Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A virágos kőris kezdte. A felkelő nap első sugarainak csöndes rábeszélésére elengedte barnult leveleit. A szárnyaltan összetett levelek nyelüket vesztve fura pörgő táncba kezdtek. Végtelen film: mintha az éppen most kikövezett templomfeljáró alatt is tovapörögnének. S mint varázsütésre, lassú táncra kél a tér sarkán ittfelejtett vackor égővörös lombja, a vadgesztenye levéltenyerei méregzöld szélű halovány barnát, a vadrózsa kárminpirosat, a kis tölgy fakó sárgát kever a reggel fagyott kékjéhez. Késő őszi varázslatok csokra. Áprily Lajos Ajánlásával érkezem:
„Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.
De pusztakézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.
S most add a lelked: karcsú váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.”
Ma van november jeles napjainak legfontosabbika, a Mártoné.
Eredetét nyomozva a római Aesculapiushoz jutunk. A gyógyítás tudományának első áldozata ő. Mert beleavatkozott az istenek hatáskörébe, Jupiter villámmal sújtotta. Jelképe a botra tekeredő kígyó. Ógörög isten rokonától, Aszklépiosztól származtatta magát maga Hippokratész is. Kakast áldoztak neki és ez lényegült át évszázadok során libává.
A Márton-napi lúd bevonult a magyar népszokások közé is. A középkori céhmesterek nagy vacsorát adtak ilyenkor a legényeik tiszteletére, itt a főfogás a libapecsenye volt. Mivel a boltokban e tájt gyújtottak először világosságot, azaz gyertyát, az ínycsiklandó sültet gyertyapecsenyének nevezték. E pompás ételből illő volt küldeni a papnak is kóstolót, huncutul a liba legsoványabb darabját, az úgynevezett püspökfalatot.
Az újbort is ekkor töltötték először pohárba, minőségének így lett Márton a bírája.
Se szeri, se száma azoknak az időjósló szabályoknak, amelyek ehhez a naphoz fűződnek.
Márton olykor fehér lovon jár. A népi regula pompásan, szinte tudományos pontossággal állapítja meg az első havazás közepes napját, mely századokra visszamenően a Kárpát-medencében november 12-re esik.
Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban botorkál. Érdemes lenne megvizsgálni, nincsen-e itt valamilyen éghajlati periodicitás elrejtezve.
Lépegessünk tovább Áprily őszében. November 14-én, éppen 125 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a Természet csendes szavú vándora. Egy pohár borában írta:
„Forma van a versem
egyszerű sorában:
ötvös volt az ősöm
Brassó városában...
Boglárokba gyöngyöt,
türkizt, csudakéket,
kösöntyűket költött,
asszonyékességet.
Címert domborított
vén terem falára,
fejedelmi kannát
Bethlen asztalára…
Öreg századába
ha most visszamennék,
míves mesteremnek
inasa ha lennék.
Mégis csal az üllő,
mindig csalt a forma,
tiszteltem a strófát,
mintha érce volna.
Míves műhelyemben
kohótüzet raktam,
salaktól az ércét
tűzzel tisztogattam.
Piros parazsamból
üllőlapra tettem,
ötvös-kalapáccsal
kelyhet készítettem.
Szabad kék időkben
hegy-vándora voltam.
Erdélyi nagy erdőt
végigbarangoltam.
Tájak jószagával
tele lett a lelkem,
napos Maros-mentén
sokszor szüreteltem.
Mustját derítettem,
színborát kivártam,
nemesebbet szűrni
századokba jártam.
Elsodort a sorsom,
addig kalandoztam.
Poharat is, bort is,
magammal elhoztam.
Állok poharammal
fájó magyar földön,
s hegyeim borával
telistele töltöm.
Telistele töltöm.”
Kelt 2012-ben, Márton napján. Levelemnek is ő legyen a bírája.
Kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán