Közel félszáz elsőéves jogászhallgatót tettek lapátra a Bukaresti Egyetemen, mivel csaltak a februári vizsgákon. Alapból szögezzük le: csalni sehol sem szép, azonban ebben az országban gyakorlatilag bárhol elfogadott, azért is mennek úgy itt a dolgok, ahogyan nap mint nap tapasztaljuk.
Ez nagyrészt onnan ered, hogy itt a papírnak van becsülete, a diplomának, és kevésbé a tudásnak, a hozzáértésnek. És amióta ezt az országot a két, hegyeken túli fejedelemség egyesítésével eggyé kovácsolták, azóta itt mindig is az élelmeseknek állt a bál, nem azoknak, akik becsülettel megdolgoztak az eredményeikért. Szóval, a csaló gólyák megérdemlik a példás büntetést, vétkükön valamit, de nem sokat enyhít, hogy túl sok inspirációt kaptak és kapnak a szabályok kijátszására. És gyakorlatilag biztosak lehetünk benne, hogy más oktatási intézmények egyéb szakjain sem színtiszta munka és valódi tudás áll mindenkinél a vizsgaeredmények mögött, legfeljebb kevesek esetéből lesz sajtónyilvánosságot kapó nyilvános lebukás.
A gond ott van, hogy nem látszik a láthatáron egy olyan változás, ami oda vezethetne, hogy az ilyen és egyéb csalást ne csak a kicsik, hanem a nagyobbak esetében is drasztikusan büntessék, hiszen egyforma vétekért elvileg bárkinek egyforma büntetés is járna. De csak elvileg, mert amíg az elsőéves diákot kivágják az egyetemről, addig a doktori dolgozatát elcsaló politikus, ha történetesen épp ő a fungáló miniszterelnök, akkor az oktatási tárca vezetője segítségével – aki hogy, hogy nem, de most megint ugyanazt a minisztériumot irányítja –, lefejezhette a vétke ügyében eljáró testületet. Végül nem úszta meg az ügyet a szocik egykori ifjú titánja, mert addig vitézkedett, amíg új pártjával a parlamentből is kizúgott, de a csalás nyomán szerzett hasznot a mai napig nem kérték számon rajta, és valószínűleg nem is fogják. És lehetne folytatni a sort más, diplomabotrányokba keveredett közszereplőkkel, csak nem lenne elég erre egy nyomtatott lapszámunk teljes terjedelme. Ők is, meg a gyatra iskolai eredményeivel egyenesen dicsekvő volt államelnök – és még sokan mások – mind azon dolgoztak, hogy elhitessék ezekkel a diákokkal és más, a vizsgákon vagy az élet egyéb próbatételein rövidítő utat választókkal is, hogy ez a helyes és jó, így kell eredményeket felmutatni, nem kell korrekt munkával fáradozni. Csak a valóság, amivel akkor szembesülünk, amikor számba vesszük, hogy ez a jobb sorsra érdemes ország milyen állapotban van, na az cáfolja meg ezt az „értékrendet”, de nagyon. Mert az élet valódi iskolájában nem lehet átverni a vizsgabizottságot, legfeljebb saját magunkat.
