Amit László esetleg elhallgatott otthon, azt a hírek elárulták. Édesanyjának nem kellett szégyenkeznie miatta. Fia sportszerűen mindenhol megállta a helyét. Élvezte a küzdelmet, és amikor padlóra küldte egyik amerikai ellenfelét, „odamentem, és mondtam, gyere, kiskomám – s segítettem a helyére”.
Győzelmet győzelemre halmozott, 29 profi meccséből mindössze kétszer kapott ki. Egyik sportszerű ellenfele, a lengyel Pietrzykowski, aki egyszer legyőzte Lászlót, majd később kikapott tőle, nagy tisztelettel méltatta a magyar verekedőt. „Papp minden bizonnyal a legjobb bokszoló azok közül, akiket valaha is láttam, és akikkel alkalmam volt az erőmet összemérni. Alacsony, izmos, hódító kis fekete bajusszal, jellegzetesen magyaros jelenség. Azt hihetnénk, hogy alacsony termete bizonyos előnyt jelent ellenfeleinek. Papp azonban annyira ruganyos volt, reflexe olyan páratlanul gyors, hogy szinte láthatatlan fejmozdulattal is elkerülte az erős csapásokat. Eleinte úgy tűnt, hogy egész fedetlen, és bármikor eltalálható. Szó sincs róla. Pappot eltalálni nagy művészet volt. Ahogy most, bizonyos idő távlatából visszaemlékszem rá, meg kell állapítanom, hogy ő az az ökölvívó, akinek egyetlen hibája se volt, jobb és bal kezével egyaránt hihetetlenül erőseket ütött. Mindezt tetézte ütéseinek szokatlan gyorsasága. Azok, akik a magyar bajnok ellen valaha is a szorítóba léptek, egyöntetűen állítják, hogy nem is ököllel, hanem kalapáccsal üt. Ilyen ellenféllel szemben semmiféle előre kiagyalt taktika nem lehet sikeres. A küzdelem bármely pillanatban Papp ellenfelének kiszámolásával végződhet.”
Sikereinek titka az adottságok mellett kitartó munkájában rejlett. „Helsinki után, az edzéseken begyakoroltam egy ütéskombinációt: sorozás után bal horog vagy sorozás után jobb horog. Aztán behunyt szemmel is ott fejeztem be, ahol kellett. Ez az, ami a mai gyerekeknek unalmas... Kezdő koromban azt hittem, mindent tudok. Szerencsére hamar rájöttem, hogy semmit se… (…) Akkor érkeztem az edzésekre, amikor még senki se volt ott, s akkor távoztam, amikor már mindenki hazament. Hivatásos versenyző koromban a legegyszerűbb gyakorlatokat is elővettem”. Az edzés olyan, akár egy ujjgyakorlat a hangszeren. Sokan értelmetlen időfecsérlésnek nézik, pedig abban van a siker kulcsa. Ugyanilyen az iskolai gyakorlás is: ismétlés a tudás anyja. Ha énekelünk, képességeinket újra és újra mozgásba hozzuk, szellemileg edzünk.
Papp László karrierje szépen ívelt felfelé, de világbajnok sohasem lehetett. Ezt az esélyt elvette tőle a magyar sportvezetés, mert Biszku Béla pártvezér és Gáspár Sándor szakszervezeti vezér nem engedélyezték további külföldi mérkőzéseit. Felesége és sporttársai hiába igyekeztek meggyőzni a döntéshozókat, Lászlót letiltották, és csak otthoni edzőként engedték tevékenykedni. Kisgyerekeket (is) kellett oktatnia annak, aki legyőzhette volna a világ titánjait.
Papp László bátran odamondott Egri Gyula sportvezető elnöknek. Az aktakukac gyenge érvvel igyekezett megmagyarázni a letiltást. Azt mondta, azért nem mehet László külföldre mérkőzni, mert nem lenne igazságos az otthoniakkal, hogy ő fél óra alatt több tízezer forintért mérkőzik, miközben otthon egy munkás csak néhány száz forint fizetést kap. László ekkor is célba talált: „Majd, ha a maga fizetése is annyi lesz, mint egy melósé, akkor én is bokszolok annyiért” – és becsapva maga mögött az ajtót, újabb kiütéses győzelemmel távozott az irodából.
A Boksz Világszövetség azonban nem feledkezett meg az idősödő magyar harcosról. Hatvanötödik születésnapján elismerésképp egy világbajnoki övvel ajándékozták meg. A sportszerű gesztusra Papp László elérzékenyülve válaszolt: „Én profiként is a magyar színeket képviseltem. Soha nem hoztam szégyent a magyar népre”.
A legyőzhetetlen bajnok utolsó mérkőzését 2003. október 16-án vívta, de ezúttal a betegség győzött…
A magyar titán tiszteletére nevezték el halálának évében a budapesti sportcsarnokot Papp László Sportarénának.
Sportkedvelők számára Papp László példakép, de jó, ha tudjuk, hogy a muzsikálásban is kitűnő volt. Egy Koppenhágában vendégszereplő cigányzenekarban cimbalmon játszott. Ütős volt a hangszeren és a porondon is.
A kép Nyáry Krisztián Igazi hősök című könyvéből származik
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
