Virágtemető

A téma az utcán hever – olyan közhely, amit időnkét hozzánk, a szerkesztőségben dolgozó újságíróhoz vágnak. Meggyőződtem, hogy a téma nem csak az utcán, hanem a mezőn is van bőven.

A téma az utcán hever – olyan közhely, amit időnkét hozzánk, a szerkesztőségben dolgozó újságíróhoz vágnak. Meggyőződtem, hogy a téma nem csak az utcán, hanem a mezőn is van bőven. Még késő őszi napokon is, amikor nem témát keres az ember, hanem hecserli, homoktövis után kutakodik legelőket, szántóföldeket átszelő mezei utak mentén. A természet ilyenkor is kegyes, s ingyen kínálja egy-egy pirosban izzó galagonyabokor, pompás kecskerágó vagy kéken gyöngyöző kökényág látványát..

Jómagam több mint húsz éve nem jártam a mezőbergenyei határban, nem mintha nem lettem volna kíváncsi azokra a dűlőkre, amelyeket őseim műveltek, hanem mert számomra fontosabb teendők miatt elnapoltam a határjárást. Vasárnap, november 11-én szusszanásnyi időre mégiscsak vettem a fáradságot és gyalogszerrel kibattyogtam a mezőre. Két szarvasmarha- és egy sertésfarm szemrevételezése után, arra lettem figyelmes, hogy a földúton különböző színű krizantémokat hullatott el valaki. Ki a csoda járt erre? Halottak napja lejárt. Honnan kerülhetett ide a virág? A bándi temetőt ezen az úton közelítették meg! Biztos a kegyelet virágaiból veszett el egy-egy szál – gondoltam, s aztán a kökénybokrokat céloztam meg. Igen ám, de amit pár lépésnyire az egyik farm trágyadombján megláttam, szó szerint, megrázott: tele volt virággal. Szebbnél szebb krizantémmal. Temérdek mennyiségben. Egy egész temetőt ki lehetett volna virágozni vele. Észhez sem tértem a látottak fölött, az úton újabb pótkocsis autóra lettem figyelmes, tele volt virággal, rengeteg, ölnyi, bokros, gyönyörű krizantémmal, amit épen téptek ki a cserépből.

– Halottak napjára nem tudtuk eladni, nincs ahová tegyük, csak foglalják a helyet. Ilyenkor már senki sem vesz virágot, ki kell dobjuk az egészet! Nincs mit csináljunk vele! – mondta a kertész, aki egész évi munkáját kényszerült a ganédombra hordani. Amint hajigálták a virágot, elmondták, hogy egy-egy ilyen cserép virágért két-három évvel ezelőtt 25-30 lejt adtak a piacon, az idén még 8-10 lejért sem kellett. Halottak napja után 2 lejért is oda adták volna, csak vigyék, s még úgy sem vitték. – Rengeteg munka van benne, nagyon nagy a veszteségünk. Amit itt lát, ezen a kamionon körülbelül 12.000 lejre van virág – mondta a termelő, aki arra is kitért, hogy a külföldi virágdömping, a hazai termelők védtelensége, a vásárlóerő csökkenése vezetett ide. – Azért van ez, mert minket, termelőket senki sem segít, semmilyen kedvezményt nem élvezünk. Nekünk csak a munka jut, s mint látja, a kár is a miénk! Ez a hazai agrárpolitika! – mondta.

Kérdésünkre, hogyan értékesítették a nyári virágokat, elmondta, idén az egynyári virágok sem keltek mind el, az eladás nem ment úgy ahogyan az elmúlt években. – Mit tegyünk? Üljünk karba tett kézzel és várjuk a munkanélküli segélyt? – tette fel a kérdést.

Pár tő virágot az éjszakai fagy elől megmenekítettem, hogy a pince mélyén átteleltessem. A sok ezerből legalább ennek a párnak adassék meg a tavaszi újraéledés lehetősége.

Bevallom, szomorú szívvel távoztam a virágtemetőtő helyszínéről. Pedig a kár nem az enyém!