A népdalok hordozzák magukban kegyelmüket: mindenki sajátjának tekinti őket, szájíze szerint költi át dallamát s szövegét. Így van ez a mandulával is. Nálunkfele alig virágzik, s többnyire léha termést dob.
A távoli hegyek azúrkékek
Udvaromon mandulafa virágzik,
mandulája vízbe hull és elázik.
Terem még a mandulafa mandulát, mandulát,
Vásárhelyen nevelik a szép leányt.
A népdalok hordozzák magukban kegyelmüket: mindenki sajátjának tekinti őket, szájíze szerint költi át dallamát s szövegét. Így van ez a mandulával is. Nálunkfele alig virágzik, s többnyire léha termést dob. Mégis olyan tavaszjele, amit mindenki ismer: a legkorábban virágzó gyümölcsfa, az éberség jelképe. Idei virágzása a Trébely dombperemi szőlőseiben bizony sokáig váratott magára. Talán meg is ijedt azoktól a zordon fejszésektől, akik halomra ölik a még éppen csak bronzpáncélos rügyeiket bontó fákat a belvárosi utcákban.
Száraz fából könnyű hidat csinálni,
jaj de bajos hű szeretőt találni.
Mert akadtam szeretőre, de jóra, de jóra,
ki elkísér a bánatos utamra.
Ördöngösfüzesen így dalolják, s fejezik be emígyen:
Kidőlt a fa mandulástól, ágastól,
régi babám meg kell váljunk egymástól.
Úgy elválunk régi babám egymástól, egymástól,
mint a csillag fényes ragyogásától.
A mandulafa (Prunus amygdalus) őshazája Közép-Kelet-Ázsia. Legközelebbi rokona az őszibarack. Felnyíló csonthéjas termésének héja éréskor felreped és kihull a csontár. Magja édes-keserű, akárcsak a róla szóló népdal. Maghúsa a marcipán alapanyagát képezi. Ünnepi ételeket – mandulás pulyka, mandulás hal – tehetünk vele különlegessé. E-vitamin-tartalmú olaja a bőrt puhává, bársonyossá teszi.
A magyar mandula a latin-olasz mandorlából ered. Janus Pannonius latinul írt verse – Weöres Sándor magyarításában – tanú rá, hogy Mátyás korában is termesztették a Dunántúlon:
Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?
Már az ókori Pannónia is ismerte, de Magyarországon a mandulatermesztés a XIX. század végén kezdődött, amikor a filoxéravész miatt kipusztult szőlők helyére a barack mellett mandulát is telepítettek. Legjobb termőhelyei védett, déli domboldalak. Erdélyben gazdaságos termesztése csak a szubmediterrán hatásoknak kitett mikrokörzetekben (a Maros alsó folyása mentén) remélhető.
24-én köszönt be Szent György. Elérkezett az állatok kihajtásának ideje. Valaha a pásztor harmatba mártott ágakkal csapkodta meg az állatokat, majd tűzön hajtotta keresztül azokat, végül maga a pásztor is megfürdött a harmatban. A boszorkányoktól óvta így állatait, s magamagát. Épp e nap született 1913-ban Nagyenyeden Jékely Zoltán.
Aki Szent György napján született
Ezer évig szeretne élni,
s nem fáj, hogy tudja: nem lehet;
pedig az örökéletet
csak mécspislogásnyit reméli.
Üresen kell neki a templom,
csak a koporsók s alakok,
mennyszínű karcsú ablakok,
orgonaszó, sekrestye lim-lom.
Átkozottul s furcsán magányos,
száz ember közt van egyedül,
s ha egyedül van, menekül
a száz közt lelhető magányhoz.
Nem jó, ahol van, messze vágyik,
hol a horizont leborul;
de vágya visszahomorul
s lelkéből egy darab leválik.
– írta volt önmagáról 1940-ben. E levált darabot Kolozsváron találta volt meg egy évre rá. S találta meg Erdélyi Helikon-társait, s köztük Olosz Lajost, akiben a természetet értőn szerető társat ismert fel.
„Vénségemre lettem az irodalomnak édesgyermeke” – mondta volt a kisjenői remete Marosi Ildikónak, s aztán egy április 26-án, 1977-ben, Vásárhelyről költözött végleg a Béli-havasok alá. 1927-ben írt Kibontott rügyével búcsúzom ma tőled, kedves Olvasóm.
A távoli hegyek azúrkékek.
A tócsák lilák és hamvasok.
Hattyúprémüket vetkőzni kezdik
mogorva, néma havasok.
A Körös-part alján illat kúszik,
májusok éretlen, kora földszaga.
Leánymellű, feszes rügyeket
ragyogtat az alkonyatban
az aranygallyú bükk
és a keserű nedvű orgona.
Titkot keresőn egy rügyet kibontok.
Bronzveretű ágyban, sötét leplek közt
zöldselymű és aranyhajú élet.
Millió és millió.
Alszik
és felette összeborul a sötétbarna,
bronzpáncélos ágy,
és a megölhetetlen,
istenerejű élet éber szívével várja
kóborló tavaszok hűségesen megtérő szavát.
Eldajkálom kezem fején
az élet parányi ágyát,
…Kiterítem a zöld levélke
leheletkönnyű fátylát,
és eltakarom téli lelkem
ijesztő éjszakáját.
Jómagam biztatok. A Föld napja mozgalom jelmondatával: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Higgyünk benne. S tegyünk érte.
Maradok kiváló tisztelettel minden fát ölelő vásárhelyi iránt:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
