A természet kalendáriuma (CCXXXVIII.)

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…

A csillagos januári ég csodája. Köszönt minket a református énekeskönyv CXLVII. Zsoltárából is:

 

(…) Az csillagokat megszámlálja,

És azoknak számát jól tudja,

És mindeniket úgy esmeri,

Hogy tulajdon néven nevezi.

 

Szenczi Molnár Albert 373 éve, január 17-e óta pihen a Házsongárdi temetőkertben. A református lelkész, filozófus, zsoltárköltő életének javát külföldön élte le. Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint a csillagász Johannes Kepler vagy az Áprily idézte Opitz Márton. Egyik levelében írta volt:

Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot a vagy az egyházközséget.

Úttörő jelentőségű latin szótárának csonkult példányát iskolai papírgyűjtésből mentettem ki alig pár éve. A XIX. század közepéig használatban volt e szótár. Sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvasható első magyar nyelvű meghatározása. Kiemelkedő hatása volt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére.

 

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

 

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül –

Mult ifjuság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

 

És ekkor még szivem kigyúl,

Mint hosszu téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen...

 

Húsz év múlva című versét Kratochwill Georginának, reménytelen szerelmének címezte a vaáli erdő remetéje, Vajda János. Ady Endre „szent elődje” 120 éve, 1897. január 17-én halt meg. Egyik legszebb versét az akkor ismert legmagasabb hegycsúcs szimbólumával indítja:

 

Mint a Montblanc csucsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

 

Nincs tudomásunk róla, hogy Benedek Elek volt-e a Mont Blanc közelében, de unokájának, Benedek István orvos-író turisztikai felszerelésének becses darabjai között találjuk a Budapesti Turista Egyesület 1909-es pecsétjével ellátott turistakalauz könyvecskét a Mont Blancról. Mindeme kincsek ma a Magyar Turista Egyesület dobogókői Eötvös Loránd Emlékházának állandó kiállításán láthatók. Maga Benedek István turistaként kutatta a hegymászás történetét, az e témakörben megjelent legismertebb munkája a Csavargás az Alpokban. 102 éve, 1915. január 17-én született Budapesten. Kitűnő írói vénája már gyermekkorában megmutatkozott. Levelei jelentek meg nagyapja gyermekújságjában, a Cimborában, s ezek köré álmodta Benedek Elek határon túlra került legkisebb unokájának történeteit, az Öcsike nadselű gondolatait. 1940-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Budapesten, 1945–47-ben Kolozsvárott pszichológiát tanított a Bolyai Tudományegyetemen. 1948-ban visszatért Budapestre. 1947 végéig a magyar iskolahálózatban – a szászvárosi Kun Református Gimnáziumban – nevelkedett erdélyi, de román nemzetiségű Groza Péter miniszterelnök hallgatólagosan támogatta a magyar egyetemet. A kommunista hatalom előretörésével a hatóság nem kötött szerződést a magyar állampolgárságú professzorokkal. Így kerül vissza 1950-ig Budapestre László Gyula régész-történész, Entz Géza művészettörténész, Imre Lajos radiokémikus, Borbély Samu matematikus társaságában édesapjával, Benedek Marcell irodalomtörténésszel együtt az unoka, Benedek István is. Nagy hatású műveket írt a francia felvilágosodásról, a lamarckizmusról, a darwinizmusról és az orvostudomány történetének számos fejezetéről, Semmelweisről. 74 éves volt már, amikor saját magyarázataival kísért irodalomtörténeti művét, a Rendületlenül (A hazaszeretet versei)t megjelentette. 1996-ban Velencében bekövetkezett halálával talán az utolsó polihisztor távozott közülünk. Gyermektelenül hunyt el, vele megszakadt a három kiemelkedő magyar személyiséget adó Benedek família eme ága.

 

Harmincöt éve, hogy kiránduláson

vagyok Földünkön s nézek éberen:

csodák csodái nyílnak végtelen

és napról-napra nő csodálkozásom.

 

Írta volt 1930-ban, az épp 122 éve, 1895. január 17-én született Mécs László premontrei szerzetes, költő a Meseillusztrációban –

 

Jó néhány ezredéve mást se tesznek,

mint lesben állnak legnagyobbjaink:

ha itt-ott a Teremtő jobbja int,

mit mondjon róla szája Szókratesnek?

 

Igen régóta költ a Mesemondó:

a Mese megy mint kozmikus nagy ár

és benne csillag, méh-raj, Nap, madár,

sodródik Föld, lég, ember, ciklon, dongó.

 

Legény legyen talpán ki belelásson

e szövevénybe s tudja titkait!

Talány- s álom-fejtő nem ritka itt:

sok hősünk kotlik Kolumbus-tojáson.

 

Fizikusok, szám-értők és vegyészek

kikémlelik a rejtett terveket,

sokat meglátnak, aztán megreked

agyuk, mert nem láthatja az Egészet.

 

Meglesték, hogy van éter, villamosság,

vannak gyógyító Röntgen-sugarak.

Sok minden vár még titok-zár alatt

hogy ember-vágyak egyszer kinyomozzák.

 

Nyomoznak híres természet-búvárok:

hányféle lény van földön, föld alatt,

hány millió fajú puhányt, halat,

kagylót dajkál tenger, tó, tócsa, árok.

 

A Mese megy nagy Gondolat-mederben:

bölcsek kutatnak titkai után,

de sokszor gőgösen, zagyván, sután

 

s magukat mérik a kis agy-vederben!

 

Sok hősünk kotlik Kolumbus-tojáson:

mit alkotnak, csak illusztráció

a nagy Meséhez! Mesét látni jó

és napról-napra nő csodálkozásom.

 

A csoda eme semmi cseppjeiből gyöngyöt izzad a lassú megismerés, mint Szőkefalvi Sükei Károly versében:

 

Harmat hullott a’ tengerbe,

A’ végetlen oceánba,

Egy parányi harmatcsöpp;

És szerényen fölsohajtott:

Ó! mi végetlen a’ tenger

S milly parányi vagyok én!

Mint fogok majd elenyészni,

Elenyészni a’ nagy árban,

Én parányi semmiség!

És alighogy fölsohajtott,

Jött a’ tengerek csigája,

Hozta hátán a’ gyöngyházat,

Melyben a’ gyöngyök teremnek;

Fölvevé a’ harmatocskát,

És elrejté a’ gyöngyházba,

S lett belőle ott a’ tenger

Drága kincse: fényes gyöngy.

 

163 éve, 1854. január 18-án halt meg a márciusi ifjak egyike. Bukarestben született. Apja Szőkefalvi Sükei Imre református lelkész, a bukaresti magyar református gyülekezet alapítója. A fiú Nagyenyeden és Kolozsváron tanult, 1847-ben Pestre költözött, ahol Petőfi Sándor és Vasvári Pál baráti köréhez tartozott. A dadogó, gunyoros modorú, különc fiatalember egyike volt a legképzettebb magyar forradalmároknak. A szabadságharc bukása után, 1853 végétől haláláig a losonci református gimnáziumban tanított, s ismertette diákjaival Burns, Gogol, Victor Hugo, Thomas Moore, Percy, Shelley gondolatait.

Jómagam hatvanhat éve vagyok kiránduláson szülőföldünkön, a Kárpát-medencében, melynek égi s földi csillagait néven nevezni merészkedve maradok továbbra is kiváló tisztelettel!

Kelt 2017-ben, január idusához közeledvén