2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Induljunk neki ez évi első téli utunknak Farkas Árpád Alagutak a hóban című verse nyomdokain. 1979 elején vagyunk, a negyedik Kaláka-esten, Csíkszeredában. 

Mintha emlékek ablakán keresztül


Havaztam volna magam is – de lám, hogy megeredt!
Hatalmas, vad pelyhekben hull a hó a szülőföld felett.
Térdig, derékig, torkig ér,
suttogva fojtogat,
parázna habzás lepi el
a toronygombokat.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – 
S már égigérő hóban a táj!
 
Moccanatlanul
e Nagy Pólyában a lét
hallgatni tanul.
Kaszák és kések elé
mennyboltig bebugyolálva,
fuldoklón fordul fehérbe
a falvak szuszogása,
nem koccan kő a kőhöz,
hótömte szájjal szól, aki beszél –
s nagy havak gyomrában az értelem
békésen
elüldögél.
 
Induljunk neki ez évi első téli utunknak Farkas Árpád Alagutak a hóban című verse nyomdokain. 1979 elején vagyunk, a negyedik Kaláka-esten, Csíkszeredában. A Román Televízió magyar adásában már elhangzott A dombói nagyhegy alatt dallama, már szinte indulóvá lényegült a magyar népdalkincs legszebb szerelmi éneke. Már Pávai István és a Barozda kiadta első nagylemezét. Már Panek Kati is énekel rendszeresen, nem csak Györfi Erzsébet, a fellépéseken. Még együtt szervezi Simonffy Katalin Csáky Zoltánnal, Erdély legnevesebb magyar középiskoláit bevonva, a vándorló Kaláka-esteket. Még tévé elé ültette fél Erdélyt a kilenc páva ritka adás. Bodor Pál furfangos magyartudatot sugárzó iskolájának – mert építő iskolaműhely volt, megmaradást építő iskola, abban az időben az a két és fél órányi magyar adás – legszebb tanórái voltak azok. A táncházmozgalom támogatásának felvállalása, s egyben népzenei és tárgyi néprajzi kultúránk életre lehelése volt ez. Akkor írta volt Farkas Árpád ezt a verset, egy nagy havazás kellős közepén megérkezve a jókedvvel havazódó kalákások társaságába. S olvasta fel azon melegében a kamerák előtt:
Alagutakat a hóban!
Milljomnyi egymást kereső utat!
itt a szívdobogás is havat olvaszt,
s álmok keringnek
az öröm és kín
eltömíthetetlen járatain.
Jól emlékszem, hogy felolvasott szövegébe belebakizott a költő, s én úgy véltem hallani, hogy itt a szívdobogás is halk havat olvaszt. S e halk havazással adtam át diákjaimnak: tanítottam meg őket a szőkefalvi általános iskolában a mára emblematikussá vált verssorokra:
Városok, falvak szívhangja hallik,
kásásodik a tél tömött fehérje,
okos szenvedély, kétkedő hit,
működtessétek egymást kereső
tekinteteink
lézereit!
 
Alagutakat a hóban! 
Hű szándék, mozdulat, 
törékeny álom, didergő elme
ne éljen a hó húsában
örökre elkeverve.
Grundig magnóm kazettája sok éven át megőrizte e tündéri tévedésem, habár a vers kötetcímadóként köszönt vissza még 1979-ben.
S ha majd e mennyei vatta
szánkból kifordul,
s nem a fagy bandái zenélnek,
viduljon taposó táncra a láb,
olvasszon világ-nagy termeket
körénk az Ének.
A Fölszállott a páva mostani sikerét látva, emlékezzünk szempillantásnyit arra az időre, amikor a „Cuius scola, eius futurum – Akié az iskola, azé a jövő” imperatívusza életre énekelte az akkori magyar adás egyik iskoláját, a Kalákát.
Nézem ezt a vastag derű erdőt, s a tél levéltelen lombsátorán át mintha emlékek ablakán keresztül látnám az akkori jövőépítőket.
Havaznék én is most, mint régen, egykori iskolám egykori kisdiákjaival, szánkóval kergetnék őzet a régi szőlőskertek alatt Sáros felé, a temető árkában. S megint etetőre szoktatnánk a sok énekesmadarat faluszerte. Csíráztatnám újra üvegedényekben a magokat a jégvirágos iskolaablakban. Tiszta boldogság. Búza, zab, kukorica, mustár, hagyma magjában. Ennél nagyobb boldogság nincs is. Figyelni az erjedő magvakból kikelő új életet.
Január 6. Boldizsár érkeztével, vízkeresztkor így okít a rigmus:
Ha Vízkereszt vizet ereszt,
A tél soká ki nem ereszt.
Január 7-én, 1610-ben fedezte fel Galileo Galilei a Jupiter négy holdját: az Iót, az Európát, a Ganimédeszt és a Callistót. Mindnégyükbe Zeusz volt szerelmes, s bizony mindent megtett, hogy meghódítsa őket. Simon Marius német csillagász szeszélye folytán kerültek a görög mondavilágból a csillagos égre. 1614-ben megjelent Mundus Iovialis munkájában közölte a Jupiter négy holdjának a felfedezését, s ajánlotta neveiket. Prioritási vitába is keveredett Galileivel. Tény, hogy Galilei és Marius az első megfigyeléseit néhány nap eltéréssel végezte. Eredményeik igazolták a kopernikuszi heliocentrikus világképet, ezért került összeütközésbe Galilei a katolikus egyházzal. Az inkvizíció 1633-ban könyveit betiltotta, Galileit tanainak megtagadására kényszerítette, és házi őrizetben kellett élnie 1642-ben bekövetkezett haláláig. A katolikus egyház csak 1992-ben érvénytelenítette az ítéletet.
Hogy elhangzott-e valaha is a híres Eppur si muove?
Tény: Galilei nem ejthette ki a mondatot tanainak nyilvános visszavonása után. A szállóige először egy 1645-ös festményen tűnt fel, amely a Murillo-iskolában készült, és Galileit valódi börtönben ábrázolja, olyan helyen, ahol sohasem fordult meg. A híres mondatot sokáig a XVIII. század leleményének gondolták. Némelyek szerint szűk baráti körben valóban kimondhatta.
A lényegen ez mit sem változtat. Mert a Föld és a földi dolgok – a maguk valódiságában és elvontságukban – valóban mozognak. A tudást s a fejlődést tagadni lehet.
És mégis mozog – a Föld.
A föld mint földkerekség kifejezés Erdélyben először 1582-ben íródott le, Szabó T. Attila Erdélyi magyar szótörténeti tárának tanúsága szerint egy kolozsvári tanúvallomási jegyzőkönyvben:
Eskeoze(m) az eló Istenre feodnek Mennek Terempteoie(r)e...
Tizenkettedikén lesz 110 éve, hogy megszületett Fehéregyházán Szabó T. Attila nyelvész, történész, néprajzkutató polihisztor.
Reá is emlékezve, maradok kiváló tisztelettel. 
Kelt 2016. nyolcadik napján, éppen 374 évvel Galilei halála után

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató