A torockói példa

Torockó meseszép ősszel. Sárgák ezernyi árnyalatában, vörösben, zöldben, barnában pompázik a táj, s az ég tisztakék vize tart hátteret az őszi fényben fürdő Székelykőnek.

A Piactér a Székelykővel

Torockó meseszép ősszel. Sárgák ezernyi árnyalatában, vörösben, zöldben, barnában pompázik a táj, s az ég tisztakék vize tart hátteret az őszi fényben fürdő Székelykőnek. Vele szemben az Ordaskő és a Tilalmas lankás oldalai olyan színesek, mintha a jellegzetes torockói viseletbe öltöztek volna. A Piactér házai ragyognak a napsütésben, a vajorban egy asszony szőnyeget mos.

Aki kirándulni vagy pihenni szeretne Erdély egyik legszebb településén, érdemes az őszt választania. Aki tanulni szeretne a torockói példából, annak különös élményt jelent, ha olyan szakember vezeti végig a jól ismertnek hitt és sokszor látott településen, mint Furu Attila építőmérnök. Az erdélyi épített örökség védelmét felvállaló Trasylvania Trust Alapítvány projektfelelőse tevékeny szerepet vállal Kalotaszeg és Torockó után a nyárádmenti népi építészeti hagyaték felleltározásában és a hasznosítására vonatkozó tanácsadásban is. A Jövő a múltban terv részét képezte a Torockóra szervezett tanulmányút, amelyen a Nyárádmente polgármesterei, településrendezési szakemberei és fiatalok vettek részt a Kistérségi Társulás vezetői, projektfelelősei mellett. A cél az volt, hogy az egyik legsikeresebb erdélyi példával igazolják épített örökség és falu viszonyát. Azt, ahogyan a szépen rendbe tett parasztházak a település sajátos képének és hangulatának megőrzése mellett megélhetést jelentenek tulajdonosaiknak. Torockón ma több mint 50, egyesek szerint 70 panzió működik, amelyek iránt tavasztól késő őszig és a torockói farsang idején is nagy a kereslet. A telt házas időszak pedig egész évre biztosítja a megélhetést, sőt a továbbfejlődés lehetőségét is.

Érdekes volt Furu Árpád településtörténeti beszámolóját hallgatni a 800 évvel ezelőtti rendkívüli eseménytől, amikor a Pest megyei Thoroczkay család a szikla tetejére várat épített, amelyet a tatárjárás idején a kézdi székelyek védtek, majd hálából Aranyosszék 15 faluját kapták. A főúri család később Torockószentgyörgyön épített várat, s az első világháború végéig ott is éltek. Az 1300-as években betelepedett német ajkú bányászok lendítették fel a települést, ahol szervezett módon építkeztek. Torockón 400 éven keresztül a legjobb minőségű vasat bányászták Erdélyben. Ennek ellenére lakossága 1848-ig nem tudott szabadulni a jobbágyi kötelékből. Holott mindent megtettek ennek érdekében, de a 150 évig folytatott per sem járt eredménnyel. Ma már kiderült, hogy az a bizonyos privilégiumlevél, amelyre hivatkozva a szabadságukat kérték, valójában hamis volt, de megerősítette a közösségtudatot, ahogy azt a Torockóról szóló regényekben is olvashatjuk. A XIX. század második felében a torockói vasbányászat, feldolgozás és kereskedelem fellendítette a települést.

Hogy Torockó az ezredfordulóra az erdélyi népi építészet egyik legszebb példájává válhatott, két dolog játszott közre. Egyrészt az 1870-es tűzvész, amelyben leégtek a piactér jobbára fából épült házai. Ezeket a módos családok egymással versenyezve kőből építették újra. Másrészt az elavult módon történő vasbányászat megszűnése az anyagi lehetőségek beszűkülésével, a lakosság számának csökkenésével járt. Így a házak többsége megőrizte eredeti jellegét. A település központjában levő unitárius templom mellett 1595-től működött a felekezeti iskola, ahol székely fiataloknak biztosítottak ösztöndíjat, s mindennap más család látta vendégül a diákokat. A torockói iskolába járt a nagyajtai Kriza János és Brassai Sámuel, a neves erdélyi tudós is. Ma Böjthe Csaba dévai ferences atya gyermekei biztosítják az iskola fennmaradását.

A település szerkezetét befolyásolta a lakosság foglalkozása is. A bányászok, akik a falu északi részén éltek, az ásványi nyersanyagot a vaskohókkal rendelkező gazdáknak adták el. A kiolvasztott vasat a hidegkovácsok dolgozták fel mezőgazdasági eszközökké, épületvassá, fegyverekké, s ezek a tárgyak a torockói múzeumban ma is láthatók. Majd a világot járó kereskedők értékesítették, akiknek házán az utcai pinceajtó az áru ki- és berakására szolgált.

Az 1952-ben berendezett múzeumban a vaskohászat emlékei mellett a festett bútorok, az érdekes építésű kályhák, a torockói népviselet és a sajátosan szép kézimunkák láthatók. A díszes torockói ruhák alapanyagát Bécsből hozatták, s a magyar színvilág szász szabással, török és román hatással ötvöződött. Amikor az anyagok beszerzése lehetetlenné vált, a festett kelengyésládában őrzött ruha öröklődött, s két magánmúzeumban még ma is fel lehet próbálni.

