Új pompájában a magyarbükkösi Kemény-udvarház

Magyarbükkösön az elmúlt időszakban két nemesi kúriát újítottak fel. Az egyik a Kemény-kastély, amelyben a helyi önkormányzat működik, a másik a helybeliek által kicsi kastélynak emlegetett Kemény-udvarház. Ezt a kúriát a Kemény család leszármazottai – a pusztakamarási Kemény Fruzsina fiai –, a Bilibók fivérek mentették meg az enyészettől. A felújított épület és a körülötte levő birtok a falu ékessége lett. Nem lehet úgy elmenni mellette, hogy szembe ne tűnjön, hiszen régi pompáját felöltve messziről tekintélyt sugároz. Az épület megmentése annál is inkább örvendetes, mert 1990 után nagyon sok uradalmi épület ment tönkre. Elég, ha csak a szentpáli Haller-kastélyra vagy az aranyosgerendi Kemény–Bánffy-kastélyra gondolunk. 

Hat évszázad történelem 

A most felújított Kemény-udvarház a 16. századig a Banc(h)za család tulajdonában volt. Az épület mögötti domb és erdő mai napig a Banca vagy Banconya nevet viseli. Az udvarház a 16. században került a magyargyerőmonostori Kemény Boldizsár tulajdonába, akinek addig a szomszédos Lándorban is volt birtoka. Boldizsár a bükkösi birtokon felújításba és építkezésbe kezdett, ezzel egy időben kezdetét vette egy mai napig tartó hosszú és fordulatos családtörténet.

1607-ben Bükkösön született Kemény János, aki édesapja, Kemény Boldizsár nyomdokába lépve fogarasi várkapitány, Alsó-Fehér megye főispánja, kincstartó, az ország generálisa, majd Erdély fejedelme volt. Kemény János az udvarház közelében további két épületet építtetett, az egyik a polgármesteri hivatalnak helyet adó kastély, a másik a vele szomszédos épület, aminek csak a hatalmas, kutat is magába foglaló pincéje maradt meg eredeti állapotban. Ezen egy 19-20. századi egyszerű épület áll.

A most felújított Kemény-udvarház az utóbbi két évszázadban eltűnt a művészettörténet térképéről. A magyarázat az lehet, hogy a házat a Kemény család különböző ágaihoz tartozó családtagok valamelyike folyamatosan lakta és életkörülményeihez alakította, illetve az adott kor ízléséhez igazította. Orbán Balázs is csak a két újabb épületről írt, és valószínűleg hibásan nevezte meg a mára csak a pincét őrző épületet Kemény János szülőházának. 

Kemény Boldizsár az udvarház részeként egy igen ritka legyezőboltozatos szobát építtetett, amit a Fogarason eltöltött várkapitányi évei ihlettek. Egy, a házban maradt falba épített kőablakon 1618-as felirat található, ami az akkori építkezés befejezésére utal. Korábban nem ismert, de a most feltárt és restaurált falfestések egyike az 1650-es évszámot jelöli. Ez már Kemény János idejében készült, és a jól ismert erdélyi reneszánsz virágos díszítőelemeket viseli magán.

 A későbbi – összesen három – különböző korból származó falfestések mind az adott kor ízlése szerint készültek a 18. és 19. században.

Az épületet 1770-ben újra felújították gróf Kemény Lászlónak köszönhetően. Erről tanúskodik a restaurálást megörökítő kőtábla, ami a kommunizmus éveiben a református templomba került, és ami visszakívánkozna a házra. Ekkor a barokkot idéző felfestésekkel látták el a termeket, és egy csehsüvegboltozatot alakítottak ki.

Ezt követően az 1860-as években került sor nagyobb felújításra, amit valószínűleg báró Kemény György végeztetett el. Ekkor sok kárt is szenvedett az épület, ugyanis számos korábbi reneszánsz és barokk részlete megsemmisült. A ház teljesen „modern”, a kor divatjának megfelelő klasszicista külsőt kapott, több hozzáépítéssel. Valószínűleg ez az oka annak, hogy elkerülte a művészettörténészek figyelmét, és így tűnt el máig az erdélyi reneszánsz építészeti alkotások közül. A műemléki jegyzékben sem szerepelt. A most restaurált épület a kommunizmus évei alatt a 19. századi elemek nagy részét elvesztette, csak a legkorábbi, a 16–17. századi épületmag maradt meg.

A ház utolsó 20. századi lakói Kemény Simon főispán, első neje, Pekry Emma, lányuk, Kemény Gabriella, majd Simon második felesége, Várady Ilona és közös gyermekük, Kemény Viktor voltak. Legvégül, a háborút követően, Gabriella nagyfia, Stefan Fay és családja laktak itt.

