A természet kalendáriuma (CCXVII.)

Kétasszony köze – az év talán legfontosabb gyógynövénygyűjtő időszaka. (Nagyboldogasszony napja augusztus 15-én a legrégebbi Mária-ünnepünk. Ezen a napon Mária mennybemenetelét ünnepli az egyház. Legrégebbi parancsolt ünnep; Szent István az országot ekkor ajánlotta Szűz Mária oltalmába. Kisboldogasszony napja szeptember 8-án van, ekkor született Szűz Mária a jeruzsálemi Bethesda-fürdő közvetlen szomszédságában.)

Nyilván e két ünnepnapnak is köze van ahhoz, hogy a Kárpát-medencében ez az időszak a vadon élő gyógy- és fűszernövények begyűjtésének ideje.

A szántóföldi betakarítások java és a szőlő- és gyümölcskerti betakarítások kezdete közti idő ez, szusszanásnyi pihenő a nyár derekán. Ezért is válhatott hagyománnyá az erre az időszakra visszazsugorodó gyűjtögetés a falu határában.

Legfőbb oka mégis abban keresendő e máig fellelhető szokásrendnek, hogy nagyon sok gyógy- és fűszernövényben, nemkülönben a madáreledelnek szánt magvakban, éppen ebben az érési időszakban halmozódnak fel a drogok, hatóanyagok, tápanyagok. Gyűjtésük ekkor a legajánlatosabb. (A botanikusok vadon élő növénymaggyűjtési „kedve” is ekkorra csúcsosodik – nem véletlenül.)

S ekkor a legélénkebbek a (kis)városok (kis)piacai is, Kőszegtől Kézdivásárhelyig, Komáromtól Kikindáig. Ezernyi ember zsibong, ezerféle áru, bölcsesség, jó szó cserél gazdát. Békés ünnepekkel búcsúzik a nyár.

Mint Palocsay Zsigmond Kispiacán:

 

Aszfaltrét,

körben macskakő,

„hopptata” – mondja

a taliga rajta;

s a másik,

a többi is,

érkeznek rendre…

 

Fűszerek:

őrölt paprika

pöttöm kenderzsákban,

beleágyazott néhány

féltett tojással;

„Boriska tyúkom tojta – tessék!”

– jó az asszonyka mondókája.

Köménymag, csombor,

gyömbér, torma,

sáfrány s kapor

következnek sorban

lazán kötve

nagy csokorral…

 

Madáreledel:

köles, zab, len,

búzaalj, cirokmag,

kender.

 

Felszerelten

bácsi érkezik gyógyfüvekkel,

tanakszik az emberekkel;

szikár, keszeg,

tudós inka;

nem „árul!”

csak ad!! – erre, arra,

„vérérmészre” – bajra,

gyöngyajkat vesére, májra,

hecserlit, kéktövist: hektikára;

egérfarkkórót, zsurlót: másra,

galagonya garantálva:

„vérnyomásra”…

 

Tökmagot mérnek csorba pohárral,

„fjisakukujicabiza”

– gyermekkocsi hozta;

öles fazékban

fogy a sor.

Sózom, rágom csövemet

mint forrasztó, ablakos

csebres társam,

közben dumálunk két cigánnyal,

piás trógerek (ezek nem muzsikálnak)…

 

A zenész rátartiságával „szólja meg” a nem muzsikás cigányt Palocsay, s aki csak ismeri „Zsiga bá” cigányos vándor kedvét, tudja-érti a költő baráti gesztusát a felé az ember felé, aki mindmáig a szelídítetlen természethez, a gyűjtögető-vándorló életmódhoz legközelebb él. Évtizedeken keresztüli vándorlásaiban társa volt ezeknek.

Ráismersz-e, kedves olvasóm?

Ahogy hajnaltájt érkeznek az – ma úgy mondjuk – őstermelők a piacra.

Ahogy a Boriska tyúk gazdasszonya árukapcsol.

Ahogy a csombor, torma, kapor mellé itt-ott már madáreledelt is kínálnak.

