Vannak vidékek

Kányádi Sándor szülőföldről írott egyik legszebb versciklusának a sorai peregnek bennem, ahogy a Székelyudvarhely közeli kicsi település, Ocfalva felé elkanyarodik az út.

A székelyderzsi műemlék templom

Kányádi Sándor szülőföldről írott egyik legszebb versciklusának a sorai peregnek bennem, ahogy a Székelyudvarhely közeli kicsi település, Ocfalva felé elkanyarodik az út. A 200 lelkes faluról régen tudom, hogy Bárdosi Ilona, Marosvásárhely egyik legkiválóbb, immár nyugalmazott tanítónőjének szülőfaluja, ahol kisgyermekként leste el a mesterséget, a hivatást. Amit olyan szinten művelt évtizedeken át, hogy egyetlen szavára volt tanítványainak szülei és sorstársai kerekednek fel ma is, s vesznek részt az általa fáradhatatlanul szervezett kirándulásokon. A hajdani élményt jelentő utak emlékére, amelyek közösségalakító erejük mellett a szülőföld megismerésére, a szülőföld iránti ragaszkodásra tanítottak gyermeket és szülőt egyaránt.

Bár a székelyderzsi műemlék templom meglátogatása a cél, hűséges kirándulótársainak ezúttal a szülőfalut, népes családjának otthon maradt tagjait és azok nem mindennapi vendégszeretetét mutatta be. Az árvíz mosta szülői ház helyét, ahonnan csak magukat menthették, a nagyanya egykori otthonát, akinek több mint félszáz unokájához és dédunokájához volt szíves szava, a templomot, ahol életének legfontosabb eseményei zajlottak.

Bár százszor látott helyeken vezetett az út – az Ispán-kút, a székelykeresztúri Gyárfás-kúria szépen gondozott emlékparkja, ahol a Kányádi Sándor által megénekelt körtefa vaspántokkal összefogott törzse áll, a székely népgyűlések helyszíne, s a Keresztúr és Udvarhely között költőket termő falvak, Betfalva, Tompa László szülőhelye, s Nagygalambfalva, ahol az utca „szádán” álló kút mellől, a versbeli öreg néni lényegült át a halhatatlanságba – mindez Bárdosi Ilona vezetésével különleges jelentést nyert, többről, másról mesélt, mint megszokott útjainkon. Mintha ünneplőt öltött volna magára a táj, s Ocfalva is, ahol özvegy Németh Zsuzsa, Forró Albert és Gizella, fiuk és unokájuk, Dósa Andris friss túrós lepénnyel, kávéval várt. A református templomban az újkenyér ünnepén Barabási Domokos lelkész hirdette az igét, s osztott úrvacsorát a helybelieknek és a vendégeknek. Aztán Miklósfalván, Kányádon kanyargott át az aszfalt-út, amely Székelyderzs határában elfogyott, s az augusztus végi kánikulában sűrű porfelhőben fulladozott a falu és az UNESCO világörökség részének nyilvánított templom is. A páratlan műemléket építői fallal vették körül, s válságos időkben kettős kapuval védekeztek az ellenséggel szemben. A szász erődtemplomok mintájára a falu megfogyatkozott lakói élelmiszerkészletüket ma is a templomfalon belül tartják. A gabonásládák között szabadtéri néprajzi múzeum mutatja be a falusi élet jellegzetes tárgyait, s a bástyák hűvösében évszázados kampókon lóg a szalonna és a sonka, amihez csak hetente egyszer lehet hozzáférni. Az unitárius templom falán feltárt freskók szinte életnagyságú alakjai, különlegesen szép színei, drámaisága minden alkalommal lenyűgözők. A képregényszerűen ábrázolt Szent László-legenda, a felvonulás, az ütközet, a párviadal, a lefejezés, a pihenés a fény győzelmét jelképezik a sötétség fölött. A másik oldalon hasonló erejű képen Mihály arkangyal a jókat és a rosszakat méri meg, s Pál apostol megtérését is megfestette a hajdani művész – olvasom a kirándulóknak gyöngybetűkkel írott eligazító szövegben, s elmondja a helyi idegenvezető is, aki állandó jelleggel a látogatók rendelkezésére áll. A jobb oldali falba építették be a rovásírásos téglát, s a templom boltívei faragott gyámkövekben végződnek. Bár vannak templomok, ahol kifejezetten szép, a derzsiben számomra nem illenek a hangulatba a festett, színes vargyasi kazetták, a konfirmáló fiatalok ajándékai. S bár a gabonásládák között elegáns mellékhelyiséget képeztek ki, kevesebb porral, rendezettebb pázsittal a templom és környéke még szebbnek, gondozottabbnak látszana.

Visszafelé újra megtapasztaljuk az ocfalvi vendégszeretetet, amely omló, ízletes töltött káposzta formájában várja a kirándulókat. A hazafele útba még belefér Udvarhely határában a Székely kálvária 14 stációjának a megtekintése, s minden faragott kőtömb előtt az évszám által jelzett történelmi esemény története, amit a kirándulás vezetője fáradhatatlanul mesél, amíg felérünk az Ugron-kápolnához. Farkaslakán megállunk az impozáns Trianon-emlékműnél, s Tamási Áronra a két cserefa alatt Kányádi Sándor versével emlékezünk. Az autóbuszban pedig kifogyhatatlanul szólnak az ismert és a sosem hallott, gyönyörű, eredeti népdalok, amelyek még a Ballótrans gépkocsivezetőjét is meghatják, s a délutáni lágy fényben fürdő tájak mellett arról a legbelül őrzött vidékről hoznak üzenetet, amelynek rétjein és bércein szavak és dallamok sarjadnak, hogy a keserűt is édessé ízesítsék. Így, ilyen hangulatban érdemes útra kelni.