A novemberi tiszta éjszakákon felcsillanó Tejút az ókori görögöket (is) arra késztette, hogy sokágú mítoszaikat felsóhajtsák a csillagok közé. Ilyen történet a következő is.
A Kelemen-gerinc az Istenszékéről
A novemberi tiszta éjszakákon felcsillanó Tejút az ókori görögöket (is) arra késztette, hogy sokágú mítoszaikat felsóhajtsák a csillagok közé. Ilyen történet a következő is.
Egy delphoi jóslat szerint Argosz királyát saját unokája, Danaé lányának gyermeke fogja megölni. Ezért Akrisziosz és felesége, Euridiké lányukat egy bronztoronyba zárták, ahol biztosan nem talál rá egyetlen férfi sem. Itt hervadozott volna élete végéig Danaé – az ógörög szó jelentése aszalódik. Egy napon fényes, arany sugárzás jelent meg az ablakban, és egy férfi állt előtte, kezében villámmal. Zeusz – akinek megtetszett a gyönyörű hajadon – látogatta őt meg.
– Ezt a sötét börtönt gyönyörű, csillagfényű virágokkal teli hellyé varázsolom – mondta, s aranyeső képében megtermékenyítette. Miután megszületett az unoka, Perszeusz, Akrisziosz éktelen haragra gerjedt, és leányát a csecsemővel együtt egy ládába záratta, és a tenger habjaiba vetette. A Szeriphosz szigetén partot ért ládát az ottani király testvére, Diktüsz találta meg. Gondjaiba fogadta, és a királyi udvarba vitette őket. Így ismerkedett meg Danaé Szeriphosz királyával, Polüdektésszel. A király beleszeretett Danaéba, ám az argoszi királylány elutasította szerelmét. Ennek ellenére erőszakkal feleségül vette. A lakodalomra mindenki hozott nászajándékot, csak Perszeusz nem. Amikor Polüdektész kérdőre vonta, Perszeusz azt válaszolta, hogy ő nagyon szegény, ezért nem tudott ajándékot hozni, de megígérte, hogy bármilyen ajándékot elhoz, amit kíván, bárhol is legyen az a világon. Polüdektész azt kívánta, hogy hozza el neki a gorgó Medusza fejét, úgy gondolván, hogy a biztos halálba küldi a fiút. A gorgók borzalmas külsejű lények voltak, a fejükön haj helyett fekete mérges kígyók tekergőztek, a tekintetük pedig olyan volt, hogy ha valaki rájuk nézett, rögtön kősziklává változott – az ógörögök a nagy testű, nagy szemű nyolckarú polipokat nevezték medúzának.
Amikor Perszeusz útnak indult, hirtelen egy magas nő és egy fiatalember jelent meg előtte, repülő szandállal. A férfi azt mondta:
Én Hermész vagyok, és itt az én nővérem, Athéné. Mindketten Zeusz gyermekei vagyunk, a te féltestvéreid. Adok neked egy sarlót, amit Kronosz, az idő ura használt Uránosz legyőzésében.
Én pedig – szólt Athéné – odaadom a tudás pajzsát, amit tükörként használhatsz a gorgó elleni harcban.
Perszeusz messze északon, a Polarisz környékén talált rá Meduszára, felemelte a pajzsot, s annak tükrében meglátta Meduszát, s a sarlóval levágta a fejét.
A visszafelé való úton találkozott Atlasszal, akit a Medusza fejével kősziklává változtatott, hogy könnyebben tarthassa a vállán az égboltot.
Feleséget is ekkor szerzett magának: megmentette Andromédát a tengeri szörny karmaiból. Hazatérve kővé változtatta ellenségeit. Ezután Andromédával még sokáig éltek boldogságban. A delphoi jóslat is beteljesedett, amikor Perszeusz véletlenül egy diszkosszal agyonütötte nagyapját, Akriszioszt.
Perszeusz harcát Meduszával és Androméda megmentését hat csillagkép rajzolja az égre. Ezt a Kr.e. III. században élt Aratus így meséli el:
Andromédát (AND)apja, Céfeusz(CEP),hogy kiengesztelje a haragvó isteneket, egy tengerből kinyúló sziklához kötözte, hogy a Cet(CET),a tengeri szörny, ott helyben felfalja lányát. Az apa feleségével – a Walakú (csillag)széken ülo – Kasziopeiával (CAS)együtt tehetetlenül kellett volna végignézze e szörnyűséget. De megérkezett Perszeusz (PER)szárnyas lován, a Pegazuson (PEG), magával hozva a legyőzött Medusza (az ALGOL csillag és környezete)fejét, akinek látványa, tudvalevő, minden halandót kővé dermeszt. Leugrott lováról, lábával porfelhőt verve fel – ez a sok apró csillag a Perszeusz csillagképben –, egyik kezében drágaköves markolatú kard, a másikkal Medusza levágott fejét a Cet felé tartotta, aminek látványától az kővé változott.
A Perszeusz ikerhalmazok– a Perszeusz és az Androméda között – fizikai valójukban fiatal, ragyogó csillagok, melyek őszi estéken 5000 fényév távolságból küldik felénk fényüket, 12,8 millió évesek.
Gondoljunk csak bele, 10 millió éve jelent meg előember ősünk. A Kárpát-medencében lassan a levonuló beltenger itt hagyja sókincsét – a mai sóbányáink anyját. Megszilárdul az Istenszéke bazaltja, lassan a Hargita ősvulkánjának déli peremét áttöri a Vargyas-patak őse, de a Csomád még füstölög.
Hasonló égi és földi kalandozásokat kívánva, maradok tisztelettel:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