Ahogy a gyógyfüves leereszkedőn magyarázgat – na, nem vevőnek, a kliensének, s bár hetet-havat összehord, de gyakorlati tudása valóban lehengerlő, megbízhatsz benne.

A csorba pohár tökmagból igaz, még inkább a tavalyi maradékát mérik, de a kukorica friss, idei.

És ott vannak a bádogos cigány mesterek is. Mesterek. Igazi és igaz szívű mesterek. (Míg élt nagyapám, évente kétszer meglátogatta Gábor Gábor, a foldozómester Karácsonyfalváról, s rendbe rakta a szocializmusban lassan elvékonyodó-lyukasodó edényeit a háznak. Azt mondta, azért ingyért, mert tartozik neki ennyivel. Valamikor leventeoktatója volt az Ózdról menekülő kántor-tanító, aki neki – csak ő engedhette meg magának akkor – az elvtársak korában is hadnagy úr maradt.)

Ezek nem is a kolozsvári Pata utcai kispiac történései immár!

Lehetnének Régen, Dicső vagy a vásárhelyi „7 november” napipiac történései is. Erdélyiek. Kárpát-medenceiek. Egyetemesek.

Ahogy egyetemes Szász Endre Füvesasszonyok rézkarca. A két vajákos asszonyt gyógyfüvekkel kezükben, apadó félholdú éjszakán kandúr figyeli, van-e náluk macskagyökér. Hiszen gyöktörzse s gyökere nem csak szívidegesség, ingerültség, alvászavar elleni gyógyszer, de nőstény macskára emlékeztető szaga, benne a szexferomonokkal, a kandúrokat izgatja szerelmetes nyávogásra. (Hányszor megtettük magunk is, pályakölykök az Ebhátról, hogy nekünk nem tetsző – kerítésen átrúgott labdát vissza nem adó – öregasszonyok ablaka alá citáltuk a macskagyökér által a környék kandúrjait!)

A két szikár, keszeg öregasszony Palocsay „tudós inkájának” rokona.

Hogy kezükben mit rejtenek még? Gyöngyajkat szívtáji panaszok ellen, hecserlit, kéktövist köhögéscsillapítónak, egérfarkkórót gyulladáscsökkentésre, zsurlót vizelethajtásra, galagonyát görcsoldásra? Mindez az ő titkuk marad.

De ilyentájt érdemes gyűjteni a dió, a szeder, a szamóca, a fagyöngy, az áfonya levelét. Virágos föld feletti részét a gilisztaűző aranyvirágnak, a kis ezerjófűnek, a kakukkfűnek. Gyümölcsét a sóskaborbolyának, áfonyának, borókának...

S ilyenkor illik emlékezni magára Szász Endrére is. Az öntörvényű festő-varázsló Tejút című könyvében így mesél gyermekkoráról:

Erdőjáró gyerek voltam, négyéves koromban órákig el tudtam üldögélni egy gyökér előtt, amely kilátszott a földből. Fél naphosszat bámultam egy tölgyfát, amelynek izgalmas formái voltak. Lassan megfogalmazódott bennem keresőösztönöm iránya – egy kifejezéskészlet elemeit gyűjtögettem, a szókincsemet alapoztam meg…

Kacskaringós életútja Marosvásárhelyen is áttekergett:

Tizenöt esztendősen már kiállításom volt Marosvásárhelyen… Kitűnő mestereim voltak a tanáraim közt, mint Molter Károly. Támogatott Kós Károly és László Gyula.

A gimnáziumot végül Marosvásárhelyen fejezte be. Első mestere Bordi András volt. Mentorai voltak Szolnay Sándor és Nagy Imre, majd Budapesten Szőnyi István és Barcsay Jenő.

A klasszikus mesterek technikájából merítő, azt szürrealisztikus elemekkel ötvöző festői stílusával világszerte ünnepelt festő, Salvador Dalí barátja, mégis ízig-vérig erdélyi maradt. Mint Füvesasszonyai is. Egyetemesen erdélyi.

Ily hűséggel megáldott-megvert sorsot kívánva, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2016-ban, épp 13 évvel Szász Endre halála után