a tisztásokon dal szürönközik.
 
Ismerős a kép. A vásárhelyi Somostetőn, a Pócsfalva fölötti Redáncban, az enyedi Őrhegy lábánál vagy a szászrégeni Kerekerdő szélén is hasonlóképpen ünneplik máig a májust.
 
Olyan messze vagyok az emberektől!
Egy lángfehér virágú szép cseresznye
sziromhulltába tartom a fejem,
és néha-néha mintha beleveszne.
 
Egyedül állok, egyenesen, némán,
nem tüzel zene, nem kábít a bor:
én vagyok Dónáth, régi kőszobor
s a szirmok alá tartom a fejem.
 
Sötét fatörzsről kicsi hangya fut le,
a bolyba fut, vagy élelmet keres,
s szememből lassan könny patakja foly:
neki van miért, neki érdemes…
 
Szememből lassan könny patakja foly,
s tompán csuklik el kérdésem szava:
Hója erdőből mit vigyek haza,
és hol a haza, hol a hangyaboly?
 
– fejezi be versét a 101 esztendővel ezelőtt, 1907. május 17-én született Dsida Jenő.
A mégis valahova tartozás reményével, maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2018-ban, napra a madarak és fák napja után

Közlemény 19 órával korábban

A gázár emelésének előjele 19 órával korábban

Erről jut eszembe 19 órával korábban

Miskolcon is remekeltek 19 órával korábban

Hírek 19 órával korábban

Széltündér, libbenő 19 órával korábban

Három a feszt! 19 órával korábban

Megsimogatni a lelkeket 3 héttel korábban

Választás 2024 3 héttel korábban

Épített örökségünk 3 héttel korábban

Épített örökségünk 1 héttel korábban

Műsorkalauz 2 héttel korábban

Épített örökségünk 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató