Ütős muzsika

A zene kétségkívül magas szintű szellemi tevékenység. Nem véletlen tehát, hogy sok tudós foglalkozott és foglalkozik zenével. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy csak a szellemóriások kiváltsága a zenélés. Bolyai János a matematikusok élvonalába tartozott, mégis leghíresebb története zenéről és sportról szól. Egy legendás mérkőzést vívott tizenhárom lovastiszttel. Csak annyit kért ellenfeleitől, hogy minden mérkőzés előtt hegedülhessen egyet – és Bolyai János egytől egyig legyőzte kihívóit.

A zenélés hasznos edzés lehet sportolók számára is, mert a ritmus az idővel való versenyfutásra tanítja az éneklő, zenélő embert.

Bizonyára sokak számára ismerős a kalapácskezű magyar ökölvívó, Papp László neve. Ez a rettegett hírű verekedő azonban ugyanolyan jól bánt a hegedűvel és a cimbalommal is, mint az ökleivel. Kár, hogy erről az oldaláról kevésbé ismert.

Szövevényes a történelem útja. Egyik oldalról elvesz valamit, a másik téren visszaad. A trianoni döntés következtében Erdélyből többen áttelepültek az összezsugorított Magyarországra. A székelyföldi Rugonfalváról egy bizonyos Burkus Erzsébet nevű székely lány is kezébe vette a vándorbotot, és ami még megmaradt a félbeharapott hamuba sült pogácsából, azt feltarisznyálva messze utazott – mert magyar földön szeretett volna tovább élni. Budapestig meg se állt.

A magyar fővárosban találkozott későbbi férjével, egy taxisofőrrel, Papp Imrével. Az ismeretségnek házasság lett a folytatása. Aztán 1926. március 26-án az áldás is bekopogott a fiatal pár szerény hajlékába: megszületett László.

Az édesapa, aki a háborús idők alatt megtapasztalta az éhezést és a nyomort, fiát mindenképp menteni akarta a hasonló sorstól. Nem voltak előkelő kapcsolatai, ezért jól látta, hogy a gyermeknek saját képességeire kell támaszkodnia ahhoz, hogy boldogulhasson. Talán a legjobbat tette, amit édesapa tehet: hegedülni taníttatta a gyermeket. Úgy gondolta, hogy a muzsika majd segít.

A kis Laci figyelemre méltóan bánt a vonóval, de – mint a legtöbb gyerek – a labdát még jobban kedvelte. Édesapja azt se bánta, ha a fia netalán futballista vagy akár ökölvívó lesz, csak ember legyen belőle, de a muzsikálással akkor sem hagytak fel. A csintalan fiú tízévesen leesett egy fáról, és eltörte a csuklóját. Akkor úgy tűnt, hogy füstbe ment a bokszolói karrier. Sebaj, hiszen ott volt még két lehetőség: a zene és a futball. Laci a hegedű mellett a cimbalmot is egyre serényebben kezelte. A vonó segítségével megtanulta vezetni a dallamot, a cimbalommal pedig a ritmust diktálta.

Lehet, hogy Laci híres prímás lett volna, ha nem szól közbe egy tüdőgyulladás, amely 38 évesen magával ragadta az édesapát. Csak az édesanya találékonyságán múlott, hogy nem kellett éhezniük. A zeneórák elmaradtak – de megmaradt a zenéből nyert képesség, a virtuozitás. „Ha a Fater nem hagy itt olyan korán minket, talán a konzervatórium felé visz az utam. Már elég jól húztam a vonót, amikor a halála napján a Mutter megígértette velem, hogy három évig nem veszem elé a szekrény aljából” – mesélte később László.

A felcseperedő fiú az angyalföldi lakótelep hírhedt verekedőjévé vált. Egyszer iskolából hazafelé menet az is megtörtént, hogy összeszólalkozott egy nála jóval nagyobb diákkal, mire jutalmul kapott egy jókora nyaklevest. Laci se volt ijedős, és azonnal viszonozta a nevelést, sőt még ráadást is adott a hat évvel idősebb, beképzelt fickónak.

Tanulmányai befejeztével 15 évesen a Magyar Optikai Műveknél kapott állást. Itt lépett be a gyár futballcsapatába. 1942-ben a gyárnál ökölvívóosztály is indult, Laci azonnal beiratkozott az edzésekre. Az önfeledt boldogság nem tartott sokáig, mert 17 évesen besorozták katonának, és alighogy megmutatták nekik, milyen egy puska, máris a harcmezőre küldték. Úgy látszik, Laci a sors kegyeltje volt, mert útközben bombázták a vonatot, de ő ép bőrrel megúszta, és amerikai fogságba került.

A háború után hazatért, és vasúti rakodómunkásként tartotta fenn magát. A vasutasok sportegyesülete bokszklubot nyitott. Laci azonnal belépett a klubba. Az ilyen sportban természetes, hogy meglátszik az ember arcán az edzés. Amikor egy lila folttal tért haza, az édesanyja így vigasztalta: „Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt.”

Már néhány hónapja szorgalmasan látogatta az edzéseket, amikor nagy mérkőzést hirdettek 1945. október 6-án. A híres Bicsák Gyula és egy másik öklöző mérkőzését nézhették meg az erre vágyók. Természetesen Papp Laci is elment, hogy tanuljon a látottakból. Bicsák ellenfele azonban jobbnak látta nem megjelenni a küzdelmen. A tömeg elégedetlenkedett. Ekkor az edző odalépett Lacihoz, és arra kérte, hogy álljon ki Bicsák ellen. A kezdő fiú természetesen vonakodott, mert híres és tapasztalt ellenféllel kellett volna verekednie, de az edző azzal győzte meg, hogy már az is nagy dicsőség, ha valaki Bicsákkal megmérkőzhet. Papp végül belépett a szorítóba, és mindenki legnagyobb döbbenetére jól elverte a csepeli profit. A győztes Papp László neve szélvészként terjedt – egyből híres lett. Aznap este – a késés miatt – otthon még kikapott. Bár megpróbált csendben beosonni, „anyám várt, és jól hátba vágott a sodrófával, amiért kimaradtam. Először nem mertem megmondani, hogy bokszoló lettem”.

 (Folytatjuk)