A természet kalendáriuma (CCLXVI.)

Lám, most e délben, mint a renyhe, holt só

terül szét ringó tengerek vizében,

úgy oszlom én is szét e versben éppen

és gonddal mondom: tán ez az utolsó.

 

A már nagybeteg Dsida Jenő búcsúzik így vélt utolsó nyarától a Kalendárium szonettekben Augusztus darabjában, Az élet dicséretében.

 

Nagy ideje, hogy csupa könnyű, olcsó

ígéim vannak, árnak ellenében

nem úszom már és néha-néha szépen

mondom magamban: várhatsz még koporsó!

 

Csak hallgatom a lomb meleg neszét

s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:

a tölgyet, hársat, bükköt, gesztenyét – 

 

a forró nap vídáman vagy borongón

nagy, tiszta békét csurgat szerteszét...

Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!

 

E vénhedt, lomha bolygón, ahol 1978-ban a Békevilágtanács elnöksége augusztus 6-át, Hirosimára emlékezvén, a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította.

E vénhedt, lomha bolygón, ahol az eldugott kis falvak eldugott kis gabonaföldjén máig van ki még

 

Egész álló nap húzza a kaszát

Nem tréfa ám,

Olyan búzában, mint a nád

S nyár derekán.

 

És este csak fal valamit

Nagy szótlanul. –

S azután meg, ki gondolná!

Táncot tanul.

 

Kányádi Sándor Marosvásárhelyen írta még 1953-ban a Nyár derekán versét. Mintha csak megsejtette volna, bár kaszát már nemigen feszítenek gabonaföldnek, a tánctanulók lába alá deszka csak kerül szerte a Kárpát-medencében.

E vénhedt, lomha bolygón, nyár derekán 

 

Foszló tornyokat épít a sötét,

dombunkra koromlavinák omolnak

és senkise lelné meg őket holnap...

 

Öröklét-illatú az éjjel.

 

– Jékely Zoltán írta a Nyárvégi éjszakában 1930 körül. 

 

Nyögdécsel és asztmásan szuszog a

kivájt, bogos borízüalmafa

ezer megrágott levél-tüdejével

s a ringlófa riszálja köntösét,

mint Claude királyné, kiről elnevezték.

 

A hiuban mászkálhat valami,

gyanúsan pattog a padlóereszték:

csontos lépések, tisztán hallani.

 

(...) Lezúdulással fenyeget

s durcásan néz rám a fekete bolt,

de meg se rezzen,

ha egy csillag, melyet már eleget

rémítgetett az öröklét unalma,

rebben,

az űrbe ugrik, sustorog s kilobban.

– Igaza van –

gondolja az érett borízüalma

s mellém a kerti padra dobban...

 

E vénhedt, lomha bolygón, nyár derekán

498 éve, 1519. augusztus 10-én elindult bolygókerülő útjára a spanyol Sevillából a portugál Fernao de Magalhaes;

342 éve London közelében lefektették a Greenwichi csillagvizsgáló alapkövét;

rá 15 évre, 1690 augusztusában megszületett Zágonban Mikes Kelemen,

192 éve, 1825. augusztus 10-én született Kézdimarkosfalván id. Bodola Lajos, Gábor Áron munkatársa, a székely tüzérség egyik vezetője;

s annak is már 76 éve, hogy meghalt Rabindranath Tagore szülővárosában, Kalkuttában.

E vénhedt, lomha bolygón, nyár derekán augusztusi csillagok ragyogása.

 

Mondják, de valóban így is van – augusztusban legszebbek a csillagok. Különösen ilyenkor, mint az idén is, amikor forrók a nappalok, és még alkonyatkor sem csökken a hőség. Fülledt időt jósol továbbra is a meteorológia; Európában harminc fok körüli a meleg; azt mondják, a számítógépes előrejelzések szerint napokon belül nem várható változás. (...) – írja Szakonyi Károly az Augusztusi csillagokban. – Békességes nyár lengi át a kerteket. Meleg, tikkasztó, bódító augusztusi nyár. A tűzforró nappalok után gyönyörűek a csillagos éjszakák. Kiül az ember a bársonyosan sötétlő ég alá, s a fák fekete koronája felett kigyúló csillagokat nézi. Mások az őszi, a téli, a tavaszi csillagképek – a nyáriak augusztusban pompáznak igazán. A Tejút most északnyugat felől szeli át délkeletnek az eget; az eleje táján ott vibrál a három legfényesebb – a Lant, a Hattyú meg a Sas egy-egy csillaga. De amott a Göncöl is, a gyermekkori ismerős; aztán a számtalan, a titkukat őrző távoliak, a parányiak, a fel-felcsillanók. S néha átfut a sötéten egy zuhanó, elvesző, a messzeséget és végtelenséget szívszorítóan érzékeltető. Körülfog a csend. Körülfog a Mindenség. Ülsz egy bolygón, a milliárd, a megszámlálhatatlan közül egyen... Egy nem is túl nagyon, a sem eleje-sem vége Létezésben. (...)

Ragyognak a csillagok – térben és időben a mérhetőségek ellenére is mérhetetlenül.

 

E vénhedt, lomha bolygón, borízű almák zamatával számban, melyhez hasonlót kívánva maradok kiváló tisztelettel.

 

Kelt 2017 augusztusában, Szent Lőrinc hulló tüzes könnyeire várva