Az, hogy Torockón nem következett be a település képét átrajzoló „modernizáció”, a Trasylvania Trust Alapítvány szakembereinek köszönhető. Egy tanácskozás jelentette a fordulópontot, amelyen dr. Román András, nemzetközi hírű magyarországi műemlékvédő szakember esélyt látott abban, hogy anyagiakat szerezzen a helyi műemlék házak védelmére. Terve Budapest V. kerületi önkormányzatának a segítségével valósulhatott meg, s kezdetben minden jellegzetes ház tulajdonosa a pénzt kezelő Transylvania Trust Alapítványon keresztül havi egy átlagfizetésnek megfelelő összeget kapott, hogy megtartsa, visszaállítsa házának értékes építészeti és homlokzati elemeit, s változtatás esetén az alapítvány szakmai ajánlásait elfogadják. Erre 140 tulajdonos vállalkozott, s 1996 szeptemberében érkezett az első támogatás. Később nagyobb munkálatok elvégzésére is lehetett pályázni, amihez viszont az önrészt is biztosítani kellett. Ezt a vállalkozó kedvű torockói családok kedvezően fogadták, s a két-háromszorosát is befektették annak, amit kaptak. 1999-ig 115 ház újult meg a hagyományos jelleget megőrizve, s a torockói értékvédő programot a legrangosabb elismeréssel, az Europa Nostra Éremmel jutalmazták. 1992-ben Szabó Zsolt hozta létre egy parasztházban az első ifjúsági szálláshelyet. Így vette kezdetét a faluturizmus, s a házakra kapott támogatásból az első 12 panzió is elkészült. Azóta folyton gyarapodnak a szálláshelyek, a faluban két turisztikai iroda működik, s megalakult a vendégfogadók egyesülete. A forgalmasabb helyeken tájékoztató táblák figyelmeztetik a falu értékeire, látványosságaira a vendéget.

Több panziót is meglátogattunk, s amint Furu Attila elmondta, s be is mutatta, ezek többfélék. A szokványos parasztszobától, a szállodai igényességgel újonnan épített épületekig minden megtalálható, például a kulcsos ház is. A gazdasági épületekből étkező, konyha lett, ugyanis sokan rájöttek, hogy ha főznek is a vendégnek, akkor nagyobb lesz a bevétel. A panziótulajdonosoknak visszajáró vendégeik vannak, a klientúra körülbelül öt év alatt épült ki. Jó példát láthattunk arra is, ahogy az öreg szülői házat egy házaspár hogyan alakította át népi bútorokkal, kézimunkákkal berendezett vendégszobákká. Vannak egyszerűbb és nagyon elegáns panziók szépen rendezett udvarral, minden elképzelhető kényelmet biztosítva a látogatónak.

A Gatyaület utcában a Trasylvania Trust vásárolta és mentette meg az egykor két család tulajdonát képező boronaházat. A hátsó ház ácstokos ajtaján az 1749-es évszám olvasható s a belépőt köszöntő felirat. Lakója egy olasz származású asszony volt, akit hajdan oda szöktetett a férje. A boronaház homlokzatát csak az ablakokig tapasztották, középső helyiségében, a füstlyukas pitvarban egy Torockószentgyörgyről származó füles kemencét építettek vissza a műemlékvédő szakemberek. Az egyik szobában egy kék-fehér mintás mázas csempés, a másikban egy mázatlan csempés, rekonstruált, jellegzetes, lábon álló kályha van. A ház első részében hagyományosan berendezett szoba nyújt szálláshelyet.

A Felső Piacsorról indul omló kőfalak és kerítések között a Sikátor, amely az Új utcába vezet. Itt látható a Kárpát-medence egyik legrégebbi parasztháza, egyik helyiségében füles kemencével, a másikban padkás kandallóval, s az udvarra nyíló ablakkereten az 1668-as évszám látható. Helyreállítása 2002 és 2011 között nemzetközi összefogással történt.

És sorolhatnánk tovább a látnivalókat, hisz napok kellenének ahhoz, hogy a település minden érdekességét megtekintsük, a környék nyújtotta kirándulási lehetőségekről nem is beszélve.

Az 1127 lakosú községnek (Torockószentgyörgy is hozzá tartozik) a kapcsolatrendszere is folyton bővül – mondta Szőcs Mihály polgármester, aki az átalakulás kezdetétől vezeti a települést. Örömmel újságolta a magyarországi Hollókővel megkötött partnerkapcsolatot, amely immár a hetedik testvértelepülése Torockónak. Múzeumát az idén több mint 15.000-en látogatták meg, s minden jel arra mutat, hogy a település önmagára talált, s biztos léptekkel halad a múltra épülő jövő kamatoztatásának útján. Ami remélhetőleg a kiválasztott nyárádmenti településeken is elkezdődhet. A példa létezik, és érdemes lesz követni, amiben az október 24-i konferencia mérföldkő lehet, ahogy egykor Torockón is történt.