2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mintha minden eddiginél szeszélyesebb, kiszámíthatatlanabb lenne az idei nyár. Akár egy impresszionista festmény hosszú ruhás kisasszonya: bánatában, örömében is végleteket súroló, törékenységében is mindent átfogó, beborító. Emberéleteket követelő árvizek és – kis túlzással – sivataginak érezhető szárazság különös mozaikjává rajzolódnak a napok, de az sem ritka, hogy a két minta egymásra tevődik. Tegnap például az ország déli részén 35 fok fölé ugrott, északnyugaton 11 fok alá esett a hőmérséklet. Persze, szélsőséges időjárásról, hideg- és melegrekordról tavalyi, tavalyelőtti és jóval korábbi lenyomatokat is találni a világhálón, most mintha mégis nehezebben lenne elviselhető minden extremitás. Hőségtűrő képességünk csökkenését foghatjuk – jogosan – a zárt terekben kötelező védőmaszkviselésre, de talán ennél többről van szó. 

Az elmúlt hónapok – részben most is érvényes – tiltásai után mintha kicsit olyanokká váltunk volna – én legalábbis így látom önmagam –, mint az impresszionista festők ecsetére kívánkozó, könnyen sebezhető, légies alakok. Március közepétől volt időnk hozzászokni, hogy leghétköznapibb történéseink fölött sincs a kezünkben az irányítás, közeli és távolabbi terveink egyetlen rendelkezéssel „átfesthetők”, és ennek a tapasztalásnak az ereje a kisebb-nagyobb „lazítások” idején sem gyengül. Egy családi nyaralásra készülő ismerősöm a minap mesélte, hogy idén is a megszokott magyarországi fürdőtelepre mennek, de fél, hogy ottlétükre újra bevezetik a Romániából érkezőkre vonatkozó karantént. Egy másik ismerős ebben az évben teljesen lemond a többnapos kirándulásokról, mert úgy gondolja, a szálláshelyek egészségi szempontból nem biztonságosak. A kívülről érkező felkiáltójelek tehát nagyrészt célba értek, sikeresen beépültek gondolatvilágunkba. 

Némileg gyermekkorom nagyvakációira, a nyolcvanas évek június-júliusára, augusztusára emlékeztet ez a helyzet. Akkoriban kimondottan a külföldi utak estek korlátozás alá, óvodásként és kisiskolásként nem is álmodoztam határon túli élményekről. A nagyrészt otthoni környezetben töltött nyarak mégsem hagytak bennem hiányérzetet, mi több, az egyhetes belföldi kiruccanásokról is legtöbbször hazavágytam. Azt hiszem, ennek az érzésnek a nosztalgiája íratta velem ezeket a sorokat. A vágy, hogy különleges külső díszletek nélkül, járt és járatlan belső utakon találjam meg a pihenés és feltöltődés forrását, a vízesést, aminek hűsítő ereje „szelfik” nélkül is velem marad. Magamnak, magunknak erre a nyárra ennél többet nem is kérhetek. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató