Valamit a munkatempóról is
2022-10-10 14:38:51
- Kuszálik Péter
Azt már az elején leszögezhetem, hogy a város gazdái nemcsak most, hanem 150 évvel ezelőtt is roppant megfontoltan végezték a munkájukat. Talán helyesebb lenne a lassan melléknévvel illetnem a hivatalosságok munkatempóját, mert a megfontoltságban a gondolkodás is benne van, de az néha messzire elkerüli a városházát (meg az alá- vagy mellérendelt hivatalokat). No, lapozzuk csak föl a korabeli lapokat, hadd lám, mit írtak akkoriban a magamfajta írástudók. Zsummogtak ők is…
„A városi kocsiutak botrányos állapotban vannak. Nem egy utcában, de lehet mondani, hogy mindenikben, le egészen a vasúti állomásig, pedig ez a vonal a tavaly makadámirozva is volt. [Értsd: zúzott kővel leszórva és megdöngölve.] Ha egy beteg ember orvoshoz akarja vitetni magát, vagy friss levegőre akar kikocsizni, előzetesen el kell készítse a végrendeletét, mert a zökkenős utcákon könnyen kiadhatja a lelkét. Csupa lyuk, csupa gübbenő, kátyú és feneketlen sártenger, például a vasút felé. De a Kossuth Lajos utca, az Arany János, a Jókai Mór, az Eötvös utca, a Széchenyi tér, a Deák Ferenc utca, a Baross Gábor utca, Szent Miklós utca és az ég tudja hány, mind olyan állapotban van, hogy a közlekedés már lehetetlen, és a tanács kiváló türelemmel nézi és hallgatja a bérkocsik elpattant rugóinak brekegését. Ha nem tévedünk, a kövezetvám 60.000 forintot jövedelmez a város pénztárának, és így a vidékről bejáró közönségnek is jogos követelménye az, hogy tisztességes jó úton járjon a városban, ha már a vámpénzt tőle megkövetelik. Gőzfürdő, állandó színház, városháza, közvágóhíd stb. mind a jövőbe vetett szép remények, melyek örömeit a mai emberek csak a másvilágon fogják élvezni. Vajha az odavezető úton is ne kellene úgy döcögnünk, hogy a síron túl is fájjon…” (Közérdek, 1896. júl. 12.)
A vasútépítés meglepően gyorsan haladt, de a városházi döntések csak hosszú vajúdással születtek meg. A városi képviselőtestület a „vasúti indóház helyéül az ún. Houchard-kert melletti tért ajánlja, mint legcélszerűbbet”. (Székely Hírlap, 1869. aug. 4.) – Röpke három hónap után egy vegyes bizottság rábólintott arra, hogy „a kolozsvári út szélén fekvő Houchard-kert végére” építsék föl az állomás épületét. (Székely Hírlap, 1869. nov. 27.)
A Gyulafehérvár–Marosvásárhely vasútvonalat két év múlva avatták föl, írta az Erdély című hírlap 1871. november 23-án. Az északkelet felé történő hosszabbításra 13 évet kellett várni; a Marosvásárhely–Szászrégen vasútvonal közigazgatási bejárása tova 1884 novemberében volt, csak ezután következhetett az építkezés. A harminc kilométernyi vaspályát 15 (tizenöt!) hónap után: 1886. január 16-án avatták föl. Erőgépek és válságmenedzserek még nem voltak, csak kubikosok (plusz: csákány, lapát, talicska) és lovas kocsik. A Szászrégen–Csíkszereda vonal két év alatt készült el – írta egy visszatekintő cikkében az 1897-ben indított Székely Lapok (1898. márc. 31.).
Egy korábbi cikkből is idéznék: „Naponta 300 munkás dolgozik a vasútépítésen, a vonal már majdnem Meggyesfalváig ér.” (Székely Hírlap, 1870. márc. 30.) – Ja, ha a „munkások dolgoznak”, akkor könnyű haladni! A mai állapotokat nagyjából ismeri a kedves olvasó (ha nem, akkor felidézném Kelemen Árpád írásait, aki az idén nyáron elemezte e hasábokon a Vízművek munkastílusát), de nekem is van egy aprócska sztorim; Tamás bátyát idézem (szóltam már róla, itt lakik a szomszédban, ő is ingyen tesz-vesz a köz érdekében): „Amikor – néhány éve – a közüzemektől idejött négy darab egészségesnek látszó, de kissé túlsúlyos dolgozó, hogy a játszótéren gödröt ássanak az új hinták lábazatának, azért sírtak, hogy kézi szerszámokkal kell dolgozniuk…” Képzeld el, Hermina, micsoda megaláztatás: kézzel dolgozni, a 21. században!
A munkamorálról is lenne mondanivalóm, hirtelenjében csak néhány példát mondok.
1994 decemberében egy németországi kisvárosban jártam. Naponta sétáltam, s megfigyelhettem, miként is dolgoznak a híresen pontos német szakik. Egy nap az egyik belvárosi utcában széles és mély munkagödör éktelenkedett, másnapra betömték és a törmeléket is elhordták, harmadnapra friss aszfalt takarta a munka helyét. Nos, ez már nálunk is kezdett megszokottá válni, az egyszerűbb csőtöréseket példás gyorsasággal oldják meg, s már az is előfordult, hogy hajnaltól délutánig befejezték a harmadik fázist is. Dicséret érte!
A módszer még nem általános, csupán egyetlen cég dolgozik ilyen gyorsan és ’tisztán’. Az ellenpélda: az Eminescu utca páros oldalán – kb. a harmadik telken – új házat építettek, befejezték, a járdát is leaszfaltozták, ám az erősáramú földelés laposvas szalagja még ott botlasztja az arra járókat.
Más. A régi bőrgyári óvoda mellett – a nyár folyamán – megjavították a Kornisára vezető lépcsősor szélesebb szakaszát, s a zsaluzás cementes deszkái valami három hétig hevertek félrelökve. – Lesz-e csend, rend és tisztaság Vásárhelyen? Talán, de én azt már nem érem meg.
