Tündérmesék helyett tragédiák

Gyümölcs- és fűzfák koszorújában megbújó kicsi házak, apróra kaszált selymes fű a lábunk alatt, madarak énekébe olvadó könnyű nyári csend.

A 86 éves csónakos

Gyümölcs- és fűzfák koszorújában megbújó kicsi házak, apróra kaszált selymes fű a lábunk alatt, madarak énekébe olvadó könnyű nyári csend. Eszményi hely, a gondolatainkban, képzeletünkben élő menedék. A Berek ezerillatú vadvirágos rétek, mézszínű búzatáblák, jégveréstől szaggatott levelű kukoricatáblák között a Maros jobb partjához közel, Vajdaszentivány határában fekszik. A 30 házból álló kis tanya hajdan a gyerekek paradicsoma volt, akik csoportosan jártak a falubeli tanintézetbe – emlékezik vissza Nagy Csaba nyugalmazott pedagógus, aki Iklandtól Marosszentgyörgyig sorra építette vagy újjáépítette az iskolákat, köztük Vajdaszentiványon, gyermekkorának színhelyén is. Az egykori tanyavilágból megmaradt kicsi szigetnek pedig, ahol az élet még nem halt ki teljesen, a múltból őrzött képek miatt szeretne emléket állítani.

Kátyúból kátyúba

Ha valaki kedvet kapna, hogy a Berekbe ellátogasson, csakis szekérrel, esetleg lóháton induljon el. Más járművel ugyanis lehetetlen megtenni azt az öt kilométeres utat, ami a faluból a Luc-patakot elhagyva a régi malom útján a tanyára vezet. Nagy Csaba jóvoltából Lukács Ferenc Dajka nevű „paripája” üget a mély gödrökkel tarkított úton, s velünk tart Buttyán Márton is, aki a malomban töltött gyermekkorára emlékezik, lelki szemeivel felidézi az egykori helyszíneket, amelyek elvesznek a növényzetben. Ahogy a tanyavilág elszórt házainak a helyét is csak csokor fa, s a köztük megmaradt orgonabokrok jelzik. Bár a hétéves kanca óvatosan „röpít” úti célunk felé, néha akkorát döccenünk, hogy kétségeim támadnak: deréktáji porckorongsérvem kibírja-e a zötykölődést. Amikor megérkezünk a Berekbe, Butiurcă Alexandru a két tehenet hajtja haza, amelyek a kútnál tesznek pontot a rövid legelés végére. A tanyai ház előtt, a 86 éves Sándor bácsi mellett felesége, a 80 éves Rozalia néni „sürgölődik”. Mindketten a tanyán születtek, s szinte egyformán beszélik a román mellett a magyar nyelvet is. A tornác korlátját használt redőnyökből építették újra, s az egy térben levő szoba-konyhás lakásban soha nem volt villany, elemes táskarádió és elemmel működő (ha működő) kicsi televízió a szórakozásuk, hűtőszekrényként a pincét használják. Amint elmondják, a 30-32 házban már csak két család maradt, a harmadik nemrég költözött el. Ahogy arra sétálunk, az udvaron ott áll még egy személygépkocsi, s a virágoskert is őrzi a gondos kéz nyomát.

Csónak és kampós bot

– Se gáz, se villany, se út, de hova menjünk, hisz lejárt már a személyazonosságink is, mondja képletesen Sándor bácsi, aki vásárolt ugyan a faluban is egy házat, de a „drága” berekbeli lakóhelyet nem tudják elhagyni. Bár nyolcvanon túl már nagyon tud fájni a láb, ez mégsem akadályozza meg abban, hogy a kilenc hektár földet, amit az eltávozó családoktól sorra megvásároltak, megdolgozzák. A mezei munkában a Petelében és Marosvásárhelyen élő lányai vannak a segítségére, akiket egy bádogcsónak és egy hosszú, kampós bot segítségével szállít át a Maroson. A 86 év ellenére nagy tapasztalata van ebben, hisz a rossz útviszonyok miatt a lányokat évekig csónakkal vitte át Körtvélyfájára, ahonnan vonattal utaztak tovább a középiskolába, s délután csónakkal ment értük. Ottjártunkkor is gyakorlott, biztos mozdulatokkal kormányozta a folyón fölfelé a bádogból készült járművet a sodrásban levő mély vízen, s visszatértekor kikötötte. Aztán méltatlankodott, hogy hétszáz lejért készítették az új csónakot, a régit ugyanis ellopták.

