A természet kalendáriuma LXI.

Már hűvösödnek a hajnalok, de a nappalok kánikulája reggel hamar felszárítja a harmatot.

Balázs Imre A gát fölött

Már hűvösödnek a hajnalok, de a nappalok kánikulája reggel hamar felszárítja a harmatot. Mire a felkelő nap fénye rácsillan A gát fölötti víz Mazarin-kékjére, a fakózöld lombú parti jegenyék mögött, valahol Udvarfalva fölött, harmatból született könnyű s kérészéletű felhőt reptet. A kaszanyűtte part ezerszínű szőnyeget terít az ember szeme elé. A vízen túli bozótszürke iszalagfátyola csak sejteti a Sziget szélét. Szentgyörgy felől a Hétfák emléke kíváncsiskodik a tájba, s mit sem törődik a Víkendtelep fölé telepített szemétlerakat fenyegető feketéjével.
A képet még '97-ben rögzítette pasztellbe Balázs Imre barátom. Aztán három éve elém tette annak a nyárnak a termését, s azt mondta: Válassz, egyik a tied. – Ma angyalföldi szobám falán emlékezik rá és a Nagygát fölötti világra.
„Tudja isten, mi van ezekkel a mai fiatalokkal. Régen, ahogy a legény hazajött a katonaságtól, az volt az első dolga, hogy megházasodjék. Ezek csak állnak, tátják a szájukat, mustrálgatják a leányokat, ez se, az se jó, mintha a háborúban mind grófkisasszonyokat lapogattak volna... hét évig egyfolytában katonának lenni, az se tréfadolog... elviszik a legényeket Galíciába, Szerbiába” – indul a Pitymallatkor története. – „De telt az idő, s az Isten szép, kék ege, a zöld mező, a rögre hulló verejték elmosták a nehéz emlékeket...”
Aztán a első világháborús veterán vénlegény elmegy a lányos házhoz.
„Mikor járást hall az udvaron, köhint egyet. Szép csendesen megnyílik a kapu, s ott áll Zsófi. Feri bemegy s beteszi maga után az ajtót. Megállnak a kiskertben. A legény dereka mellett egy hosszú szál mályvarózsa nyúlik fel, s lilaszín virágai az arcához érnek."
A lila a mértékletesség színe. Egyensúly a föld és az ég között. A hajnali és az esti ég színe, egyensúly az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között. Szentség és alázatosság. A törvény, böjt és várakozás színe.
„– Szóltam apáméknak, Zsófi – mondja a legény. A leány nem szól semmit. – Azt mondták, hogy új kenyérre lehet – folytatja Feri. Csendesen nézik a csillagokat... a nyári éjszaka illatos, meleg, édes bódulatba ringatja őket. Zizegnek a falevelek fejük felett... felülnek a csűrben a lucernás szekérre, egymás mellé dűlnek, s nézik a csillagokat. A hold sarlója percről percre fogy, keleten egy parányi sáv megszürkül az ég setétjén…
A legény szándéka tiszta, mint a falu fölött lebegő hajnali levegő, de nem enged...
– Esküdj meg, Feri! – kéri Zsófi. Feri felemelkedik dőltéből, felnéz az égre, s azt mondja:
– Isten engem úgy segéljen, s az a szép fényes csillag az égen – s rámutat a tündöklő hajnali csillagra –, hogy elveszlek, Zsófikám lelkem!
A leány boldogan búvik az ölébe. Összeborulnak, mint két egymásba szakadó folyó.”
A háború gyötörte küküllőmenti emberek, élő természetbe oltott, életigenlő himnuszát Sipos Domokos vetette papírra majd kilencven évvel ezelőtt. A rövid életű író augusztus 4-én, 1892-ben Dicsőszent-mártonban született. 1926 júliusában őt is meghívja Kemény János az első helikoni találkozóra, de tüdőbaja miatt már nem vesz részt azon, s 1927 decemberében felköltözik a Dicső fölötti szerpentin nagykanyarja mögé, a magyar temetőbe.
Augusztus 4-e a Domonkos-rend alapítójának – Szent
Domokosnak a névünnepe.
A „dömések” a rózsafüzér imádkozásának elterjesztői voltak. A rendet 1216-ban alapította Domonkos; korában augusztusban vált láthatóvá a Szíriusz, az égbolt legfényesebb csillaga. A Tejút közepének egyik csillagképét pedig Szent Domonkos kertjének nevezik. Amikor a földön erkölcstelen dolgok történnek, az égi kert virágai hervadni kezdenek, s Szent Domonkos könnyei élesztgetik őket.
1945-ben augusztus 6-án és 9-én bizony Szent Domonkos könnyei sűrűn hullhattak. Hirosima és Nagaszaki óta újra meg újra, elszakadva a természettől, az ember nem csupán az Ember ellen, az Élővel szemben erkölcstelen. A Természet önértékű, független attól, hogy hasznos-e vagy sem a büszke ember számára. Az ember nem rendelkezik kitüntetett értékkel a bioszférában. Ennek be nem vallása – erkölcstelenség.
Valami hasonlót mondott volt az 1941. augusztus 7-én elhunyt nagy indiai költő, Rabindranath Tagore is – időben félúton az első vécsi találkozó és az atombomba ledobása között.
„Szigorú tekintetét a büszkeség kövekbe vési, a szeretet virágokban rejti el.”
Maradok kiváló tisztelettel, érzelmek mályváival, bölcs csillagok alatt:
Kiss Székely Zoltán
Kelt 2013 augusztusának első szombatján, Hullócsillagok havának küszöbén.