2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Az első énekesekkel egy kis baj volt: vagy 6 asszony gyűlt egybe, az egyik rázendített a nótára, a többiek pedig zavaros makogással kísérték. Jó időbe került, míg megállapítottam, hogy a többi 5-nek, akik pedig énekelni jöttek, egyáltalán semmi hallásuk sincs és képtelenek minden zenei produkcióra. (…) Mikor kiderült hogy a jegyzői irodában nem megyünk semmire, mert a beidézett (és ügyetlenül megválogatott) emberek semmit sem tudnak, kijelentettem, hogy parasztházba kell mennünk. Erre megindultunk én, a jegyző, a segédjegyző, a közgyám, 3 irnok, a jegyző öccse és 2 tanító és elvonultunk egy parasztházba, egy állítólag teljesen »paraszt« asszonyhoz, aki szépen tud énekelni (közben egy cigányhoz is betértünk: kis viskójában ott tolongtunk vagy 30-an félórahosszatt – a szegény elegáns mosolyú, arisztokrata arcélű jegyzővel együtt). – Tehát az asszony megszólalt, és hangja végigbúgott rajtunk, mint egy primadonna üvöltménye. Kijelentettem hogy tiszta lehetetlenség ettől valamit fel venni. (…) Rémséges utakon jártam és rettentő szekereken. Igaz hogy a föld errefelé olyan, mint egy vizzel átitatott szivacs. Épen a csütörtöki nagy esőben mentünk át gyalog Orsováról Kincsesre. Innen is gyalog, Felső Orosziba, ahol – ismerik; készítik, használják a havasi kürtöt, de – ! egy fa frissen lenyúzott illetve lehúzott kérgéből készítik és ez a fa csak 2 hét mulva lesz nyúzásra érett! Átkozom a zeneakadémiát! – Még egy pár faluban megismétlődött az a kellemesség, hogy az asszonyok nem csak az első dal, hanem minden következő előtt alig akarták megkezdeni az éneklést” – írta Bartók Béla Ziegler Mártának a fenti sorokat Köszvényes Remetéről 1914. április 12-én. [Ifj. Bartók Béla: Bartók családi levelei (Bp. 1981), 318b sz. 227. old.]

Nem is gondolnánk, hogy mennyi bosszúsággal, kellemetlenséggel, szervezési bakik tömkelegével járhatott egy-egy ilyen népdalgyűjtési út. És ez csak egyike volt a gyűjtőutak sokaságának – Bartók 1906-tól folyamatosan járta az akkori Magyarország falvait, a Felvidéktől Erdélyig, amelynek eredménye többezernyi gyűjtött, ősi dallam: magyar, román, szlovák és számos további nép népdalkincse őrződött meg neki (is) köszönhetően, majd épült be abba az életműbe, amely egyik legnagyobb magyar zeneszerzőnket, zongoraművészünket, népdalkutatónkat világhírű komponistává, a huszadik század egyik legjelentősebb zeneszerzőjévé emelte. A hölgy pedig, akinek fenti levelét írta, Nagyszebenben született ugyan, de marosvásárhelyi volt: Ziegler Márta, Bartók Béla első felesége. „Bartók Béla 1909-ben vette feleségül Mártát. Házasságuk, amelyből ifj. Bartók Béla (1910–1994) született, 1923-ban ért véget. (…) Ziegler Márta unokatestvéreinek házaiban élt az 1900-as évek első évtizedében, a Károly háza a Gecse Dániel utca 46. szám alatt (ma Ştefan cel Mare 15. szám), az Emil háza a szemben lévő oldalon, a 45. szám (ma Ştefan cel Mare 8. szám) alatt volt. (…) Márta, képzett zenész lévén, nagyon hamar felismerte férje lángoló tehetségét. Az együtt töltött éveket e tehetség szolgálatába állította. Bármilyen áldozatra kész volt, szemgyengesége ellenére számtalan kottát másolt, cipelte a népdalgyűjtés kellékeit, erőpróbának minősíthető körülmények között utazott. (…) A Mártával töltött évek nem akármilyen életszakasza volt a zeneszerzőnek. Ekkor alakult ki a Richard Strauss-i nagyzenekari vízió expresszionizmusának, az új bécsi iskola tizenkétfokúságának és a népzenével való találkozás zenei anyanyelvvé magasztosulásának bartóki egybeolvasztása, azaz stílusának döntő irányvétele” – írta Csíky Boldizsár 2016. december 9-i lapszámunkban. 

Bartók Béla 1881. március 25-én született – a tegnap ünnepeltük (volna) a születésnapját.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató