Visszatértek a központosított kórházi ellátáshoz Magyarországon

A magyar kórházi betegellátás aktuális kérdéseiről tartott előadást Rákóczi István közgazdász, a magyarországi ILEX cég független vezetési tanácsadója, aki szakértőként közreműködött a magyarországi egészségügyi ellátórendszer átszervezésének a megtervezésében.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

A magyar kórházi betegellátás aktuális kérdéseiről tartott előadást Rákóczi István közgazdász, a magyarországi ILEX cég független vezetési tanácsadója, aki szakértőként közreműködött a magyarországi egészségügyi ellátórendszer átszervezésének a megtervezésében. Az előadás azon a tanácskozáson hangzott el, amelyet a Közkórház a korszerűtlenség és hatékonyság között. Átszervezési modellek és megoldások címmel szerveztek az elmúlt hét végén Marosvásárhelyen.

A tanácskozáson jelen levő román egészségügyi miniszter előadásának egyik fő gondolatát a készülő új egészségügyi törvénytervezet azon előírása képezte, miszerint a romániai kórházak vezetésének nagyobb szabadságot kell biztosítani. A vendégelőadó a magyarországi kórház-recentralizáció előkészületeiről és megvalósításának menetéről számolt be. Romániában megyei szinten a központosítás lebontásának előnyeit tapasztaljuk, s szembetűnő az a fejlődés, amely a megyei helyhatóság tulajdonába átkerült kórházakat jellemzi. Ennek ismeretében felmerült a kérdés, hogy Magyarországon, ahol már volt kísérlet a kórházprivatizálásra, a magántőkének a kórházi ellátórendszerbe való bevonására, a jelenlegi kormány miért választotta a kórházak állami tulajdonba vételét?

– Milyen érvek mentén tervezték meg és hogyan zajlott a magyarországi reprivatizáció?

– Nem reprivatizációról van szó, a magyar kórházrendszer soha nem volt magánkézben. Erről nagyon sok a téves elképzelés. Az egészségügyi ellátórendszert piramisként kell elképzelni. A legalsó szinten a legnagyobb számú ellátók a háziorvosok, akik az alapellátást biztosítják. Magyarországon a körülbelül 6.800 háziorvos évente 70-80 millió beteg–orvos találkozót bonyolít. Ehhez képest a kórházi fekvőbeteg-ellátásban évente 2-2,3 millió beteg–orvos találkozás történik. Az alapellátás teljes mértékben privatizált, a háziorvosok önálló vállalkozókként működnek, amin nem akar senki változtatni. A jelenlegi ellátórendszer átalakítása is önkormányzati, tehát nem privát tulajdont von állami irányítás alá.

– Ezen a szinten sikerült-e megvalósítani az állandó ügyeletet?

– A települési önkormányzatok törvénybe foglalva állami feladatként kapták az állandó ügyelet megszervezését, s hozzá a forrást, az ügyeletre járó pénzt is, amit az ellátandó lakosság létszáma alapján az országgyűlés határoz meg. A települési önkormányzatok a területükön dolgozó háziorvosokkal szerződést kötnek, s a kapott összeget osztják szét a vállalkozó háziorvosok vagy háziorvosokat foglalkoztató egészségügyi vállalkozások között.

– Az új szabályozás változtatott-e valamit a járóbeteg-szakellátás terén?

– A 90-es években a szakellátás privatizációja a járóbeteg-ellátásnak a diagnosztikai részét érintette. Az első privatizációs terület a művese-ellátás volt, utána elsősorban a nagy értékű berendezésekkel működő diagnosztikai szolgáltatók, laboratóriumok és a képalkotó (komputertomográf, mágneses rezonancia) készülékeket működtető szolgáltatók következtek. A járóbeteg-szakellátás nem diagnosztikai részét a privatizáció csak kismértékben érintette, ahol a szakrendeléseket ellátását külső vállalkozó orvosok.

– A fekvőbeteg-ellátás magánosítására is voltak kísérletek.

– A legnagyobb volumenű kísérlet egy megyei és három városi kórházat érintő magánosítás volt, ám kb. kétéves működés után csődbe ment a vállalkozás.

– Miért nem volt sikeres, miért nem vált be a kórházak magánosítása?