– Miért nem javítják meg az utat? – morfondírozik tovább, majd hozzáteszi, hogy minden reggel 20-25 liter tejet visz szekérrel a faluba, bár néha akkorák a kátyúk, hogy elmerül bennük a kerék. Egy lóból, két fejőstehénből, egy borjúból, sertésekből és a majorságból áll a gazdaság, a gabona és a burgonya bőven megterem, jónak mutatkozik az uborkatermés, s az ízletes dinnye is szereti a Berekben.

– Úgy búsulunk, mi lesz itt, ha meghalunk, akik rendszeresen járnak lopni a határba, mindent porrá tesznek, ők vitték el a csónakot is – keseredik el a gazda, ha a jövőre gondol. Nagy Csaba hozzáteszi, hogy évtizedekkel ezelőtt rendezett utcák voltak a tanyán, s olyan gazdaságok, hogy a tófalvi szemlén a Berekben élő gazdák szarvasmarhái nyerték az első díjakat a vajdaszentiványi téesz „színeiben”.

Bár a baracktermés jónak ígérkezik, alma és körte nem lesz a tavaszi fagy miatt, a búza és kukorica is szép, mivel a tanyát magát megkímélte a jégeső. Ahogy 1970-ben az árvíz is meghagyta az otthonukat, pedig a faluban azt hitték, hogy a tanya lakóit elsodorta a víz. Ami valóban körbevette a házat, de a gazdának még volt ideje az udvarra vinni a csónakot, amiben elevezett az istállóig, hogy ellássa az állatokat. Aztán az ár elsodort mindent, csak az 1955-ben épített ház maradt lábon.

Tragédiák

A természeti viszontagságok után a tanya lakóira terelődik a szó. Magyar és román családok éltek együtt, Szotyori, Opra, Szakács, Câmpean, Csónakos, Pásztor, s amint kiderül, egyeseknek az élet a gyönyörű Berekben nem tündérmese, hanem tragédiák sorozata volt.

– Holnap lesz hét éve, hogy Moldován Juliannába belecsapott a villám – emlékeznek az útközben látott elhagyott ház lakójára. A 67 éves nő a nagy esőben tért haza a szénából, s amikor kezét a háza kilincsére tette, leesett és meghalt. Körülötte pedig minden állat, a macska és a tyúkok is elpusztultak. Moldovan Iuliu, aki az egykori elöljárókkal került összetűzésbe, éjjel a Marosba esett vagy belelökték, s csak a sapkája akadt fenn egy ágon. A házigazda 57 éves öccse a felesége családjával felmerült nézeteltérések miatt lett öngyilkos, vejét 42 évesen, amikor Peteléből Körtvélyfája, pontosabban a Berek felé tartott, egy autó gázolta halálra. A segítőkész, jóérzésű vő, férj és édesapa hiányát nem pótolja semmi, keseredik meg a házaspárban a szó. Majd hozzáteszik, hogy a vásárhelyi unoka állatorvosnak tanult, s a megyeközpontban dolgozik.

Római út

– Régi, szép napokat emleget a tanya másik egyedül élő, 75 éves lakója. A vasútnál dolgozott, ingázott is néhány évig a tanyáról, a vállalattól kapott tömbházlakásból állítólag a felesége űzte el, fia Spanyolországban dolgozik. A miniatűr ház lakója éppen egy csókát kötött fel fejjel lefele, de azt ígérte, hogy elengedi. A többi portán a gyom lett az úr, bokrok, fák növik be a telkeket, ahogy kifele tartunk. Búzatáblák, kukoricások, legelők között haladunk a régi római út felé, kék, apró lepkék, barna pillangók röpködnek körülöttünk, s fejünk fölött nagy, barna testű ölyv köröz, a bozótban őzike riad. A Szászrégen felé vezető jól lekövezett római útból még kivillan egy-egy szakasz, szamócától illatozó rétek között, másutt az utat is benőtték a fák. Szekérrel megyünk át a sekély Luc-patakon, majd egykori híres tanyák mellett visz tovább az út, az egyiket a régeni tulajdonos használja, aki a környéken levő földeket is megvásárolta. Elhaladunk a Both-tanya mellett, ahol Petőfi Sándort vendégül látták. A vizes, salétromos udvarház tetőzetét most építik újra. Egyedülálló, elhagyott házról mondják útitársaim, hogy idős lakója most költözött be a faluba, nem messze virágzó tehenészet működik. Perzselő déli melegben érünk vissza Vajdaszentiványra a hajdani tanyavilágból, amely néhány év múlva már csak az emlékekben őrződik tovább, amíg lesznek még, akik emlékezzenek.