Kemény Simon első, Pekry Emmával kötött házasságából származó leánya, Gabriella Csombordon, a nagyszülői Kemény-birtokon született. Az édesanya a szülés után meghalt, Gabriella az édesapjával, Alsó-Fehér vármegye főispánjával Bükkösön nőtt fel, ahol Várady Ilona vezette a háztartást.

Gabriella a budapesti gimnáziumi évek alatt ismerte meg Fáy József akkori joghallgatót, akihez Dicsőszentmártonban 1918-ban ment férjhez. Röviddel a házasságkötést követően Bukarestbe költöztek, ahol Fáy József az új román parlamentben a Székelyföld képviselője lett. 

Simon báró halála előtt örökösének második feleségét, Ilonát és a később elismert fiúgyermekét, Viktort tette meg, Gabriellát megfosztva az örökség rá eső részétől. Azonban Viktor 1945-ben, Ilona 1946-ban elhunyt, így Gabriella két fia, István és András, akkor már Ştefan és Andrei Fay lett az örökös. A fiúk Bukarestben nőttek fel, ahol az édesapjuk rövid diplomáciai karriert futott be. Fiatalon, 1927-ben halt meg diplomataként, Brüsszelben. Ekkor a fiai kilenc-, illetve hétévesek voltak, és a család továbbra is Bukarestben élt. Gabriella nehéz körülmények közé került (ugyanis nem volt nyugdíjra jogosult a férje, József rövid karrierje miatt). Fiai Bukarestbe jártak iskolába, és az eddigi ismeretek szerint nem tanultak meg magyarul. Gabriella fiatalon, 43 évesen, 1940-ben hunyt el a román fővárosban.

A nagyobbik Fay fiú, Ştefan J. Fay Onesten lakott feleségével, Voica Bogdannal. Andrei, az öcs lemondott az örökség rá eső részéről, így Ştefan J. Fay Onestről Bükkösre költözött, ahol Viktor felesége, Balás Karolina volt a közvetlen szomszédja. (Ezt a házat lebontották.) Ştefan J. Fayék mindössze két évet éltek itt, az 1949. tavaszi államosításig, amikor mindenkit kitelepítettek, és az épületeket birtokba vette a kommunista hatalom, majd annak eredménye, az enyészet. Ştefan J. Fay 70 évesen, 1988-ban fejezte be élete főművének tekinthető, a szüleinek emléket állító regényét, a Moartea baroaneit, amiben a magyarbükkösi ház központi szerepet játszik. 

Három évet tartott a restaurálás 

A bükkösi birtok a rendszerváltás után került vissza Kemény Viktor oldalági rokonainak és a Fay örökösök tulajdonába. Ezt követően az ezredforduló második évtizedében újra a Kemény leszármazottak tulajdona lett, akik önerőből három éven át tartó szakszerű, egyebek között régészetet, levéltári és falképkutatást is magában foglaló felújításba kezdtek. Ennek eredményeként került felszínre az első ismert tulajdonos, a Banc(h)za család 1546-os évszámot tartalmazó feliratos köve, és számos korábbi és későbbi emlék. 

Az udvarház helyreállításában Emődi Tamás műemléképítész és művészettörténész, Kiss Loránd falkép-restaurátor, Kiss Zoltán és Gere István kőrestaurátorok játszottak nagyon nagy szerepet. A késő reneszánsz kori erdélyi udvarház a lőréses fallal, zsindellyel fedett tetővel, reneszánsz párkányzattal, faragott kőablakokkal régi pompáját idézi. 

A falképekről eddig semmilyen adat nem volt, de Kiss Loránd csapatának köszönhetően megmenekült, ami menthető volt, köztük egy, a már a Boldizsár építkezéseinek éveiben is világhírű George Buchanan 16. századi skót humanista (két skót királyi ivadék nevelője) egy alvófülkében olvasható zsoltárparafrázisának sorai. Mind az 1770-es, mind az 1860-as nagy beavatkozások falfestései, ahol lehetett, restaurálásra kerültek. Így az udvarház egy valóságos „időutazás” élményét nyújtja.

Késő reneszánsz kori kertet alakítanak ki

Nem közismert, hogy a bükkösi birtokról két 17. századi inventárium is megmaradt a levéltárakban. Kolozsváron őrzik az 1646-os és Budapesten az 1552-es összeírást. Mindkettő, különösen ez utóbbi, nagyon részletesen rendelkezik a bükkösi kertekről. Most az ezeket felidéző rekonstrukció zajlik, várhatóan két-három év múlva a késő erdélyi reneszánsz kort is részleteiben felidéző kert fogja a házat körülvenni, ugyanis a korábbi parkból mindössze egyetlen kínai páfrányfenyő maradt meg, az is villám sújtotta állapotban. De ahogyan ez a páfrányfenyő minden ősszel aranyra festi leveleivel a környezetét, így próbálja a magyarbükkösi udvarház is visszanyerni az életet.