A múlt héten még nyurga rokonát csodáltam, s lám a gyors tavaszban elvirágzik már a törpemandula is. Az Amygdalus nana száraz erdőszegélyek, sztyepplejtők, erdős tisztások növénye, s ahol bokrost alkot, messziről virít ilyenkor. Megakad rajta a természetjáró szeme.
Riszegvirág
A múlt héten még nyurga rokonát csodáltam, s lám a gyors tavaszban elvirágzik már a törpemandula is. Az Amygdalus nana száraz erdőszegélyek, sztyepplejtők, erdős tisztások növénye, s ahol bokrost alkot, messziről virít ilyenkor. Megakad rajta a természetjáró szeme.
Gyűjtése tilos. Maga a faj Erdélyben nem védett, sőt, a Romániai Növényfajok Vörös Könyve sem említi. Ha a faj maga nem is védett, élőhelyei – a törpemandulás cserjések – kiemelt jelentőségű növényzeti típusként szerepelnek az Európai Közösség Élőhely Irányelvében.
Első törpemandulásom a kolozsvári Szénafüveken volt még a hetvenes évek elején, ahova Gergely János, a Botanikus kert fitocönológusa kalauzolt el bennünket, akkori biológia szakos hallgatókat. Az ő általa fordított A Román Népköztársaság flórájának kis határozóját akkorra már rojtossá forgattam – ebből tanultam meg a növények nyelvén beszélni. S megtisztelt azzal, hogy 1988-ban Marosvásárhely flórám herbáriumát felülvizsgálta. Hogy aztán esztendőre rá hazatérjen Torockószentgyörgyre, a református templomkert vén hársfája alá kopjafának.
Tőle hallottam először a henye boroszlánt is riszegvirágnak nevezni. Nem véletlenül. A Daphne cneorumot csak feléjük nevezik így: Körösfő fölött egy egész hegynek adta nevét. A virágba boruló Ríszeg tető emberek ezreit vonzza májuselőn. A megkapóan szép törpecserje illata szinte részegít, szerelmet illatozik a tavaszi szélben.
Körösfői Ríszeg alatt
Három kislány zabot arat,
Sej, haj, zabot arat a lovának,
Szeretőt keres magának.
Körösfői Ríszeg alatt
Van egy forrás titok alatt.
Sej, haj, aki abból vizet iszik,
Babájától elbúcsúzik.
….Körösfői templom előtt
Háromágú diófa nőtt.
Sej, haj, három ága, hat levele,
Tilos a szeretőm neve.
Latin nevét Linnétől kapta. De meséje az ókori Görögországban kezdődik. Daphné nimfa a görög folyóisten, Peneusz, leánya volt. Az amúgy bajkeverő Érosz, aki féltékeny volt Apollónra, mivel az gúnyt űzött az íjásztehetségéből, és az énekét sem szívlelhette, nyilával Apollónt szerelemre sebesítette s az belebolondult a fiatal nimfába. A rend, a ragyogó Nap, a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, az íjászat és a gyarmatosítás istene el nem tudta képzelni, hogy egy kis csitri nimfa ne viszonozza vonzalmát. Szerelmével addig üldözte Daphnét, hogy a kislány végül apját hívta segítségül. Az öreg Péneusz hallva lánya üldöztetését, abban a pillanatban, hogy Apollón megérintette volna, babérfává változtatta. S így becsületén nem esett csorba. A babérfát Apollón ezután szentként tisztelte. A vén kujon Linné pedig, amikor nevet adott a növényeknek, a diszkrét-buja fűszeres illatú félcserjét nevezte el Daphénak.
Udvarhely környékén ramocsavirág a becsületes neve, s jóval ritkábban fordul elő. Pálfalvi Pál botanikus tanár barátom még azt is megtette, hogy gyérülő állományát védendő, átültette a maradék néhány tövet Székelyderzs határában. Állománya ennek ellenére csökken, helyenként aggasztóan megritkult.
Na de térüljünk csak kicsinység még Torockószentgyörgy felé.
„Mennél magasabb, szentebb a czél, melyet a tudva levő javallat örök hálát érdemlő elő mozdítói kitűztek, mennél dicsőbbek a következések melyek annak szerencsés elérésétől várathatnak, annál mélyebben érzem azt a tisztelő bizodalmat, melyet a' Tit. Biztosság engemet is érdemtelent munkáló társnak meg-hívott, de annál ijjesztőbben is tűnik képzetem elébe azon lépés fontossága, mely engem szokatlan pályára állítva a szent szándék elsülhetését részint kezeim közé teszi, és engem ama' bízodalomnak megfelelni kénszerít. Csak ugyan megfontolva azt, hogy éltem s annak minden iparkodása honnyomé, hogy a kimutatott állás ponton csekély mécsesem világával másoknak még homályosabb gőzkörnyékben burkoltaknak setétjét valamennyiben oszlathatom, és hogy a gyengéd kor miatt éretlen és fejletlen elméjűek oktatásában szerzett tapasztalásom, a más környűletek miatt parlagon maradt elmék mivelésében vezérül szolgálhat, mindezek ösztönöznek a nevezett ujság redactiojabeli részvételt elfogadni...”
Kedves olvasóm, remélem – ha már nekifogtál e veretes szöveg átböngészésének – végül is kihámoztad lényegét: valaki felkérést fogad el újságszerkesztésére.
Nevezetes levél ez. Kelt 1833-ban s benne Brassai Sámuel, a másik torockószentgyörgyi születésű tudós, akkor még fiatal házitanító, elfogadja az Amerikát megjárt Bölöni Farkas Domokos felkérését: legyen szerkesztője az első erdélyi tudománynépszerűsítő hetilapnak, a Vasárnapi Újságnak. Maga az újság 1834 és 1848 között jelent meg.
Csodálnivaló-e, ha Brassai tudománynépszerűsítő munkássága egy magamfajta pszeudo-természetvédőnek is mércéül szolgál? - merengek a zsámbéki templomdomb tövében öcsém henye boroszlánjának illatemlékét idézgetve.
Maradok kiváló tisztelettel:
Kelt 2013-ban, április 25-én, éppen 179 évvel a Vasárnapi Újság első megjelenés után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
