2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki leltár

Jobb cégek, magukra valamit is adó vállalkozások, részvénytársaságok év végi leltárt készítenek, mit nyertek, mely veszteségekkel kellett szembenézniük az elmúlt év folyamán. Aztán ezt a gyorsmérleget a közgyűlésig kiegészítik, kicifrázzák, és az egészet – akármi is volt a decemberi számvetés végeredménye – nyereségesnek hozzák ki, győzelemként veregetik meg önmellüket.

Én is készítettem egy efféle veszteséglistát, amely arról tájékoztatja a tisztelt tagtársakat, a csütörtöki szurkolmányi gyülekezetet, hogy miben nem volt részem 2023 folyamán.

Kezdjük talán a legfájdalmasabbal. Nem ütöttem meg ezúttal sem a lottó és egyéb népszerű szerencsejátékok főnyereményét. Pedig nagyon tudtam volna, hogy mire is költsem. Hogy mást ne mondjak, hamarabb befejeztem volna azt a szerencsétlen 15 kilométeres pályaszakaszt, amire a napokban kerül rá majd a miniszteri pecsét: hogy aszongya slussz-passz. Vettem volna egy kimeríthetetlen óraelemet, így nem kellene kilesnem minden alkalommal, mikor van szolgálatban az elemcserélő szakember a divatok csarnokában.

Nem fogtam be a számat.

Az idei évben lemaradtam a miniszterelnök és államelnök, Joe Biden vagy Donald Trump vásárhelyi látogatásáról, nem állhattam ott órák hosszat a járdaszélen, a kordon mögött, míg feltűnik az elnöki limuzin, és belőle kiinteget a főméltóság, és önfeledten tapsolhattam volna nekijek. Ahogy régen nem tettem. (Most hallom, hogy már nem szokás efféle fogadásokat rendezni a hazai főembereknek, akiknek a nevét sem nagyon ismerem, sőt, mint többen is megjegyezték környezetemben a jólinformáltak, Doncsi meg a Bájden Józsi nem is jártak mostanában errefelé.)

Aztán nem voltam az elfutott 365 vagy kábé ennyi és ennyi eltelt nap alatt Kijevben, Kandahárban, Moszkvában vagy a Gázai övezetben, pedig nagyon szívesen láttak volna. Majd jövőre, írtam nekik, s biztatom magamat, mindenkit, ugyanis jövőre béke lesz, elcsendesednek a harcok, a sebesültek felgyógyulnak, a túszok hazatérnek, a fegyverek berozsdáznak, nagyon béke lesz, és akkor ez a veszteség már nem fog fájni.

Elvesztettem harminchárom különféle fóbiát, amelyek az év folyamán csak úgy a semmiből vagy összeesküvés-elméletekből, szokásos szorongásokból hatalmasodtak el rajtam, de aztán rendre mindegyik elpárolgott, még pszichiáter díványán sem kellett elnyúlnom kibeszélésük végett. 

Volt tizenöt éjszakám, amikor nem vettem be altatót. Mert nem találtam, kifogyott, vagy mert túl fáradt voltam.

Nem emelték a fizetésemet, nem rúgtak ki a munkahelyemről, nem akasztottak fegyelmit a nyakamba, és nem helyeztek kisebb beosztásba, ugyanis nyugdíjas vagyok. Nem kellett sorban állnom kenyérért, lisztért vagy cukorért. Nem gyújtottam rá, és egyszer sem gyújtottam petróleumlámpát, nem dideregtem amiatt, hogy a központi fűtőház gépésze elaludt, tök részeg volt, elrothadtak a távhőszolgáltató csövei. Veszteség, ugyanis ezeket az élményeket megtagadta tőlem, tőletek is (remélem) az élet és a színvonal emelkedése, az árutúlkínálat és a történelmi haladás.

Az idén sem kaptam meg a fizikai, orvosi vagy műszaki Nobel-díjat, az irodalmi és reáliák kiválóságainak járó kitüntetéseket, mert nem jelentkeztem idejében. Pedig, ha egy kicsit is jobban odafigyelek, nem kártyázom annyit a számítógépemmel, ma már több tucat érem, ordó, rendjel, lampasz és stráf, diploma birtokosa lennék.

Elmulasztottam megmászni az Elbruszt, a Vezúvot, az Etnát és a Somostetőt. (Ez utóbbit sajnálom a legjobban.) A jobb lábamat a bal elé tenni. 

Nem vettem részt a Tour de France-on és a kajak-kenu világbajnokságon nem indultam négyszer százas távon a genfi tavon, lemaradtam a műrepülő-Európa-bajnokságról, mert a kisgépem kikészült, kerozinmérgezéssel fekszik egy hangárban.

Nem mázoltam le egyetlen magyar nyelvű helységtáblát, nem voltam Úzvölgyében temetőt háborgatni, és lusta voltam éjszakánként kiszökni a lakásból graffitizni, pedig annyi de annyi üres falfelület van még ország- és világszerte. 

Nem kerestem fel az ural-altáji és finnugor rokonságot, nem szívtam békepipát a csecsenekkel, és nem voltam ott az idén sem szegény Julius Caesar meggyilkolásánál. Elfelejtettem felköszönteni névnapján Batu kánt, és emlékezve mécsest gyújtani Kublaj kán halálának hétszázötvenkilencedik évfordulóján. 

És átadni a helyemet a 29-es buszon Ilonka néninek a Harcsa utcából. Szégyellem magam.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató