Vendégváró kincsek

Kedves, szép néprajzi gyűjtemény található egy kétszáz éves, öreg fák árnyékában meghúzódó makfalvi épületben, ahol a sötétebb sarkokban pókháló is fellelhető imitt-amott, amint Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, a Wesselényi Kulturális Egylet vezetője mondta, miközben végigkalauzolt a pár szobából álló falumúzeumon.

Fotó: Nagy Tibor

Kedves, szép néprajzi gyűjtemény található egy kétszáz éves, öreg fák árnyékában meghúzódó makfalvi épületben, ahol a sötétebb sarkokban pókháló is fellelhető imitt-amott, amint Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, a Wesselényi Kulturális Egylet vezetője mondta, miközben végigkalauzolt a pár szobából álló falumúzeumon.

– Tulajdonképpen egy kis néprajzi gyűjteményről van szó, amit a makfalviak kissé nagyképűen múzeumnak neveznek, amelyet 1972-ben néhai Fülöp Dénes tanár gyűjtött a gyerekekkel, és amely 2007-ben fölvette az alapítója, Fülöp Dénes nevét – mondta felvezetőként szerényen.

A gyűjtemény nagy része kerámia, hiszen Makfalva nagyon híres fazekasközpont volt valaha. Koronddal ellentétben, itt háztartási kerámiát készítettek, amit szekeres viszonteladók messzi földre elvittek, tudtuk meg Fülöp Iréntől, aki egy térképet mutatott, amelyen látni, hogy még a Kárpátokon túlra is eljutottak. Ott az edényeket gabonára cserélték, az edény nagyságától függetlenül, egyszer búzával töltve és egyszer kukoricával töltve cserélték.

Készítettek a makfalviak cserépkályhát is. A híres zöld csempés, és nagyobb formátumú, stilizált virággal díszített makfalvi cserepek megtalálhatók Erdély-szerte. A 17. századtól kezdve vannak rájuk vonatkozó írott források. A csempéket már pénzért adták. Az edényeket égetőkatlanban égették, kétszer. A makfalvi cserepekre a szép zöld színű máz volt a jellemző.

A gyűjtemény ezenkívül tartalmaz háztartási és mezőgazdasági szerszámokat. 2004-ben gyarapodtak egy szövőszobával, amelyben működő szövőszéket sikerült fölállítani, és ugyancsak ebben a szobában lehet látni a ház építésének évét megörökítő kőtáblát. A szövőszobában a szövés-fonás összes kelléke megtalálható, mellettük régi szőttesek. Az az érdekes ezekben a kendervásznakban, hogy minél többet mossák, annál szebb.

Ugyanitt láttunk a házak tetejét díszítő ólomdíszeket, még mindig van 66 a makfalvi házakon, tudtuk meg beszélgetés közben. Fülöp Irén elmondta, megszámolták, annak okán, hogy e témáról készít most az egyik kolozsvári néprajzos hallgató dolgozatot.

A kerámiához kötődik a makfalvi agyagszobrászat, amelynek az első igazi képviselője a szakirodalom szerint Molnár Dániel volt. 1853 és 1925 között élt, Budapestre és Párizsba is eljutott. Az ő tanítványa volt Vass Áron. Kérdésünkre, hogy ma foglalkoznak-e agyagszobrászattal a faluban, azt a választ kaptuk, hogy ma is foglalkoznak, de inkább csak vásári giccseket készítenek.

– Sajnos, a makfalvi fazekasság kihalt, elsősorban mivel nem volt rá kereslet a második világháború után. A fazekasok egy része elesett a háborúban, ’50-ben megalapították a lenüzemet, ott sok ember kapott munkát, úgymond nyugdíjas állást. Az erdők államosításával elveszett a faanyag, nem volt mivel égetni, és így a fazekasságnak, sajnos, vége lett.

Egy másik teremben a makfalvi születésű, de Tordán élő Suba László szobrászművész munkái találhatók. Az alkotások sokfélesége dicséri a művészt. – Hét kültéri kőszobra van Makfalva központjában, földolgozta a magyar őstörténeteket, legendákat, az ótestamentumot, az evangéliumot, illetve Krisztus életét, magyar népballadákat. A magyar művelődési élet jeles személyiségeiről plakettet készített, tehát sokoldalú és sokféle anyagot fölhasználó művész. Nagyon sokat köszönhetünk neki, mert annak ellenére, hogy távol él, jelen van Makfalva művelődési életében. Ezeket az alkotásokat mind ajándékba kapta tőle a szülőfaluja – mutatja a tanárnő.

Kifelé menet mondja, hogy a gyűjteménynek helyet adó épület kétszáz éves, 1813-ban készült, Dósa Dánielnek, a királyi aljegyzőnek, híres publicistának és politikusnak az édesapja építtette. Dósa Dániel regényíró is volt, Jókai Mórnak jó barátja. – Jókai háromszor is járt ebben az épületben, de ugyanitt szállt meg Orbán Balázs, Kriza János, ezt levél bizonyítja, amelyben megköszöni a vendégfogadó Dósa Dánielnek és feleségének a szíveslátását, tehát híres volt a maga idejében ez a kis ház.

Mielőtt kilépnénk, megállunk egy régi kép előtt. – 1913-ból való, Molnár Daninak a képe, a szakirodalom tőle számítja a naiv agyagszobrászat kezdetét. Csodálatos ez a kép, ez a tiszta tekintet, a mai emberek már nem ilyenek. Nem ilyen nyílt a tekintetük, mert egyszerre négy-öt dolgot kellene elintézniük, nem tudnak kikapcsolódni. Szolokmai Jakab Zsigmondnak a műve. Ezután még egy képet mutat. Olyan öreg fotográfia, hogy van a faluban egy 92 éves öregasszony, ő sem ismer rajta senkit.

Kérdésünkre, hogy mekkora a múzeum látogatottsága, azt válaszolta félig viccesen, félig komolyan: – Mióta vénülök, a látogatottság is esik, állandó program kellene, állandó jelenlét, idegenvezetés, ezt mind meg kell oldjuk. Ha valaki jön, megkeresnek, és én elmondom a sztorit a pókhálókról, de ettől függetlenül szeretettel várom a vendégeket.

A múzeum működtetésére, mint mondta, többféle megoldás is van. – Szeretnénk gyarapodni, kaptunk ajándékba egy szép, régi, több mint százéves bútorzatot, ha befejeződik a hátsó traktusnak az átalakítása, még egy szobával bővülünk. Mire az is meglesz, gondolom, ki tudunk nevelni valakit, aki kézbe veszi, és szeretettel tovább viszi ezt a hagyományt.