– Az okokat hosszú lenne részletezni. Független szakértőként egyik fő oknak tartom, hogy a fenntartó érdekei sok esetben a hatékonyságnövelés ellen hatnak. Egy városi vagy megyei kórház a legnagyobb munkáltató az adott övezetben. Az önkormányzatok nem merik felvállalni az olyan hatékonyság-javítást, ami például radikális létszámcsökkenéssel, kórházi osztályok bezárásával jár.

– Mégis bezártak néhány kórházat Magyarországon is.

– Igen, de az egészségügyi ellátórendszer optimális méretének elérését egy többéves, akár évtizedes időtartamú természetes folyamatnak tartom az 1993-ban megkezdődött teljesítményelvű finanszírozás keretében. 2007-ben Molnár Lajos, az akkori miniszter nevéhez fűződik egy jelentős struktúraváltoztatás. Az alapkoncepció támogatható volt, mert túlzott volt az akut ágyak száma, amely 60.200-ról 44.200-ra csökkent. Ez 27 százalékos csökkenést jelent, de az akut ágyak egy része átkerült a krónikus betegellátásba, s így a tényleges fekvőágyszám-csökkenés nem haladta meg a tíz százalékot. Most, öt évvel később egy újabb nagy változás van, erről szól az előadásom is.

– Hogyan lehet az államosítás nyomán hatékonyabbá, gazdaságosabbá tenni a rendszert?

– Az állami irányítás meghirdette a Semmelweis Tervet, ami 2011 április-májusában kormányszintű koncepcióvá vált. Egyik fontos eleme, hogy a területi ellátási kötelezettséget újrafogalmazza a kórházak számára. Ez azt jelenti, hogy egy polgár bármilyen betegség esetén tudja, hogy hol kap a legközelebb (közúton elérhető módon) teljes körű ellátást. Ezzel egy időben megtörtént kórházak kompetenciaszintjének a felülvizsgálata is, hogy egy adott kórház egy adott szakterületen a három (városi, megyei, országos) közül milyen szintű ellátásra képes. A harmadik jelentős, a kórházi működést befolyásoló tényező a minimumfeltételekről szóló törvény, amely a napokban készült el. A Semmelweis Terv megfogalmazza a térségi ellátásszervezés jellemzőit, amelynek keretében az ország nyolc, 1,2–1,5 millió lakosú egészségügyi térségre van osztva. A térségen belül történik a tudatos betegút-szervezés, ami együtt jár az erőforrások, a finanszírozás allokálásával, valamint a kórházak együttműködésének magasabb szintre emelésével integráció útján. A kormány a központi gyógyszer- és anyagbeszerzésben, az energia- és egyéb közmű-szolgáltatások közös beszerzésében lát fantáziát a gazdálkodási eredmény javítására vonatkozóan. Senki sem vitatja azt sem, hogy a kórházak belső hatékonyságának a javításában is van még tennivaló, amihez a szakértő tanácsadó cégek a maguk eszközeivel jelentős támogatást tudnak adni mind Magyarországon az ILEX KFT., mind Romániában partnercégünk, a marosvásárhelyi székhelyű Hospital Consulting Kft. Ami az államosítást illeti, eddig a 120 fekvőbeteg-ellátást nyújtó kórház több tulajdonosi körbe tartozott, meghatározó arányban a megyei és települési önkormányzatokhoz, valamint alapítványokhoz, s voltak egyházfenntartási intézmények is, bár ez utóbbi kettő minimális százalékban. Az állam úgy döntött (bár emellett lehet érveket és ellenérveket is felsorolni, s kicsit megosztotta a szakértőket és a közvéleményt is), hogy a feladatot, ami egy kiemelten közhasznú feladat, a saját irányításával, saját eszköz- és forráskiutalással jobban meg tudja oldani. Május elsejétől a korábbi 44 után további 67 intézmény került vissza az önkormányzati szférából az állam tulajdonába. Július elsején jelenik meg az új ellátórendszert tartalmazó jogszabály, ekkor kerül kihirdetésre a kórházak új területi ellátási kötelezettsége, valamint az idei évire szóló finanszírozás számainak változása – mondta a magyarországi szakértő, aki mindezt pontos statisztikákkal is aláhúzta előadásában.