Az ősz már előreköpdösi sárga táviratait a Szent Anna-tó fölé, boglyák alól kúszik a Királyhágó egére az érett szilvák illata. De még tombol a nyár.
„Románosítási folyamat indul. Az alkotmány szerint egyenjogú polgárok vagyunk...
A reakciós Angelescu sovén rendelkezései kismiskák voltak a mai intézkedésekkel szemben… A félelem és nem a meggyőzés uralja a lelkeket.”
50 évvel ezelőtt írta le nagyapám, Kiss Lajos egykori református kántor-tanító a fenti sorokat önéletírásában. 50 évvel ezelőtt, 1965. augusztus 21-én Románia új alkotmánya újólag biztosította a szabad anyanyelvhasználathoz való jogot. Elvben.
Jövő héten, a Vásárhelyi Forgatag, reméljük, másról szól az idén.
Példának okáért a szilvaízről. A magozott szilvát üstben főzik napokon keresztül, kavarni sem szabad, el kell főjön, párologjon, sűrűsödjön a leve. Jó szilvaízet csak így lehet készíteni. Még éjszaka is rottyannia kell annak. Idén korán érik minden, s augusztusi csillagok alatt máris használatba szólítódik a szilvaízes üst.
Szép csillagesők voltak idén augusztusban a Hadak útja véges-végtelenjében.
S ha valahol a fényszennyezésmentes határban az üst mellett talál az est, most még a horizont felé csak kissé emelkedő fényes csillagok is nem pislákolnak, de sziporkáznak. Ezt a szcintillációnak nevezett jelenséget légkörünk folyton változó fénytörése okozza. Ilyetén látjuk a Szíriuszt is. Az ∂ Canis Maioris, a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga. A Földről megszemlélhető csillagok között látszólag, a Napon kívül, ez a legfényesebb. Távolsága 8,6 fényév, abszolút fényessége 23-szorosa a Napénak. Átmérője 1,8-szer, tömege 2,35-szor nagyobb, mint a központi égitestünké. A Szíriusznak van egy kísérője, a Szíriusz B, amely azt 50 év alatt kerüli meg. A nagy fényességkülönbség miatt utóbbit megfigyelni rendkívül nehéz. Ez a csillag az első felfedezett fehér törpe. Fényereje csak 0,25%-a, átmérője 2,2 %-a a Napénak. Tehát nem sokkal nagyobb a Földnél az átmérője. Anyagából viszont egy kockacukornyi, igen besűrűsödött szilvaléhez hasonlatosan, több mázsát nyomna a Föld felszínén.
„Véges-e a világ, és vajon egyetlen-e?
Sokan úgy vélik, hogy a világ … sohasem keletkezett és sohasem fog elenyészni. … A világ szentséges, örök és mérhetetlen, minden a mindenből, sőt valójában a világ a minden is; véges és végtelen, bizonyos minden dolgában, és hasonló a bizonytalanhoz, minden külső és belső dolgot magában foglal, a természet műve, és ő maga a természet” – írta volt Caius Plinius Secundus Maior ókori polihisztor 77-ben közzétett enciklopédikus művében, a Naturalis Historiában. „…a föld a természetnek az a része, melyet kimagasló érdemei miatt a legdrágább édesanya néven tisztelünk. A föld az emberek részére az, ami az ég az istenek részére. Megszületésünk után karjaiba vesz, élelmez, és ha már a világra jöttünk, folytonosan gondunkat viseli; miután pedig testi alkatunk valamelyik része megtagad bennünket tovább szolgálni, akkor keblére szorítva – mint a legjobb édesanya – utoljára takar be bennünket. Iránta érzett tiszteletünket még az is növeli, hogy bennünket is megszentel, sőt még síremlékünket és az abba vésett nevünket is hordozza magán, és így, habár az élet rövid, nevünket tovább őrzi, és emlékünket meghosszabbítja. … csupán a föld az, mely sohasem képes haragudni az emberekre” – olvasható a mű második könyvének 63. paragrafusában, A föld természetéről-ben. Az 1973-ban magyarul megjelent A természet históriájabeli szemelvényeket Váczy Kálmán botanikus, latinista, a romániai magyar botanika kiemelkedő egyénisége válogatta és fordította. A Kriterion híres Téka sorozatának tagja volt ez a kötetecske.
Id. Plinius életművét befejezte ugyan, de „érlelődési idejét” már nem érhette meg, s a tervezett javításokat nem végezhette el. A nagy naturalista, akkor tért meg az anyaföldbe, amikor 1936 éve, 79. augusztus 24-én a Vezúv kitörése elpusztította Pompeji és Herculaneum városát, s ő is életét vesztette a mentőakcióban, amikor Pomponianus barátját mentette volna Stabiesből. Pompejit és Herculaneumot tizenhét évszázadnyi időre betemette a feledés vulkáni pora.
232 éve, 1783. augusztus 27-én szállt fel Párizsban Jacques-Alexandre César Charles francia fizikus hidrogénballonja. A 3,5 méter átmérőjű, 27 köbméteres, selyemmel és gumival bevont léggömb a Montgolfier-fivérek 1783. június 5-i, személyzet nélküli léggömbrepülésének sikerét folytatta. 42 perces repülés után Párizstól 22 km-re, Gonesse falu közelében ért földet, a környékbeliek nem kis meglepetésére. Alig merték megközelíteni az égből aláereszkedett szörnyet, majd nekirontottak a tudatlanok, és vasvillákkal szétverték a földre szállt ördögöt.
Annak reményével, hogy sem feledés pora, sem tudatos tiltás, sem tudatlan rombolás nem feledtetheti a ma egyre nehezebben láthatót, hogy véges-végtelen világunk nekünk szánt szegletében anyaföld gyümölcsét ízzé sűrítő-varázsoló üst mellett ragyoghatnak, vagy legalább pislákolhatnak ránk is a csillagok, s nem hullócsillag-felragyogás csupán a Forgatag, maradok kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán
Kelt 2015-ben, augusztus 21-én, 86 évvel a Magyarok I. Világkongresszusa után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató