2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedves Olvasóm, amennyiben olyan helyen jársz ma, szeptember 16-án, ahol jó rálátásod van a D-DNy-i égperemre, s ráadásul felhőmentes az égalja, ritka égi jelenség kötheti le figyelmedet a Vízöntő és a Halak csillagkép határán.


Kedves Olvasóm, amennyiben olyan helyen jársz ma, szeptember 16-án, ahol jó rálátásod van a D-DNy-i égperemre, s ráadásul felhőmentes az égalja, ritka égi jelenség kötheti le figyelmedet a Vízöntő és a Halak csillagkép határán: vásárhelyi helyi idő szerint 19:32-kor bekövetkező napnyugta közvetlen közelében az év utolsó holdfogyatkozása.
Teljes félárnyékos holdfogyatkozás lesz – a Hold a penumbrán úgy halad át, hogy a teljes felülete bekerül ebbe a félárnyékos részbe, de nem lép be az umbrába –, amelyet a Föld egész éjszakai féltekéjéről lehet látni. Erdélyből a holdkelte utáni órákban lesz megfigyelhető. Nem lesz látványos a jelenség, de a félárnyék okozta enyhe elsötétülés hosszan tartó lesz: időtartama 4 órányi időt vesz igénybe.
A félárnyék 17:21-kor érinti a Holdat. Jelenlétét fél hét körül lehet észrevenni, ahogy a holdkorong bal felső sarkára lassan rátelepszik a szürkésbarnás homály. A fogyatkozás maximumára 19:21-kor kerül sor. Ekkor a holdkorong északi pereme csupán 2,09'-re lesz a teljes árnyékkúp szélétől. A Hold bal felső sarkának az elsötétülése jelentős lesz, a holdkorong déli pereme 3,02'-re lóg ki a félárnyékból, szép kontrasztot adva az északi perem halványsárgájával. Noha a Holdnak csak 1/10-e lóg ki a félárnyékból, mi csak a felső felét láthatjuk kissé elhomályosodni. Ez a homály kb. 20 óráig lesz észrevehető a holdkorong egyre kisebb részén, de a félárnyék valójában csak 21:21-kor hagyja el égi kísérőnket. 
Szabó Lőrinc így örökítette meg Holdfogyatkozás című versében az 1957. május 13-i  jelenséget:
 
Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.
Öreg ezüstben öreg topolyák.
 
Az első sorok fényes állóképei megmozdulnak, lassan, fenségesen összecsúszik az égi és a földi, a nagy és a kis idő, s együttállásukban mulandóságunk elsúlytalanodik. Nagy áram sodrába kerülünk. Minden való: a jegenyék, a topolyák, a pókháló és a pók csakúgy, mint a Holdon átsöprő árnykúpja a Földnek.
A költő szinte birtokba veszi a természet világát, a meglátott, meghallott, megtapintott, megízlelt, megszagolt természetet. Még filozófiája is érzéki. Elhiteti, hogy a súlyosan anyagszerű földi világ és a szemmel, értelemmel befogható, mégis sejtelmes, tündérien lebegő, égi jelenés súrlódás nélkül tűnik át egymásba.
 
Ünnepély ma a megbűvölt világ,
s nagy némajáték: éjfél s egy között
árnykúpunk hegye lassan átsöpört
az égi Gömbön, s úgy üzent felém,
hogy van a Földön túl is esemény.
De lám, a csillag újra gyúl, s tovább
hinti az űrbe halk álomporát.
Bár meg se moccan, rohan minden út.
Kúszik rólunk is a fekete kúp.
 
A vers végén mintha Szent Iván-éj bűvös félálmába dobbannánk, ahol pókháló tündérlemeze tartja az egész világot.
 
Búcsúzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.
Majd a legpuhább lepke is elül,
a Hold a szomszéd kertbe menekül,
s ott játszik tovább, ezüstcsöndű fény,
a pók sokszögű tündérlemezén.
 
Búcsúverse – nemcsak a tücsköktől, az élettől is búcsút vesz benne – zavartalanul édes zenének tetszik. Még Tihanyban, a szívkórházban véglegesítette szövegét május 16-án, s ezt küldte el a Tücsökzene új kiadásához. A versciklus utolsó, VII. fejezetében, az Utójáték, Helyzetek és pillanatokban az utolsó, 370-es sorszámot kapta.
 
„Búcsúzásnak szánom ezt a verset… – írta volt. – Szándékosan nem komponáltam bele a »halál« szót a versbe. Hátha újra 
»feltámadok« és a harmadik kiadás előtt újabb versekkel kiegészíthetem a kötetet. Ne legyen gondom rá, hogyan hidaljam át ismét a folytatást. Így hát a vers végleges búcsú – a következő kiadásig!”
 
Aztán 1957. október 3-án megindult utolsó útjára utolsó verse után.
 
1994-ben szeptember 16-át nyilvánította az ózonpajzs megőrzésének nemzetközi napjává az ENSZ Közgyűlése. Épp hét évvel előtte, 1987-ben e napon írták alá a Föld ózonrétegének megóvása érdekében született Montreali Egyezményt.
A molekuláris oxigén a magas légkörben ózonná (O3) alakulva elnyeli a Nap ultraibolya sugárzásának egy részét. Ily módon a talaj közelébe az élőlények számára halálos ibolyántúli sugarakból kevesebb jut. Nem véletlen, hogy az élet az ősóceán védelmében, 10 m körüli mélységben alakult ki. Körülbelül kétmilliárd évvel ezelőtt a tengerek anaerob élőlényei oxigént kezdtek termelni, s ennek egy része alakította ki a napsugárzás hatására az ózonpajzsot 15-30 km-es magasságban, ami UV-sugarak 80-90%-át kiszűri. 
A légköri ózon jelenlétét csak mintegy százötven éve fedezték fel. Az elektromos kisülések alkalmával jellegzetes szagú gáz keletkezik, Schönbein 1840-ben nevezte el a gázt az ógörög ozein (szagolni) ige alapján ózonnak. A légköri ózon jelentőségére az angol Hartley hívta föl először a figyelmet 1881-ben: a földfelszínre érkező napsugárzásból az UV-sugarak az ózon légköri jelenléte miatt majdnem teljesen hiányzanak.
Az ózon jó része nem ott van, ahol keletkezik. Mennyisége az Egyenlítőtől a sarkok felé haladva növekedik. Ez ráirányította a figyelmet a sztratoszféra jelentős légáramlá-sára, amely az Egyenlítő felett keletkező ózondús levegőt a sarkok irányába szállítja. Az ózon a légköri dinamika fontos nyomjelző anyaga.
1985-ben a Nature arról számolt be, hogy az Antarktiszon 1970-től a légköri ózon mennyisége 50%-kal csökkent. Az ózonlyuk okainak kiderítésére hatalmas nemzetközi programokat szerveztek. Erről azonban egy hét múlva mesélek, kedves Olvasóm.
 
Kelt 2016-ban, szeptemberi holdfogyatkozáskor, 354 évvel az első tudományos módszerrel megfigyelt napfogyatkozás után

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató