A választók bölcsebbek, mint ahogy a politikusok gondolják

Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke egyhetes erdélyi körútjának zárónapján meglátogatta a Népújság szerkesztőségét. A munkatársakkal folytatott kötetlen beszélgetés után arról kérdeztük, milyen tapasztalatokat szerzett a magyar politikai alakulatokkal és önkormányzati vezetőkkel tartott megbeszéléseken?

Fotó: Vajda György

Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke egyhetes erdélyi körútjának zárónapján meglátogatta a Népújság szerkesztőségét. A munkatársakkal folytatott kötetlen beszélgetés után arról kérdeztük, milyen tapasztalatokat szerzett a magyar politikai alakulatokkal és önkormányzati vezetőkkel tartott megbeszéléseken?

– A Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnökeként és az autonómia albizottság elnökeként a két választás közötti időszakban fontos volt számomra, hogy a lehető legtöbb információt kapjam arról, hogy melyek a tanulságai az önkormányzati választásoknak, és hogyan készülnek az erdélyi magyar pártok, pártszövetségek a december 9-i megmérettetésre. Nagyon fontos kiindulópontnak tartom azt, hogy itt helyben kell eldönteni, mi történjen a választások előtt. Nem akarok kívülről beleszólni, így is épp elég az az exportált gyűlöletstruktúra, amit időnként látunk az anyaországból, csak azokat a sarokpontokat tudom megfogalmazni, amelyeket én kívánatosnak tartanék.

– Mire kellene figyeljenek az erdélyi magyar politikusok?

– Egyrészt a legfontosabb az, hogy a magyarság jelentős képviselettel rendelkezzen Bukarestben. Számomra ez azt jelenti, hogy a szavazatokat és a mandátumokat is maximalizálni tudja. Kizárólag akkor lehet közösségi igényeket a romániai parlament asztalára tenni, hogyha a képviselők ott ülnek az asztal mellett és a döntéshozatalban benne vannak. A másik sarokpont, amit szeretnék megfogalmazni, hogy nyilván egészen más egy önkormányzati választáson a versengés, mint egy parlamenti választáson. Nagy a tét, hisz egy olyan közösségnek a sorsáról, következő négy esztendejéről van szó, amelyik foglalkozik az önrendelkezés kérdésével, és terítéken van a kisebbségi törvény kérdése is. Sorolhatnám tovább mindazokat, amelyek – az oktatástól a demográfiai kérdésekig – kizárólag akkor valósíthatók meg, ha a jelenlétünk minden egyes döntéshozó szervben megvan. Én azt tapasztaltam, hogy az önkormányzati választások mély sebeket ütöttek a politikusokban.

– Lehet-e továbblépni?

– Két igét szoktam mindig használni: felismerés és belátás. Azt hiszem, abba az irányba kell terelni a közhangulatot, ami a szavazat- és mandátummaximalizálás irányába viszi az erdélyi magyarságot. Mindig bízom a választók bölcsességében. Szerintem a választók sokkal bölcsebben gondolkoznak és szavaznak, mint ahogy mi, politikusok időnként gondoljuk.

– Az elmúlt tíz évben Önnek több kezdeményezése volt a külhoni magyarság reális képviseletének kiépítésére. Jelenleg mire helyezné a hangsúlyt?

– Fontosnak tartom azt, hogy a 2011-ben alaptörvényben megfogalmazásra került – s ezt a Szociális Unió és általam előterjesztett alkotmánytervezet is tartalmazta – a határon túl élő magyarságért viselt felelősség. Önmagában ez az alaptétel azt jelenti, hogy egyrészt a szimbolikus térben kell azt a kört meghatározni, ami az érzelmi azonosulást, a közös ihletet jelenti. Ebben nagy előrelépés volt a kettős állampolgárság rendezése. Alkalmam volt utam során Csíkszeredában egy állampolgársági eskütételen részt venni. A vendégkönyvben olvastam egy szívbemarkoló bejegyzést, amelyben az eskütevő azt írta: ha az édesapja ezt megérhette volna, akkor lehet, tíz évvel tovább él.

Fontos dolog a nemzeti összetartozás napja, a nemzeti összetartozás kinyilatkoztatása, de ezeken a szimbolikus tereken túl nagyon fontosnak tartom a szervezeti és annak a jogi háttérnek a megteremtését, ami a párbeszéd terepét jelenti. Ma már újra létezik a MÁÉRT, maradt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma – amire azért vagyok büszke, mert sikerült olyasmit megteremteni, amit nem kezdett ki a választások és az idő vasfoga –, és fontos lépés volt a Parlamentben a Nemzeti Összetartozás Bizottság létrehozása, ahol például a támogatási kérdésekben konszenzussal döntünk. A jogi háttérben pedig a választójog megadása fontos lépés volt. Ebben viszont szeretnék kritikát is megfogalmazni. Úgy gondolom, hogy a kétharmados kormánykoalíció nem ment el egészen addig, amíg el lehetett volna menni a választójog kérdésében. Hiszen a választójogot megkapták ugyan azok a magyar állampolgárok, akik az ország határain kívül élnek, a választhatóságot azonban nem. A Szociális Unió alkotmánytervezete is inkább azt támogatta volna, hogy – ugyanúgy, ahogy Romániában is létezik – a Magyarországon kívül élő magyarság számára is legyenek választókörzetek. Ebből adódik a másik kritikám: létre kellett volna hozni Magyarországon is a kétkamarás parlamentet. A felsőházban ott ülhettek volna a hazai nemzetiségek és a határokon kívül élő magyarság képviselői is.

– Erdélyi körútja kezdetén Ön részt vett a külhoni magyar újságírók gyergyószárhegyi tanácskozásán. Mi a véleménye erről a sajtóról? Milyen mértékben vállalja fel ez a média a közösség szolgálatát?

– Ezeknek a médiamunkásoknak – számomra ez egy pozitív megnevezés – csak köszönet jár. Naponta teszik a dolgukat, sokszor olyan körülmények között, ami saját erejüket is meghaladja. Én úgy hiszem, egy olyan missziót és szolgálatot teljesítenek, ami a magyarság számára rendkívül fontos. A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának gyűlésein lefolytatott vitákat mindig azért élvezem, mert ott nyilván egymásnak feszülnek azok a kérdések, hogy szabad-e a nemzeti feladatot ellátó médiumot kirakni a piaci versenynek? Véleményem az, hogy különleges missziójuk van ezeknek a médiumoknak. A nemzet szolgálatában állnak, amit igenis támogatni kell. Hiszen önmagában az, hogy szórványban még vannak, akik magyarul beszélnek, sokszor annak is köszönhető, hogy naponta vehetnek magyar újságot a kezükbe. Az információátadás, a hitelesség szempontjainak ezek a médiumok mind eleget tesznek. Nekem mint magyarországi politikusnak az a feladatom, hogy segítsem a Kárpát-medencei médiastratégia kidolgozását. Gratulálok is a KMÚEK-nek, de ugyanúgy a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének is, amely motorja ennek a kérdésnek, hogy fölvállalták egy olyan stratégia elkészítését, amely fölméri, melyik területen melyek a leghangsúlyosabb kérdések. Távlatokban is fogunk tudni tenni azért, hogy világos legyen a támogatási rendszer is, és nem apró csatornákon folynak el fillérek, amelyek, remélem, ha egy mederbe terelődnek, akkor sokkal nagyobb segítséget tudnak jelenteni.