Nyakunkon az iskolakezdés. És még mi minden! Az ember nem vallja be önmagának, de rengeteg dolog szokott csak úgy a nyakába szakadni.
Nyakunkon az iskolakezdés. És még mi minden! Az ember nem vallja be önmagának, de rengeteg dolog szokott csak úgy a nyakába szakadni. És nem lehetünk elég elővigyázatosak. Életmódunkkal mi magunk provokáljuk ki a nyakba szakadás számos esetét. Hogy mást ne mondjak, a gyerekvállalással, de jobb esetben (azonnal itt van november-de-cember) önként vesszük a nyakunkba, körbe is tekerjük vele a saját fejtalapzatunkat: a sálat. Már aki nem hetvenkedik, és nyitott gallérral jár-kél embertársai ámulatára vagy nevetségére a legcsattogóbb fagyban. (Utóbb az orr-fül-gége klinika szakrendelésére.)
Tudom, illetlenség szeptember első napjaiban a télről és annak áldásairól beszélni, emlékeztetni rá a halandó haladó emberiséget, de ha a háziasszonyokra gondolunk, sőt mostanában hallok már háziférfiakról is, itt van az idő, hogy nyakába vegye a ház és kamra korlátlan úrnője a befőzést. Bizonyos gyümölcsök már a korán jött nyár folyamán kifutottak, vagy az esős nyár eleje miatt el is maradtak, de mostanában dúlnak a vinetta- (pardon: padlizsán-) és zakuszkaeltétel tevékeny, sistergően forró napjai, majd ezt követően a kályhatisztítás erőkifejtést igénylő izzasztó órái. Ez leginkább azokra a szerencsétlen hangyákra vonatkozik, akik nem rendelkeznek hétvégi és vagy kertes házzal, nyaralóval, villával, nyári konyhával vagy barbekjű-szalonnal, és akik a blokk-konyha magányában kénytelenek a télre szorgos alattvalóként készülni, főzni, sütni, ízesíteni, miközben tücsökszomszéd éppen Párizsba készül.
Az iskolakezdet tücsökszomszédnak egyáltalán nem okoz gondot, hiszen gyermekei már felnőttek, szétszóródtak a világban (Angliában ablakot mosnak, Hollandiában sajtot büdösítenek vagy Spanyolországban eperleveleket simogatnak avokádó- és szerelmes levelekké stb.) vagy nem is voltak neki sosem, tücsökszomszéd most látja éppen idejét annak, hogy elutazzon a világ egy egzotikus pontjára, sőt kettős- és hármaspontjára is. Olyan helyeket választ, amelyeken a minap még megfékezhetetlennek tűnő erdőtüzek pusztítottak, katasztrófanézni megy, nem olyan bátor, hogy ott tébláboljon a katasztrófánál, elég neki az utóhamuhegyen szörnyülködni és áldani a sorsot, hogy a történelem (Árpád apa vagy Decebál tati, esetleg Mária-Terézia nagyi és II. Józsi, a kalaposinas stb.) éppen ide, a világnak ebbe a nyugalmas szögletébe vezette, telepítette le, utasította ki őseit.
Tücsökszomszéd tanácsokat ad iskolakezdésre hangyaszomszédnak, felhívja figyelmét azokra a visszás állapotokra, amelyekről a tévé esti híradójából vagy a Facebook és az internet világából származnak, amik arról tudósítanak évek óta visszatérő rutinnal, hogy Alsónyékládtornyán és Glinadojban, ebben a hegyaljai tüchtig faluban az iskola még tető és falak nélkül áll, Muntyánhalomban feltört egy zakuszkagejzír, ami erősen hátráltatja a tanévkezdést, ugyanis a tátongó mélység és a paszulyos zakuszkasugár éppen az iskola belbiztonsági szertárában tört fel, és elmosta az igazgató néni háromórás megnyitóbeszédének szövegét, pedig már voltak benne eredeti Ciceró-idézetek latinul és Buddha aranyköpéseiből óind nyelven. (Korábban ugyanezen egyéniség kezdő igazgatóhelyettesi beszédében csak úgy hemzsegtek a főtitkári idézetek, de változnak az idők és benne az idézetek. Csak az idétlenek topognak helyben – ez a beszéd lényege.) De hangyaszomszédot semmi sem riaszthatja el az iskolától, mert tisztában van vele, hogy nem az iskolának tanulunk, hanem egy életre szerzünk neurózist és mindent lefegyverző tudást, rutint, túlélési technikákat, plusz vagy mínusz előjellel barátokat, ellenségeket, példa-, lehúzós vagy térképet.
A nyakunkra leselkedő iskolakezdés egyben alkalmat nyújt nekünk, hogy elmondjuk saját életünk történetét, abból is az iskolás éveket ragadjuk nyakon és ki az iskolakezdésre váró utódnak, leszármazottnak. Csak a szép emlékeket osszuk meg velük, nehogy elriasszuk őket a csodáktól, a rájuk leselkedő mézédes kálváriától. Persze óvatosan keverjünk hozzá némi valót: hogyan lógtunk, hogyan úsztunk meg egy „szőrös” feleltetést, vagy hogyan fogtunk ki egy kezdő tanítójelöltön stb. Ezekkel – mondom – bánjunk óvatosan, mert sohasem számíthatjuk ki százszázalékos biztonsággal, micsoda rombolást végezhetünk az ifjú lelkekben, mikor élednek újjá a mi bűnre ingerlő, serkentő, sugalmazó génjeink az ő génállományukhoz keverten. És ez még a vérrokonság kizárásával is próbált.
Mára ennyit a nevelés hasznáról és ártalmairól.