Ha nem lenne az energiaellátási rendszer országok közt összekapcsolva, a haza sötétben ülne, mert minden adottságával együtt nem lenne képes előállítani a szükséges villanyáramot. Miután a hőhullámban megugró fogyasztás már problémákhoz vezetett, és erre a tényre is rávilágított, a politikusoknak hirtelen sürgős lett a dolog, tárcaközi bizottságban ültek össze a probléma megvitatására, és a kormányfő annak rendje s módja szerint teleígérte a padlást, hogy mindent megtesznek a helyzet orvoslásáért. Miközben pontosan tudják, hogy saját döntéseik is jócskán hozzájárultak ehhez az energiahiányhoz, és eszük ágában sem volt ezért felelősséget vállalni. Mert Abszurdisztánban a felelősség és az ígéretek úgy illannak el, mint kósza áram.
Ismert tény, hogy az állam hosszú ideje nem ruházott be érdemlegesen az energetikai rendszerbe, nem fejlesztette, amit a szakminiszter is beismert a napokban a helyzet kapcsán. De ennél jóval több is van a rovásukon. A napokban az egyik mérvadó gazdasági lap tett közzé adatokat arról, hogy a kormányzat a többségében állami tulajdonban levő energiacégek nyereségéből az utóbbi szűk nyolc esztendő alatt közel 35 milliárd lejt irányított át az államháztartásba a költségvetési hiány enyhítésére. Ebből a pénzből például fel lehetett volna építeni a Duna menti atomerőmű tervezett két újabb blokkját, amik nagyságrendileg simán termeltek volna annyi áramot, amennyit a mostani kánikula-időszakban hirtelen importálni kellett, hogy az ország ne boruljon sötétbe, de más nyersanyagú energiatermelő kapacitást is jócskán lehetett volna építeni ennyiből, nem is szólva a meglévő erőművek karbantartásáról, amire több ilyen létesítmény is alaposan rászorulna.
Az nem vitás, hogy az állami cégek bevételeiből a mindenkori kormány gazdálkodhat. De azért, amikor ez a gazdálkodás már az ország energiaellátási biztonságát ássa alá, a dolog el kéne érje az igazságszolgáltatás ingerküszöbét is. Mert itt az adatok szerint az utóbbi szűk két kormányzati ciklus alatt az állami energiacégek kirablása zajlik, és annak a kormányzat is tudatában van, hogy ez nem vezet jóra. A beruházások elmaradását a napokban már beismerő miniszter idén februárban kritizálta egy nyilatkozatban ezt a gyakorlatot. A kritika elszállt a szélben, nemhogy a miniszter politikai főnökei nem reagáltak rá, de bár még az ellenzék sem csapott rá a témára. Annyira az illető sem érezte súlyosnak a dolgot, hogy mondjuk tiltakozásból visszaadja a mandátumát. Elnézve az ország állapotát, nincsen abban semmi csoda, hogy ez a rablógazdálkodás nem zavarja különösebben sem a hatalmon levőket, sem azokat, akik leváltanák őket. Végül is ennek a dolognak csak az adófizető a kárvallottja, hiszen ha a lepusztított energiatermelő rendszer nem képes áramot előállítani, azt bármikor lehet importálni is. Hogy épp alkalmanként dupla áron ahhoz képest, amit a gazdálkodni is tudó országok fogyasztói fizetnek érte, ilyesmi az országot a Teremtőtől kapott birtokaként kezelő politikumot nem tudja zavarni.
