Ahány ember, annyi múlt, ahány múlt, annyi történet. Kis múltak darabkái fonódnak össze majd azzá, amelyet történelemként ismerünk, a többi rész és részlet pedig végérvényesen elvész. Arcok, nevek, sorsok, örömök, csalódások, nagy boldogságok és veszejtő bánatok hullnak alá a múltba, és meg nem ismerheti őket többé már senki. Személyek és közösségek történetei, eltűnt személyeké és elveszett közösségeké. Hogyan nyúlhatnánk utánuk? Hogyan hozhatnánk őket vissza, akár csak a megismerés pillanatáig?
Kutathatunk utánuk, történészi módszertanokkal, apró részekből felépíthetjük őket, felemás emlékképként talán megtekinthetők. Írhatunk róluk regényt, drámát, történelmi tényekre alapozott fikcióban teremthetjük őket újra magunknak, másoknak, elképzelhetjük, hogy milyenek voltak – és talán megmutathatjuk elképzeléseinket. A dráma esetében mindez hatványozottan igaz: hisz ha megrendezésre kerül, akkor az egykori, élő emberek nyomán született fiktív karaktereket ma élő színészek viszik a közönség elé, ma élő rendező koncepciójában elevenedik meg az a világ, amely azóta elveszett. Természetesen a színház kínálta szimbolikus megfogalmazási lehetőségek milliárdjával egyetemben. És ha mindezt ma élő író veti a papírra, akkor ezen átvitt feltámadás még nagyobb jelentőséggel bír.
Élővé tenni a holtakat, újra felépíteni a falut, kiemelni a víz alá pusztult épületeket, a vízbe fojtott közösséget, amelyet – történelme folytán – sokszor próbáltak megsemmisíteni. Lehetne ez is az üzenet, de nem tudjuk, hogy valójában ez-e, hiszen most épp egy ilyen drámáról van szó: amely egy egykori, az eltűnésbe fojtott közösség egyik legtragikusabb korszakáról szól, akkor játszódik, és kortárs marosvásárhelyi író műve, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában. De az ősbemutatóra csak ma, szerda este kerül sor.
Így csak annyit tudunk, hogy képzeletbeli emlékoszlop-állítás, mementó és tisztelgés egy közösség előtt. Figyelmeztetés és felkiáltójel, hogy ne hagyjunk elveszni értékeket. Székely Csaba kortárs drámaíró Az igazság gyertyái című drámája, valamint a dráma alapján Sebestyén Aba rendezésében november 15-én bemutatandó előadás a bözödújfalusiak 1940 és 1944 közötti megpróbáltatásainak állít emléket – egy rendkívül különleges közösség azon éveinek, amelyekben a vallási identitás élet és halál kérdésévé változott.
Bözödújfalu már nem létezik, de annál erősebben él. Legendává, majd szimbólummá változott. Igaz, elsősorban a falurombolás szimbólumává. Most a téma nem ezen vetülete, hanem a kevésbé ismert, de nem kevésbé jelentős oldala jelenik meg a múltból a mában: az egykor benne élő vallási közösség tragédiája, ami annak eltűnéséhez vezetett. A hegyi patakoknak e közösség házaira zúdított vize csak elvégezte az akkor elindult folyamatot. És most, e tómederben fekvő házsorok lakóinak árnyai színpadi alakokként térnek vissza, hogy elmeséljék nekünk történeteiket.
