A természet kalendáriuma (CXLI.)

A somlyói nyereg pünkösd szombatján. Heve után a szeszélyes időjárás bizony az éppen kalászba szökkenő gabonának árthat.

Pünkösd ékes szépsége a somlyói nyeregben

Júniusi derű: bőség, júniusi sár: szükség.

Júniusi sár koldusbotot nyomhat a gazda kezébe. 

A somlyói nyereg pünkösd szombatján. Heve után a szeszélyes időjárás bizony az éppen kalászba szökkenő gabonának árthat. A meleg napok rekkenő hősége ellenben pipacsot lenget a dombhátakon. A virágzó rét ékes szépsége sokszínűségében is felülmúlhatatlan.

Közeleg a nyár, bármikor elkezdődhetnek a kabócakoncertek. A mediterrán tengerpartok mentén biztosan találkozhatunk a kabócák leghangosabb képviselőivel. A felmelegedés az oka, hogy nálunk is gyakorta hallani nyáron kabócát ciripelni. Mindig is élt nálunk ez a rovarcsoport, méghozzá több száz faja. Jó otthonra találnak egy-egy városi park öregedő fáiban, és elszaporodnak.

A nőstények tojócsöve fűrészes: ezzel felvágják a növény szövetét, hogy elhelyezhessék petéiket a fiatal hajtások belébe. A lárvák a fák nedveit szívják. Vannak közöttük egészen aprók (2 mm körüliek), de a trópusokon 11 cm-nél hosszabb fajaik is élnek. A Kárpát-medencei fajok többsége nem éri el a 10 mm-t sem. Mintegy 600 fajukból Dél-Európában csak mintegy 18 tenyészik. A hazai legnagyobb faj az énekes kabóca (Cicada plebeja Scop.). Színe fekete, pajzsa és előtora sárgás, potroha oldalt fehéres, szárnyai sárgásbarnán erezettek. Hossza 30 mm. A valamivel kisebb mannakabóca (C. orni L.) sárgás színű, alul világos, felül feketésen mázolt, potroha vörhenyesen szegélyezett. Petéit levelekbe rakja s a sebhelyen mannacseppek jelennek meg. A zenélő mannakabóca és az óriás énekes kabóca őshonosak nálunk. Úgy mondják, amerre a szőlő megterem, ott a kabóca is megél. A szőlőtermesztés határán túl azonban nem mennek.

Bár hangjuk alapján gyakran összetévesztik őket, a kabócáknak nem a tücskök, hanem a levéltetvek a rokonai, szúró-szívó szájszervük alapján a szípókás rovarokhoz tartoznak. Minden kabóca és levéltetű testében parányi egysejtű gombák élnek nagy tömegben, ezek a bélcsatorna szomszédságában egy külön szervben tenyésznek, és a keményítő felhasználásánál van fontosabb szerepük. A gombákat nemzedékről nemzedékre úgy adják át, hogy mielőtt a nőstény petéit lerakná, minden petébe néhány gombasejt nyomul. Félfedelesszárnyúak, mígnem a tücskök az egyenesszárnyúak rendjébe tartozók egyik családját adják. Amikor egy kabóca megül, szárnyának alakja gyakran háztető formában helyezkedik el a hátán, ami a tücskökre nem jellemző. A kabócák vastag hátulsó lába ugrólábbá alakult, így könnyen tudnak szökdécselni, és az üldözőik elől egy pillanat alatt elugranak. De ritkán repülnek.

Az énekes kabócák szabályos dobfelszereléssel rendelkeznek. Potrohuk tövén két vékony kitinhártya van. Ezek fölött egy-egy fedő csüng, akár egy fél cintányér. A hártyákat egy vékony kitinpálcával ütögeti, ehhez két erős izom kapcsolódik. A hártyák hozzáütődnek a fedelekhez, és zörgő zajokat keltenek. A potrohüregek rezgése fölerősíti a „dobpergést”. Az énekes kabócák koncertnaptárában a napsütéses órák a szórakoztatás ideje.

Az ógörögök kalitkába zárták őket, mint az énekesmadarakat. Meg is becsülték őket, Athénban az arisztokrata nők fejdíszei közt aranyból készült kabóca is volt. A kínaiak szintén tartottak kabócákat díszes kalitkákban.

Már az ókorban észrevették: a muzsikálás a hímek specialitása. Brehm Az állatok világában idézi a rhodoszi komédiaköltő Xenarchoszt, aki ezt a – szerinte nagyon udvariatlan – versikét írta erről:

A kabóca vígan él,

Felesége nem beszél.

A hím kifejezetten azért csap akkora zajt, mert tetszeni akar a nőstényeknek.

Mit tesz nyáron a kabóca?

Zirreg-zürrög, nincs más dolga.

Hogy is lenne, amíg nyár van,

térzene zizeg a tájban.

Bezzeg a sok süket hangya

a zürrögést nem hallgatja.

Magokat gyűjt, egyre futkos,

szűk a nyár ilyen sok cucchoz.

Elég lesz hallgatni télen,

ahogy zörget a sok tétlen,

hogy egy kicsi segély kéne,

mivel a tél túl keményke.

– írja Miklya Zsolt A kabóca és a hangya versében –

»Túl keményke? Jól nézünk ki!

Mit csináltál nyáron, kabci?” –

így a hangya. »Ziribeltem,

utcazenész volnék, jelzem.«

»Utcazenész? Akkor bírd ki

a telet is, Paganíni.

Nekem a tél kóruspróba.

Te meg kódulj a Tescóba’«

A valóságban? Közép-Európában elterjedt faj a bőrös kabóca, amely rozson, búzán, zabon és különféle cserjéken él. Alig négy milliméteres. Petéit gyakran szalmára vagy a gabonák gyökereire rakja, amelyek környékén sűrűn előfordulnak hangyabolyok is. A hangyák boldogan befogadják a bőrös kabócák nőstényeit, amikor azok éppen a szaporodásukról gondoskodnak. Ezt nem egészen önzetlenül teszik. A lárvák édeskés ürüléket bocsátanak ki magukból, amit a hangyák boldogan lenyalogatnak. Ebben a probiotikus kapcsolatban mindenki jól jár: a lárvák védett helyen vannak, és a hangyák is mindennap megkapják a maguk édességét.

E békés egymás mellett élés példájával búcsúzva mára, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2015-ben, Szent Iván hava kezdete előtt három nappal