Tűzkígyók táncában
2013-08-27 14:05:33
- Nagy Székely Ildikó
A magas, egyenruhát viselő fiatalember régóta ismeri az ég felé nyújtózó, sokfejű vörös hüllőt, számtalanszor megszelídítette, eltüntette már az évek során.
A magas, egyenruhát viselő fiatalember régóta ismeri az ég felé nyújtózó, sokfejű vörös hüllőt, számtalanszor megszelídítette, eltüntette már az évek során. Egy évtizede vállalt harcáról mégis visszafogottan, szerényen beszél. Egyetlen gesztusával sem kívánja hősként megjeleníteni magát, mi több, időnként mintha az önirónia szólna belőle, mikor tűzoltóként megélt mindennapjairól faggatom.
– Marius Crăciun – mutatkozik be a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség marosvásárhelyi Horea utcai székhelyén, aztán megkérdi, pontosan mi az, amit tudni szeretnék.
– Meséljen az előzményekről. Sok gyerek álmodozik arról, hogy ha felnő, tűzoltó lesz.
– Én nem tartoztam közéjük. A Ceauşescu-rendszerben diákként voltam ugyan kis tűzoltó meg kis rendőr, akárcsak a többi gyerek, de nem ezért léptem erre a pályára. Az egyik nagybátyám tűzoltó volt, inkább azért döntöttem úgy, hogy érettségi után a Prahova megyei, boldeşti-i Pavel Zăgănescu Tűzoltósági és Polgári Védelmi Iskolába, a kétéves tűzoltóaltiszti szakra felvételizem. Itt egyebek mellett pszichológiai képzést is kaptunk, arra készítettek fel, hogy hogyan kell bánni az emberekkel, a csoporttal, amelyet vezetünk. Tanulmányaimat 2005-ben fejeztem be, azután a szászrégeni alakulathoz helyeztek túrafelelősnek. 2008-ban kerültem Marosvásárhelyre.
– Milyenek voltak az első hetek?
– Nehéz időszak volt. Alig múltam húszéves, és nekem kellett felelni mindenért, ami az alakulatnál történt. Régenben 50 ember tartozott az alárendeltségembe, többnyire jóval idősebb személyek, akiknek nem volt könnyű elfogadni egy idegen fiatalember irányítását. De én mindig szépen, emberségesen beszéltem velük, így hamar közös nevezőre jutottunk. Itt, ahol – a kötelező katonai szolgálat eltörlése következtében – kizárólag hivatásos tűzoltókkal dolgozom, első perctől könnyebb volt minden.
– Emlékszik az első bevetésére?
– Egy Régen melletti faluba riasztottak, egy istálló gyúlt ki. Régentől 15 kilométerre már piros volt az ég. Hála Istennek, nem voltak sérültek, az épület kerítése és a takarmány égett el.
– És a legemlékezetesebb tűzre?
– Az a múlt évben volt, Marosvásárhelyen, a Billa üzletnél. Körülbelül 60 embert kellett kimenteni az áruház melletti tömbházból, amelynek egyik oldala leégett, voltak közöttük gyerekek, idősek és egy fogyatékos személy is. Érthető módon pánikba estek. De nem is a lángok, hanem a füst okozta a legnagyobb gondot. Azt hiszem, négy kilót fogytam azon a délutánon.
– Volt, amikor félt?
– Minden tűzeset más, mindeniknek megvan a kockázata. Mióta ezt a hivatást űzöm, még egyszer sem történt a csapatomban munkabaleset. Fontos, hogy lelkileg is uraljam a helyzetet, és ebben sokat segít az, hogy tudom, jól képzett, megbízható emberekkel dolgozom.
– A felszerelés hiányosságairól viszont többször szó esett már a médiában is.
– Az biztos, hogy bőven van még javítanivaló. Több és jobban felszerelt járműre lenne szükségünk. De más megyékhez viszonyítva így is nagyon jól állunk.
– Mi az első lépés egy bevetésnél?
– Az első és legfontosabb, amit tennem kell, a helyzet felmérése az embereim biztonsága szempontjából. Ha egy holttestet kell kiemelni a vízből, tudnom kell, hogy azzal nem veszélyeztetem-e az életüket.
– Ilyenkor nyáron sok a tarló- és erdőtűz is.
– Tavaly napokig küzdöttünk a lángokkal a Görgényi- és a Kelemen-havasokban, éjszakánként ott aludtunk a hegyen. A tarlótűz eloltása is mindig nagy erőfeszítést igényel, a mező ugyanis sok esetben nem közelíthető meg járművel, gyalog kell menni és vinni a felszerelést.
– Ez egyes városrészekre is érvényes.
– Főleg az éjjeli órákban, amikor a parkoló autók még jobban elfoglalják a helyet. Az is előfordult már, hogy el kellett vontani az utunkat álló járművet.
– Bizonyára állatmentésekről is tudna mesélni.
– Mindenféle állattal volt már dolgunk, fal mögé szorult macskával, sáncba esett lóval, de mentettünk már hüllőket is. Egyszer árvízbe került pásztorok juhait kellett biztonságba helyeznünk.
– Milyen egy tűzoltó munkaprogramja?
– 24 óra szolgálat, utána 72 óra pihenés. De olyankor is behívhatnak, nagyon ritkán van egymás után három szabad napunk. A pihenőszabadság idejét kivéve mindig mellettem van a telefon, ha csenget, indulok, napszaktól, órától függetlenül.
