Így olvasva időbe telik, míg felcsendül emlékeimből Joseph Haydn világhírű kánonja.
„A mily fönségesen szép a fülemüle éneke, olyan egyszerű a ruházata. Sötétbarna szeme szinte lángol és megmondja annak, a kinek fogékony a szíve-lelke, hogy ez a szem nemes tekintetű” – írta a csalogányról Herman Ottó.
Enyhet adó erdőhomályt áhítva a júliusi kánikulában jutott eszembe, hogy ha erdő mélye, lombhullató erdők képi muzsikáját keresem, akkor az 1846. július 30-án Zámon született Paál Lászlóhoz ajánlatos fordulnom. A Bernády-gyűjteménnyel a székely származású festő egyik sejtelmesen szép képe, az Erdő mélyén városunkba kerülése óta 1913-tól díszíti a Kultúrpalota harmadik emeleti kiállítótermének falát. Azzal a felbecsülhetetlen képzőművészeti kinccsel érkezett vendégségbe hozzánk, amely az első világégés előtt – az akkori polgármester ügybuzgalmát dicsérve mindmáig – került letétbe a budapesti Szépművészeti Múzeumtól, s a sors szeszélye folytán maradt itt mind a mai napig.
Erdőrészleteket ábrázoló, lírai realizmusa már idehaza megfestett olajképein kezdett beérni. De barátja, Munkácsy Mihály unszolására 1872 őszén Párizsban telepedett le. A barbizoni iskola, a fontainebleau-i erdő varázsa teljesítette ki a plein air tájképfestészet sajátos egyéniségének művészetét. Öt évre rá azonban, tüdőbaját tetézendő, agysérülést szenvedett, s 1879. március 3-án, életének harmincharmadik évében meghalt. Paál művészete csak az 1902-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett életmű-kiállításával vált ismertté Magyarországon. A kegyetlen – egyéni és nemzet – sors kegye pedig Vásárhelyre címezte többek között ezt a festményt is.
Ernő-napi eső langyos telet hoz.
A július 31-i népi bölcsességre másikkal felesel augusztus 1.:
Ha Pétertől Lőrincig nagy a hőség, fehér lesz a tél.
Hogy aztán 4-e – kevés valóságtartalommal – így okítson:
Ha Domonkos forró, kemény tél várható.
Domonkos napján ha esik, a tél szárazsággal telik.
Az erdőn a közeledő nyári hajnal első rezzenései sejtelmesen neszeztek... – írja az 1892. augusztus 4-én Dicsőszentmártonban született erdélyi helikonista Sipos Domokos a Háború című elbeszélésében. Egy öreg, hatalmas szarvasbogár este óta gubbasztott egy ághegyen, most elbágyadva engedte el a gallyacskát, s alig nyitva ki barna szárnyait, leejtette magát s bebújt a csípős szagú avarba. Útjából megzavarva menekültek nagy, zöld hátú, fehér hasú pókok, felcsipeszkedtek az alig himbálódzó, lila harangvirágokra, s a súlyuktól meglengő kelyhek úgy szórták egymásra a sárga virágport, mint szerelmesek a jóillatú csókokat.
Az erdőmélyi Harangvirághoz írta volt Tóth Árpád:
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni, nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.
Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa...
A harangvirág dicsérete ráillik a most virágzó hajnalkára is. Az újvilági trópusokon őshonos Ipomoea tricolor a szulákfélék családjának tagja. Kúszó szára akár több méter magasba emeli hajnaltól a déli órákig nyíló harang alakú virágait. A Mennyei kék kertészeti fajta égszínkék virágai akár a 10 cm-t is meghaladják, évek óta csodálkozom rá a marosszentgyörgyi sós fürdő parkjában.
A hónap ötödik napján a Havi Boldogasszonyt ünneplik a katolikusok. Ezen a napon szentelték fel a római Santa Maria Maggiore-bazilikát. Eredetmondája szerint egy gyermektelen házaspár, bízva abban, hogy gyermekük születik, templomot szándékozott alapítani. Álmukban megjelent Szűz Mária, és azt mondta, oda építsék Isten házát, ahova hó esik a forró augusztusi nyárban. És reggelre fehér hótakaró borította be a római Esquilinus-hegyet. Még a középkorban az augusztus ötödikei misén szokássá vált fehér rózsaszirmokat hinteni a hívek közé.
Az Úr színeváltozása a szőlőnek tarkulása
– Berta napján járta ez a mondás, a közelgő ősz varázsol rőt színeket a hófehér meg a millió árnyalatú zöldek közé. 1945. után augusztus 6. Hirosima napja, a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja. Japánban a fehér szín – a béke színének – ünnepe.
Illatot és zenét rejtő erdőhomályból emlékezve világégések utáni béke kék angelusharangjaira és fehér virágszirmok havazását várva, maradok kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán
Kelt 2015-ben, július végi telihold idején, 169 évvel Paál László születése után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
