Ünnep a főtéren

Ha választani kellene egy „ünnepes” hónapot,

a legtöbb ember decemberre szavazna, mert akkor majdnem egy egész téli hónap ünnepi készülődésről, a szenteste mély, hangulatos átéléséről vagy a szilveszteri féktelen felszabadultságról szól, és alig találunk embert, aki mindezekből kimaradna. Az ünnep elég régóta hozzátartozik az emberiség életéhez, mert az egy-egy jelentős esemény vagy személyiség emlékének szentelt nap. Mi általában így jelöljük meg: piros betűs ünnep, és már évek óta asztali vagy falinaptárainkon a szürke hétköznapok sorából piros betűs nyomtatással válnak ki. Amint életünknek vannak személyes, családi, közösségi vagy nemzeti fontosságú eseményei, azonképpen vannak családi, nagyobb közösségi vagy éppen nemzeti ünnepeink. A születésnap családi, baráti közösség örvendező eseménye, a nemzeti ünnep átlépi a baráti, rokoni szálak kapcsolatát, sőt egymással ellentétes eszméket, felfogásokat valló nemzettársak is tudnak együtt ünnepelni. A vallásos ünnep pedig nemzetek fölött kapcsolja össze a hívő embereket – akár az egész világgal.

Az ünnep megélése, megtartása az ünneplés, ami egyben kultúránk része. Azt mondják, az erdélyi magyarok szeretnek ünnepelni, és én ezek mellé odacsatolom: tudunk is ünnepelni.

Itt most felvonulnak előttem azok a régi-régi szép karácsonyi menetek, amikor ropogó fehér hóban fekete ráncos csizmával a lábukon, fekete báránybőr sapkával a fejükön, házilag szőtt darócruhában vonultak eleink harangszó kísérte úton a templom felé. Látszott és érződött, ünnepi menet ez azzal a mezőségi alázattal, de erős vallásos tudattal, fölvállalt hittel akkor is, amikor a hatalom emberei rövid életű, múló télapókat találtak ki a megállíthatatlan ünneplés ellensúlyozására. Az igazi, a régi ünnep győzött, s újból szabad karácsonykor találkozni a főtéri templomokban, a virágóra helyén villogó karácsonyfa alatt, vagy éppen a szilveszteréjszakai tűzijátékkor. Olyankor mindig ünnep van a főtéren, s a városközpont is ünnepi arcát mutatja nekünk.

Azt olvastam valahol, hogy ünnepeink és ünnepléseink jellemeznek minket. Való igaz mindez, mert ünnepeink megtartása, ünneplésünk mikéntje a kultúránk egy része. Az igazi, maradandó ünneplésnek van egy belső, lelki titokzatossága, és van egy külső, látványos kellékvilága. A belső, lelki élményt csak csendben, ráhangolódva lehet átélni, a külső, a látványos színes, fényben úszó és hangulatos. A kettő együtt teszi élménnyé, igazán boldoggá ünnepeinket, ünnepléseinket.

Ennek a belső csendnek, lelki békének és örömhangulatnak áldásával kívánjunk egymásnak igazi ünneplést és boldog új évet!