Gyakran, elég sok kérdéskörrel összefüggésben kap említést az úgynevezett diaszpóra. A napokban annak kapcsán került ismét szóba, hogy az ország külföldön dolgozó állampolgárai több pénzzel táplálják mostoha hazájuk gazdaságát, mint az európai uniós pályázati alapok vagy az itt üzletelő külföldi befektetők. Ami most jó, de hosszabb távon felér egy anyagi katasztrófával.
A minap a jegybank tette közzé, hogy a vendégmunkások a tavaly 5,6 milliárd eurót küldtek haza. A jegybankárok adatainak pontosságával nem vitázunk, de nekik csak az a pénz van a látókörükben, ami a felügyeletük alá tartozó hazai bankhálózatban levő számlákon megfordul. Amit készpénzben hozhattak be az illetők az országba, vagy a számos, a jegybank látókörén kívül eső internetes pénzkezelő alkalmazáson utalhattak, arról az adatközlőnek legfeljebb becslései lehetnek, így simán meglehet, hogy bőven túl van a hatmilliárdon ez az összeg. Ez nagyobb, mint a szokványos uniós alapok vagy akár az utóbbi időben gyakran világmegváltóként emlegetett újjáépítési alap keretösszegeinek egy-egy évre leosztott része.
A vendégmunkások átlagban számítva a külföldi befektetőknél is többet hoznak az országba. Igaz, a külföldi beruházások értéke tavaly nagyot ugrott a megelőző koronás esztendő megtorpanása után, és elérte a kilencmilliárd eurót, de a pandémia előtti normális évek külföldi beruházási adatai 4,5 milliárdos átlagot mutatnak, ráadásul ezt a képet az is árnyalja, hogy abba beleszámítják a visszaforgatott nyereséget is, ami mesterségesen felfele srófolja a végértéket.
Ez pillanatnyilag nyilván mindenkinek jó anyagilag, hiszen a főleg a fogyasztásra kalibrált gazdaság és az erre kivetett adókból kaszáló államkassza is jól arat ezekből a milliárdokból. De ha ennek a senki által nem ismert pontos számú, többmilliósra taksált rétegnek legalább a fele itthon kereshette volna meg azt a pénzt, ami mellett még félre is tudott tenni – nem is keveset –, akkor például nem kellene évente több milliárd lejjel kipótolni a nyugdíjkasszát. Vagy az államadósság sem gyarapodna olyan tempóban, hogy a hitelkamataira lassan annyit költ az ország, mint a hadseregre. És a mélyülő hitelcsapdából majd kell egy generációnyi idő kimászni, ha még lesz valakinek erre kedve itt maradni törlesztőnek. És az anyagi dráma mellett ne feledkezzünk el a diaszpóralét hátterében levő szétszakított családok, magukra hagyott gyerekek és öregek sok ezreinek drámáiról sem. Mindez a négyévente jólétet ígérő politikusok lelkén szárad, mert nekik kellett volna úgy gazdálkodniuk az országgal, hogy ezek a milliárdok hazai befektetések adóiból és illetékeiből kerüljenek a gazdaságba, nem pedig a fél földrészen szétszóródott vendégmunkások hazaküldött megtakarításaiból, és senki ne kényszerüljön vándorbotot ragadni a megélhetéséért.
