2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több tíz termelő, kézműves állította ki termékeit Marosvásárhely főterén a hét végi bornapok alkalmával megszervezett vásáron. Bár a kiállítók nagy része román nemzetiségű volt, jöttek a Székelyföldről, de még Magyarországról is.  

Fotó: Nagy Tibor


 

Több tíz termelő, kézműves állította ki termékeit Marosvásárhely főterén a hét végi bornapok alkalmával megszervezett vásáron. Bár a kiállítók nagy része román nemzetiségű volt, jöttek a Székelyföldről, de még Magyarországról is.

A főtéri parksétány végig megtelt kiállítókkal, akik zömében Vâlcea megyéből, Konstancáról, Bukarestből, Máramarosból, illetve Fehér megyéből érkeztek. A moldvai termelők boraikat tették közszemlére, Maros megyéből néhány bőrdíszművessel is találkoztunk, egy kolozsvári magyar művész pedig gyönyörű varrottasait hozta el. Szinte nem akadt látogató, aki el ne időzött volna a magyarországi Barna Beáta gyékénytárgyai előtt, szebbnél szebb fonott virágtartókkal, kosarakkal érkezett a művész Marosvásárhelyre. Elmondása szerint járt már itt, és ezúttal a polgármesteri hivatal meghívására hozta el termékeit a kézművesvásárra. Az asztalok mellett végigsétálva három korondi kézművessel is találkoztunk, akik mutatós cseréptárgyaikat állították ki. A bátosiak asztala előtt szinte mindig kígyózott a sor, sokan nagyobb mennyiségben vásároltak zamatos, lédús bátosi almát és körtét.

 

Házilag készült savanyúság és természetes szörpök

A marosszentkirályi Varga Enikő asztala számtalan finomságtól roskadozott, ő azoknak a háziasszonyoknak a dolgát könnyíti meg, akiknek elfoglaltságaik miatt nem jut idejük a befőzésre. Ízlésesen felcímkézett kis üvegekben torma, házilag készített mustár, cékla, savanyú káposzta, paradicsomlé, házi laska, zakuszka és különféle savanyúságok várták a vásárlókat. Az egyik aprócska üvegen a csípőspaprika-lekvár feliratra lettünk figyelmesek. Varga Enikő elmondta, hogy ez valójában egy pikáns szósz, ami húsok mellé tálalva igen különleges ínyencségnek számít. Megtudtuk, a maros-szentkirályi asszony rendszeresen a November 7. negyedi piacon kínálja termékeit, mint mondta, kialakult a kliensköre, akik mindig tőle vásárolnak.

A szomszédos asztalnál házilag készült természetes szörpök, lekvárok csalogatták a látogatókat. Készítőjük, Moldován Szeredai Noémi Székelykeresztúr mellől, Csekefalváról érkezett. – Négy éve dolgozom gyümölcsökkel, akárcsak sok székelyföldi háziasszony. Tulajdonképpen Székely-udvarhelyen a Civitas Alapítvány kezdeményezte, hogy a falusi asszonyok a helyben megtermelt gyümölcsöket feldolgozzák, és elindították a gyümölcsfesztivált, ahol piacot biztosítanak a gazdasszonyoknak, ami óriási előny, hiszen nem kell saját vállalkozásod legyen ahhoz, hogy bizonyos alkalmakkor tudd értékesíteni a termékeidet. Szörpöket hozunk, például kökényszörpöt, emellett „munkás lekvárokat”, amelyeket nem főzünk, hanem átpasszírozunk, például somlekvárt, homoktövist, feketeribizlit, de teafüveink is vannak. Marosvásárhelyi születésű vagyok, nyáron jártunk a Forgatagon, ahol nagy sikernek örvendtek a termékeink. Akkor én voltam az egyedüli gyümölcstermelő, és ekkor jöttem rá, mily sokat jelent, hogy Hargita Megye Tanácsa meg a Civitas felkarolja a környékbeli gazdasszonyokat, és támogatja őket az értékesítésben. A környékünkön így már egyre kevesebb gyümölcsből lesz pálinka, mivel szörpök, lekvárok formájában megvan rá a kereslet. Vásárokon veszünk részt, a címkéken telefonszám van, és annak alapján majd utólag rendelnek a vásárlók. Sok esetben vásárokon döbbenünk rá, hogy ami számunkra otthon természetes, például a somlekvár, hecserli, kökényszörp, kilépve egy nagyobb városba, nagyobb piacra, ott már kuriózumnak számít – mondta a termelő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató