A természet kalendáriuma (CLXXXIV.)

Csávási csávába kerültem az óév utolsó természetkalendárium-lapjával. Mert bizony Ólomhegy az, honnan tüzes kereket indítanak a szászcsávásiak, s nem Ónomhegy. Mit tehetnék, megkövetem mindazokat, akik felszisszentek tévedésem olvastán. Tévedni emberi dolog, s mindenkinek joga. De helyretenni tévedést – már kötelessége. S bizony, így jár, aki úgy ír néprajzi adalékot, mint én: a „mindenható” netről tájékozódva. Ha netán előfordulna még hiba szövegeimben, úgy jónak vélném máskor is, ha vitatkoznál velem, kedves Olvasóm. 2012 májusában, amikor útnak indítottam ezt a sorozatot, írtam volt le, hogy vallomásosan személyes lesz az én kalendáriumom. Olvasd el, vitázz velem. Kérdezz, javíts ki, ha Te másként tudod. S remélem, a Tied is vallomásosan személyes lesz. Beszélgessünk! Nos, e beszélgetés jegyében folytatom kalandozásaimat a szülőhely körül.

Kora délelőtti zúzmaraerdőt járok. A fák téli menyasszonyok, csipkés dérruhájuk az első napsugárra alápereg, s itt állnak majd előtted kívánatosan, szűzi meztelenségükben. Téli napfény Bolyai pónyikalmafáján. A cinterem zsindelytetejéről hókristályok párába mentik leheletüket, s átködlik rajta az óévből az újba a sírokon hagyott őszirózsák illata.

Újév napja. A XIII. századtól kezdve a szabad városok ekkor adtak ajándékot a királynak. E szokás onnan eredt, hogy még régebbtől fogva ilyenkor minden falu népe köszöntötte urát. Kendilonán, Bonchida mellett, a Szamos-háton, a Teleki grófok uradalmában még a XX. században is dívott az a szokás, hogy ilyenkor a falu népe elment köszönteni a grófot, aki a jókívánságokért pénzt osztott szét.

1998-ban e napon hunyt el Kolozsváron Vita Zsigmond irodalom- és művelődéstörténész. Szülővárosában, a Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1924-ben, ahol később maga is negyedszázadon át, 1928–1953 között, tanított. 1956-tól nyugdíjazásáig, 1968-ig, a kollégium államosított Bethlen-könyvtárában volt könyvtáros. S a legkedvesebb tanárának legkedvesebb diákja – a tanár által irányított önképzőkör elnöke – állított örök emléket az 1972-ben megjelent Áprily Lajos – az ember és a költő című monográfiájában. A természetet értve szerető költőről azóta nem született értőbb értekezés. Emlékeimben leginkább mégis az 1975-ben kiadott Jókai Erdélyben kötete él. Gondolom, sokunk maradandó élménye volt e könyv. Bárcsak lenne elkövetkezőknek is!

S ha már Nagyenyedi Református Kollégium, akkor ejtsünk szót a magyar föld első természettudományos múzeumáról. A Raritatum et Naturalium Museum létesítése Benkő Ferenc nevéhez fűződik: 1796-ban imígy ismerteti a Ritkaságoknak és Természeti Dolgoknak Gyűjteményes Házát:

„Sokaknak talán különösnek fog tetszeni, hogy az enyedi kollégium thékájának és museumának ritkaságait, melyekhez a magamét is ragasztottam, nyomtatásban világ eleibe bocsátottam, de... az ilyenek által serkentetik az ifjúság szép hasznos, gyönyörűséges és már módivá vált természethistóriának tanulására. Külső országokon bámuljuk a ritkaságokat, meg is fizetjük a nézéseket, miért kelljen hát a hazabélieket elhallgatni és elrejteni, mellyeket az idegenek kihordanak és fennyen mutogatnak; azokat hát nem esmérni hiba is, szégyen is.”

A pontosítás végett: az Európában harmadik legidősebbnek kikiáltott buda(pest)i Magyar Természettudományos Múzeum csak ezután, 1802-ben alakul!

Mi több: éppen 225 éve, 1791. január 2-án terjesztette elő először éppen Marosvásárhelyen Aranka György egy természettudományos múzeum felállítását, amikor az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság ülésén az anyanyelv művelése, a színészet támogatása, olvasó- és könyvesházak létesítése mellett már első tervezetében javasolta múzeumok felállítását. Benkő Ferenc 1783 júniusában „Egy kis hazabeli utazást” tett. Megnézte Marosvásárhelyt gróf Teleki József, Kolozsvárt pedig Pataki Sámuel doktor és Szathmári Pap Mihály református teológiai professzor „kollekcióit”. Gróf Teleki József természettudományi gyűjteményében kitömött állatok voltak, Pataki doktor gyűjteményében és Szebenben, báró Bruckenthal Sámuel palotájában műkincsek és más egyebek mellett „köveket és érceket” nézhetett meg a látogató.

A hazai tudományos gyűjteményeknek, a tudomány hazai értékeinek öntudatos megbecsülése és azzal együtt népszerűsítésének gondolata jelentkezik első ízben magyarul itt, Erdélyben. Akkori felismerés, hogy a múzeumok, a hazai ritkaságok gyűjteményei olyan értékek, amelyekre büszkék lehetünk, és amelyek a természettudományos oktatást szolgálják, ha nyitva állnak az ifjúság számára. A „ritkaságok háza” kifejezés lassan beleolvad a „múzeum” szóba. Ez tűnik ki Döbrentei Gábor 1814-ben megindított Erdélyi Muzéumának címéből és tartalmából is, és ezt a törekvést viszi tovább gróf Mikó Imre az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesülettel.

Január negyedikétől már újra dologidő szabdalja rendbe mindennapjainkat.

Jómagam csak dologidő múltán veszem elő kalendáriumomat. A kalendárium adósok könyve is, esetemben: adósságok könyve. Határidőnapló. Befejezni nem lehet sohse. Adósságaimtól szabadulok így, de végére nem érek sohse. Ez a jó benne…

S ha ezzel akár csak néhány lapolvasó kedvét tartalommal tölthetem, maradok ki voltam, az új esztendőben is.